Két világ között ragadva [Owari no Seraph ff.]

6. rész

Egész este ültem az ágyamon. Láttam, ahogyan a nap jön fel, és megörültem, hogy hamarosan kiléphetek ebből a lyukból. Minden kopogás nélkül egyszercsak kitárult az ajtóm, és meglepetten kaptam felé a fejemet. Shinoa volt az, és szokásos mosolyával köszöntött engem.

- Szép jó reggelt! - integetett, én pedig továbbra is csak némán ültem. - Feladatunk van ma, és te is jössz velünk - újságolta el a hírt, amit amúgy már tudtam. - Indulás!

- Máris? - kérdeztem teljesen kedvtelenül.

- Bizony, szóval gyere! - fogta meg a csuklómat, és felrántott az ágyról.

- Hé, óvatosan! - szóltam rá. - Kitöröd a csuklómat...

- Gyere már, nem érünk rá! - rángatott tovább egészen le az épület bejárati ajtajáig, ahol már a többiek kint álltak az udvaron.
Ismét némán méregettek.

- Sziasztok - köszöntem kissé kínosan, de csak néhány bizalmatlan tekintetet kaptam válaszul. Meglepetésemre, még Yoichi is ugyanúgy reagált, mint a többiek. Pedig ez a viselkedés nem volt jellemző rá. Végül elindultak valamerre, én pedig szótlanul követtem őket. A kínos csendet pedig Shinoa törte meg.

- Kifejezetten jól áll ez az egyenruha - dicsérte meg a ruhámat a lila hajú lány. Kapva az alkalmon, hogy valaki beszélgetést indított, a megjegyzését figyelmen kívül hagyva rögtön témát váltottam.

- Miért néztek rám még ellenszenvesebben, mint eddig? - tettem fel végül a kérdést, ami azóta foglalkoztat, mióta elindultunk.

- Guren figyelmeztetett minket - válaszolta Yoichi szűkszavúan, de így is tudtam, hogy mire gondol. Az éjszaka folyamán történt félreérthető helyzetre.

- Esküszöm, hogy nem bántani akartam! - próbáltam magyarázkodni azonnal. - Félreérthető volt a helyzet, bevallom, de ha bántani akartam volna, nem csak ott guggoltam volna felette...

- Csend legyen, vámpír! - szólt rám Mitsuba.

- Nem akarjátok legalább a tervet megosztani velem vagy azt, hogy egyáltalán mi a feladatunk? - próbálkoztam.

- Nem, mert nem bízhatunk benned - válaszolta Kimizuki.

A romos városban sétálgattunk már elég régóta, mikor egy nagy épülethez értünk, ahol a többiek megálltak.

- Ideje végezni néhány vámpírral! - indult előre Yuu. Már korábban is észrevettem, hogy mennyire önfejű. Néha én is az vagyok, de igyekszem ezzel nem veszélybe sodorni a társaimat. Azonban úgy tűnik Yuu kicsit sem foglalkozik ezzel.

- Én vagyok a vezető - húzta vissza Shinoa. - Tartsd magad a tervhez!

Bár kicsit sértődötten, de megértette. Az épület ajtaján egymás után, egy alakzatban haladtunk be. Mivel fogalmam sem volt, hogy én milyen szerepet töltök be, csak mentem utánuk úgy, ahogy jónak láttam. Az épület, mint a többi, romos volt, omladoztak a falai.

- Guren szerint 4 vámpír tartózkodik itt. Egyik sem nemes. Nem lesz nehéz dolgunk, de ne bízzuk el magunkat - suttogta Shinoa. - Ki tudja mennyire pontos és megbízható ez az információ.
Többiek némán bólintottak, hogy vették.
Rettentő halk lépéseket hallottam magunk mögül. Ekkor eszméltem rá: ez csapda.

- Állj! - kiáltottam fel. - Ez egy csapda! - figyelmeztettem őket, és abban a pillanatban lecsapott ránk egy vámpír.

- Fenébe! Tudták, hogy jövünk - rántotta elő a kardját Yuu. A többiek pedig a példáját követve elővették a fegyvereiket. Én sem tettem másképp. Pár pillanat múlva még több vámpír jelent meg. Már nyolcan voltak.