Két világ között ragadva [Owari no Seraph ff.]

7. rész

Shinoa ajtaja előtt álltam, aki amint kopogtam azonnal kinyitotta.

- Szia! - köszöntött hatalmas mosollyal. - Jobban vagy?

- Persze - vágtam rá azonnal. Azonban láttam az arcán, hogy kételkedik abban, hogy igazat mondok-e. Nem is fájt semmim, nem voltam gyenge. Egyszerűen csak féltem.

- Na, mondd már el, hogy mi a baj! - parancsolt rám határozott hangon. - A felettesed vagyok! - tette hozzá poénosan, bár én ezen most egyáltalán nem tudtam nevetni, vagy mosolyogni. Semmit mondóan néztem vissza a lányra

- Tudok arról, hogy az egyik vámpír megszökött - nyögtem ki végül. Shinoa arcáról lehervadt a mosoly, és komolyabb arcot vágott.

- Shinya mondta? - kérdezte, de érezhető volt a hangján, hogy biztosan tudja, hogy igen.

- Igen... - feleltem. - De jogom van tudni! Nem titkolhattátok volna el előlem! - támadtam neki. Ő pedig meglepetten lépett egyet hátra. Amint ezt észrevettem rögtön elszégyelltem magam. - Sajnálom - hajtottam le a fejemet. - Inkább hálásnak kéne lennem. Ha ti nem vagytok, halott vagyok.

- Semmi - legyintett. - Annak örülök, hogy így reagáltál, és nem a véremet szívtad ki - mondta kissé játékosan, gúnyolódva.

- Ez nem vicces! - szóltam rá, Shinoa pedig elnevette magát.

- Dehony nem! - heccelt tovább. Kissé megjátszott durcás tekintetemet látva abbahagyta a nevetést, és inkább elterelte a témát. - Gyere be! - hívott be a kis lakrészébe.

- Többiek? - kérdeztem a kis étkezőszerűségbe belépve.

- Gurennel beszélnek. A küldetés részleteit beszélik meg - válaszolta, miközben öntött egy pohár vizet magának. - Kérsz vért? - lépett a hűtőhöz, és felém fordult.

- Mi? - néztem rá teljesen értetlenül.

- Mivel a többiekkel együtt téged is gyakrabban foglak vendégül látni, Gurentől szereztem egy kis vért, amit behűtöttem - mondta szinte teljesen természetesen, mire én csak nagyra nyílt szemekkel bámultam felé

- Izé... - kezdtem a tarkómat megvakargatva. - Rendes tőled, hogy gondoltál rám, de én csak akkor iszom, ha muszáj - utasítottam el udvariasan. - Meg mondjuk kíváncsi lennék, hogy honnan szerzi Guren a vért... - tettem hozzá.

- Ha kérsz, csak szólj - ült le az egyik székre. - Foglalj helyet te is.

Leültem vele szembe, és néztem ahogy iszogatta a vizét. Némán figyeltük egymást. Rég esett ennyire jól a csend is. Mert ez nem az a kínos csend volt... Ez teljesen más volt. Nyugodt volt a hangulat. Kellemes volt.

- Nem furcsa itt ülni egy vámpírral? - nevettem fel, és megtörtem a kérdésemmel a csendet.

- Ameddig nem szeretnéd kiszívni az utolsó csepp véremet is, nem - válaszolta.

- Pedig pont azt terveztem... - viccelődtem. Ő pedig folytatta.

- Oh... félnem kéne?

- Rettegned - feleltem, miközben kimutattam a fogaimat, mire elnevettem magam.
Hirtelen kivágódott a bejáratni ajtó. Guren állt ott.

- Azért betörni nem kell - szólt oda neki Shinoa.

- Azumi, feladatom van számodra - fordította felém a fejét, Shinoa megjegyzését figyelmen kívül hagyva.

- Mégis mi? - húztam össze a szemöldököm.

- Csali leszel - mondta, mintha ez olyan természetes dolog lenne. Éppen mondandóra nyitottam a számat, de ő folytatta. - Szükség van rád, hogy kiszabadítsunk pár embert. Holnap reggel ajánlom, hogy a kapu előtt legyél időben! - ezzel pedig kiment az ajtón, még mielőtt bármit is mondhattam volna.

- Hát... Ez gyors volt - jelentettem ki, miközben még mindig döbbenten ültem.
Shinoa válaszolni akart, mikor megérkeztek a többiek is, és mintha otthon lennének levágták magukat az az asztalhoz.

- Sziasztok! - intett nekik Shinoa. - Kértek inni?

- Nem, köszi - utasította vissza udvariasan Yoichi, és a többiek is megrázták a fejüket.

- Azumival minden rendben? - kérdezte Mitsuba.

- Á, persze - legyintett a lila hajú lány. - Csak Guren hirtelen jött feladata meglepte.

- Ő is jön holnap? - nézett meglepetten Kimizuki.

- Miért, mi is megyünk? - kérdezett vissza Shinoa.

- Guren nem mondta? - dőlt hátra Kimizuki. - Mi is megyünk, igen - bólintott.

- Ez mennyire biztonságos egyáltalán Azumi számára? - nézett rám Yoichi, és örültem, hogy végre valakinek leesett, hogy mi is a helyzet, mi miatt aggódom. Többiek is hirtelen észbe kaptak.

- Tehát azért Azumi a csali, mert őt akarják most a vámpírok. Minden gyereknél fontosabb most számukra az, hogy elkapják az árulót, azaz Azumit - gondolkodott hangosan Yuu.

- Szóval, ha kicsit is hibázunk, Azuminak annyi - folytatta Yuu gondolatmenetét Shinoa.

- Végre rájöttetek, hogy miért aggódtam - forgattam meg a szememet. - Ezzel a halálos ítéletemet írom alá.

- Gurennel beszéld meg, hogy nem mész - mondta egyszerűen Mitsuba.

- Gyerekekről van szó - kezdtem. - Az én életem, legyünk őszinték, nem ér sokat. Addig ért volna valamit, ameddig a szüleim nem tagadnak le, hisz akkor egy elég neves család tagjaként ismernének. De ha csak bújkálok... Nem mellesleg vámpír is vagyok... Semmi hasznom nem veszitek. Ez a minimum, amit megtehetek azok után, hogy ti befogadtatok, Guren pedig nem ölt meg. Nagyon hálás vagyok nektek mindenért - mosolyodtam el a mondandóm végére.

- De igenis számít a te életed is, bár nem régóta ismerlek, de a csapatunk tagja vagy, azaz a családom tagja is mostmár! - állt fel az asztaltól Yuu, és megtámaszkodott rajta, majd egyenesen a szemembe nézett. Nagyon meghatott, hogy így gondolta, és nagyon örültem, hogy ennyi idő után ismét tartozom valakikhez.

Vajon tényleg fontos vagyok számukra, vagy csak mondják? - tettem fel a kérdést magamban.

- Örülök, hogy így gondoljátok... De bármi is lesz, én megyek holnap - jelentettem ki határozottan.

- Akkor bármi is legyen, mi megvédünk holnap - felelte Yuu.

- Így van! - kiáltott fel Yoichi is.

- Melletted leszünk - bólintott Kimizuki.

- Számíthatsz ránk - mosolyodott el Mitsuba.

- Minden tőlünk telhetőt megteszünk - nézett végig rajtunk Shinoa. - Minden tudásomat összeszedem, hogy megfelelően tudjam irányítani a csapatunkat, ezzel megvédve téged.

- Köszönöm... Nagyon - néztem végig rajtuk hálás tekintettel. - Azt hiszem... Megtaláltam az okot az életemben, hogy éljek - tettem hozzá boldogan. - De azt hiszem... - álltam fel az asztaltól. - Kicsit magányra van most szükségem. Fel kell készülnöm a holnapra. De ha van kedvetek, később gyertek át - indultam el az ajtó felé, ők pedig elköszöntek tőlem. Hatalmas megkönnyebbüléssel csuktam be magam mögött az ajtót, tudva, hogy hosszú idő után, végre valami igazán jó történt velem. Még ha meg is kell halnom holnap... Talán azzal jóvá tehetek mindent, amit idáig elrontottam.