Két világ között ragadva [Owari no Seraph ff.]

8. rész

Ahogy vártam, néhány óra múlva megjelentek Shinoáék. Örömmel fogadtam őket a szűkös kis szobámban, hisz miután magamban végiggondoltam mindent, jól esett a társaság.

- Hát... Én semmivel nem tudlak megkínálni titeket, és csak a földre meg az ágyra tudtok ülni, szóval bocsi - kértem elnézést az életkörülményeimért.

- Nem is kell - legyintett Yoichi. - Örülök, hogy fogadtál minket.

- Én örülök, hogy jöttetek - néztem végig rajtuk hálásan. - Van bármi terv holnapra? - kérdeztem témátváltva, mert úgy éreztem sokkal fontosabb most erről beszélni.

- Nincs - rázta meg a fejét Shinoa. - Szinte alig tudunk valamit az egészről. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy követjük Gurent.

- Guren kifejezetten szeret embereket küldeni a halálba - jegyeztem meg gúnyosan magamra utalva.

- Ez nem így van - felelte Shinoa. - Ő egy elég érdekes ember... - kezdte. - Nehéz is pontosan ezt megfogalmazni. Bár nem mutatja, rosszul viseli, ha elveszt számára egy-egy fontos embert. A barátai, a társai és az emberei élete számára nagyon fontos.

- De én egyik sem vagyok - bólintottam, jelezve, hogy megértettem, miért én vagyok a csali. - Csak Shinya miatt nem végzett velem.

- És éppen Shinya miatt nem is fog hagyni meghalni - válaszolta Mitsuba. - Gondolkodj már kicsit, az ég szerelméért... Nem fog olyan tervet csinálni, amivel árthat az egyik legjobb barátja számára fontos embernek. Azt hittem azért vámpír létedre van egy csöpp eszed. De tévedtem...
Elképedve néztem Mitsubára. Bár nem tagadom, igaza volt, azért elég keményen közölte velem a dolgokat.

- Guren mesélt nekünk egy-két dolgot rólad - váltott témát Yuu.

- Mégis mit? - kérdeztem meglepetten.

- Valószínűleg Shinya miatt sokat tud rólad, így velünk is megosztotta ezeket a dolgokat. De nem részletezte annyira. Viszont én kíváncsi lennék... Márha persze szeretnéd elmesélni - nézett rám Yuu érdeklődő, de közben komoly tekintettel.

- Hát... Nincs ellenemre - válaszoltam, amin még magam is meglepődtem.
Ezután pedig röviden, tömören elmeséltem az életemet, hogy min és hogyan mentem keresztül. A többiek pedig elképedve meredtem rám. Főleg Mitsubán láttam, hogy mennyire is bántja az, hogy előítéletes volt velem szemben. - ... Tehát ez az én életem kis története - fejeztem be a mesélést.

- Tudod... Itt szinte senkinek nem volt soha könnyű élete. De a tiéd... Valahol lenyűgöző, valahol pedig szörnyű. Mindenkinek megvan a maga kis története. De a legtöbbünk közel sem tudja átérezni a tiéded. Sajnálom, hogy ilyen szörnyen viselkedtem veled - kért elnézést Mitsuba. - Megértem, ha nem tudod megbocsájtani.

- Ne beszélj butaságokat - mosolyogtam rám. - Mint mondtad, mindenkinek megvan a maga története, így neked is. Gondolom közületek nem egy barátotokkal, szerettetetekkel végzett vámpír. Érthető az, hogy megvan bennetek ez az előítélet - mondtam megértően. - Ez a világ kegyetlen. Nem is kicsit. Elvesz mindent és mindenkit. Hülyeség lenne haragudni ilyen kis dolgokért egymásra. Inkább azon kéne lennünk, hogy mi összetartsunk és kitartsunk egymás mellett.

- Igazad van - bólintott Kimizuki, majd a többiek is követték a példáját.

- Holnap szétverjük mindenki seggét, aki bántani akar téged! - állt fel Yuu határozottan.

Ezek után még beszélgettünk néhány órát, majd mindenki elment, hogy kialudja magát  holnapi feladatra. Szerettem egyedül lenni, de most kifejezetten rossz volt. Mert nagyon féltem, még akkor is, ha nem is teljesen mutattam ezt ki. De bíztam bennünk, bíztam a barátaimban.