New Student | Taekook

10.rész

-Namjoon. Ő itt Jeon Jungkook, ma itt fog aludni. -jelentettem a nagy hírt, mire teljesen kitágultak a szemei. 

-Hát, ha nem ébreszted fel Jinnie-t, a szépítő alvásábó, akkor tőlem rendben van. De kérlek, könyörgöm! -tette össze a kezét, mintha éppen imádkozna. -Legyetek halkak, mert nincs kedvem senki nyögéseire se kelni. Főleg nem a párom öccse hangjára nem! -mondta komolyan, mire Jungkook rám nézett, és próbálta nem elröhögni magát. 

-Ezt úgy mondod, mintha én még soha se keltem volna arra! Legalább egyszer visszakaphatjátok! -mondtam suttogva, mire felfogta, hogy eddig ő normál hangerőn beszélt, ami nem olyan jó, mivel az én alpaka tesóm, bármelyik percben fel kelhet, még a legkisebb zajra is. Ezután csak megfogtam Kook kezét, és behúztam a szobámba, majd magunkra zártam az ajtót. Amint feleszméltem, már az ágyon feküdtem, miközben ő a lábamat félretéve ül le mellém. 

-Te  most komolyan azt mondtad annak a Namjoon-nak, hogy vissza fogja kapni, azt a szép kis álom zavaró hangokat? -nézett rám vigyorogva. Miért nem tetszik nekem ez a mondat? 

-Hát... ja. -válaszoltam, mire az a vadbarom felém mászott. Na, most kezdődhet a pánik, ugyanis nem kulcsra zártam az ajtót, ez meg felettem fekszik az ágyamon. Ha bárki bejönne és ezt látná, lehetetlennek tartom, hogy ne venné úgy, mintha valamit megzavart volna...

 Egy ideig csak engem bámult, majd elkezdett közeledni felém. Ha most lesmárol, én elájulok! Nem elég, hogy rossz érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy Jin nem tud semmiről, ami most történik, és az se a legjobb, hogy helyette a pasijával futottunk össze, a szobám előtt, miközben próbáltunk feljutni, a lehető leghalkabban. De visszatérve a jelenetre... Próbáltam épp nem meghalni.

-Mit csinálsz? -kérdeztem a lehető leghalkabban, de a csendes szobában ez szinte kiabálásnak hangzott. Erre még jobban vigyorogni kezdett.

-Csak valóra váltom, amiről az előbb beszéltél. -suttogta a nyakamba, mire még a hideg is kirázott. De... ez most komolyan... fel akar engem csinálni az éjszaka közepén. 

-Na azt nem! -akadtam ki, és letoltam magamról, hogy feltudjak ülni. -Az biztos, hogy nem fog megtörténni! -jelentettem ki, mire csak szomorúan megcsóválta a fejét, és közölte, hogy akkor ne hangoztassam, ha nem úgy értem. Azt hiszem egyre furább dolgokban leszek benne. 

-Amúgy holnap... vagyis ma, mit fogok felvenni? Hiszen nincsenek itt ruháim. Kapok tőled, vagy mi? -váltott témát, mintha semmi sem történt volna fél perccel ezelőtt, majd felfogva mit kérdezett az előbb, elgondolkoztam. Az én cuccaim biztos kicsik lennének rá, mivel vagy tíz centivel magasabb nálam, az izmai meg... hát, mondjuk azt, hogy helyettem is rajta van. Mivel biztos vagyok benne, hogy babakék, és rózsaszín ruhákat nem hord, ezért kizárólagosan Joon ruháit tudná hordani. Az meg kicsit érdekes lenne, ha megkérdeznék efelől, erre csak annyit mondana: "Ja, Taehyung bátyjának a pasija adta kölcsön, mert náluk aludtam, és mivel én vagyok a góré, ezért nehogy már két napig ugyanazt hordjam, meg amúgy is..." Szóval, ezt az ügyet lezártuk, Namjoon ruháit kapja, ha tetszik ha nem.

-Ma még kapok választ? -nézett rám, választ várva.

-Szerintem csak Namjoon cuccai mennek rád. -mondtam, mire elmosolyodott. Olyan volt, mint egy aranyos nyuszi. Aztán eszembe jut, hogy nemrég rajtam feküdt. Ezt miért kell mindig eszembe juttatni?! 

-Köszi, de azért nem akarom az alsóját is felvenni -nevette el magát, mire a szájára tapasztottam a kezem. -Ja tényleg, éppen a halálunk időpontját hoztam, vészesen közel. Erre csak bólintottam, majd befeküdtem az ágyba, mivel már fél négy is elmúlt. Nem kellet sokat várnom, éreztem is az ágyat besüllyedni magam mögött, majd egy kezet is megéreztem derekam köré fonódni. Komolyan így akar aludni? Na mindegy, de az nem az ő baja lesz, ha reggel arra kel, hogy úgy ölelem, mint valami plüss állatot. 

Pár perc múlva el is nyomott az álom, és el kezdődött megint egy bizarr álom. Szó szerint idézem mi volt. (Amúgy ezt még én írtam decemberben, amikor a kórházban rontottam a levegőt... Sírtam a nevetéstől, az ápolók meg azt hitték elme bajos vagyok. Szép emlékek!) Egy nap Pirikének el kellett vinnie egy sajtburgert, és egy kis vodkát a nagymamájának, hogy boldog legyen. 200 km/h-val ment az erdőben, majdnem elütve egy farkast. Erre odaszól neki: "Hé, Pirike! Vigyázz merre vezetsz!" Erre Pirike azt mondta: "Hé, farkas. Miért ilyen nagy a szemed?" "Hogy könnyebben vegyem észre a leprát a hátadon." "És miért ilyen nagy a szád?" "Mert, így könnyebben le tudom harapni!" Hámm! Pirike felsikított fájdalmában, és ő is leharapta a farkas hátáról a leprát. 

-Taehyung! Mi ilyen vicces? -bökdösött Jungkook, aki ezek szerint felébredt. 

-Pirike bite back! -mondtam, majd mindketten visszaaludtunk, mintha semmi sem történt volna. Legközelebb a nagyon szeretett ébresztőre keltünk fel, mindketten elküldtük pár helyre, majd kómásan felültünk. Lassan feltápászkodtunk, majd elkezdtük összeszedni magunkat, a nem több, mint két és fél órás alvás után. Kiszedtem pár ruhát magamnak, Jungkook-nak meg adtam egy rózsaszín, macis, "I love you" feliratú alsót, ami amúgy az egyik kedvencem, majd furán nézve rám, megköszönte, és elvette tőlem. Én bementem felöltözni és megcsinálni a hajam a fürdőszobámba, majd kimentem, megnézni ezt a jómadarat. Az ágyon ült, és nyomogatta a telefonját, majd mikor kiértem rám nézett. 

-Jól áll! De szerintem ezek nélkül jobban néznél ki. -vigyorgott, mire megjátszva a sértettséget, bele ütöttem a vállába. Erre lehúzott az ölébe. -Jól van, nyugi már. -mondta, majd el is engedett. Amint felálltam, odamentem az ajtóhoz, és mondtam neki, hogy ne tegyen semmi olyat , ami idióta, illetve nem odaillő hozzászólás, vagy tett. Leérve a lépcsőn, a konyhába vettük az irányt. Na, akkor kezdődhet a magyarázkodás.