Ƴσʋ αи∂ Ɩ [Ɔнαиβαɛκ] (Szünetel)

Ƥαят Єιɢнт

Szóval, röviden és tömören összefoglalom, hogy mi a fene történt eddig. Először is, kiderült, hogy Luca azé a szemét alaké, akit leöntöttem a minap kávéval, teszem hozzá, véletlen. Másodszor pedig. SeHun ismeri valahonnan ezt a nagyfülű majmot, ami visszafelé is igaz. Nem tudom, honnan, tényleg fogalmam sincsen. Ráadásul, ha ez még nem lenne önmagában elég csapás, drága barátom segítséget kért tőle. Hogy miért? Nos, azt nekem sem említette. Lehet csak szeret engem idegesíteni. Hmm, valahogy ki is nézem belőle.

A jelenlegi felállás úgy néz ki, hogy egymást bámuljuk, teljes némaságban. LuHantól ez a csend eléggé szokatlannak bizonyult. Számomra legalábbis, hisz na, ismerem egy ideje, meg nagyon jól ahhoz, hogy egy ilyet állapítsak meg. Bár lehet csak egy frappáns beszóláson töri a fejét, esetleg vár, amíg a türelme végleg el nem fogy.

- Akkor végre segítene valaki? Vagy addig nézzem hármótok fancsali képét, amíg ki nem esik a szemem? - hiba volt megszólalnom, még ha csak fejben is. Valahogy éreztem, hogy úgysem bírja sokáig. Miért nem lepődöm meg...

- Megfogjam a kutyád? - lakótársam - akivel amúgy elég szépen elbeszélgetek majd - , a fülesbaglyunk felé fordult. Amaz csak vállát vonta, amolyan "nekem mindegy" stílusban. Ennél viszont azért jóval többet és mást jelentett a mozdulat, lerítt róla.

- Nem fogod tudni. Ha tőlem elszaladt, neked a karodat is kihúzza a helyéről. Plusz élvezi, hogy félsz tőle.

- Ő melyik állattól nem? - magasba szaladt egyik szemöldököm. Ez egyszer egyet értek ezzel a gyökérrel, már ha megszólalásom annak számít. Történelmi egy pillanat. Az említett megforgatta szemeit, a másik kettő pedig csak szórakozottan mosolygott. Főleg a mellettem álló Őzgida. Mindig derűs a kedve, ha valami történik a másikkal, bármiféle formában. Már hozzászoktam.

- Viccesnek hiszed magad?

- Az vagyok, minden nemű hit nélkül tudom. És inkább gyere segíts, nem a szemed forgasd. Egyszer jól ki fog esni. - morgott még valamit az orra alatt, de mellénk szegődött. Térdeit berogyasztotta kicsit, hogy LuLu karját vállára tehesse. Én ugyan így tettem, csak a jobb oldaláról, felettünk pedig a fülesbagoly lassan megindult előre.

- Kikötöm, utána felsegítelek benneteket. Kérek egy percet. Gyere Luca. - intett fejével, majd eltűntek szem elől. Kinyújtottam a nyakam, hogy lássam, hova is szublimált ennyire gyorsan azzal a büdös döggel. Nem, nem vagyok állat meg kutya ellenes. Egyszerűen csak hozzá tartozik, én pedig sem a gazdáját, sem kis kedvencét nem bírom, pont.

- Visszajön még egyáltalán? - LuLu hozzám hasonlóan nyújtogatta nyakát, utána nézve.

- Miért nem szóltál, hogy pont ő a haverod? - figyelmen kívül hagytam barátom kérdését. Mérgesen néztem a magasabbra, aki csak értetlenül pislogott rám. Láttam rajta, hogy nem érti, mi a fene bajom van. Hogy szeretheti ezt a parasztot? Krisztus teste...

- Kellett volna? Mi bajod van ChanYeol - al? És igen, vissza fog. Ismerem, eléggé régóta. Nem olyan. - aha, szóval neve is van. Mondjuk... Ez hülye kijelentés volt, mivel nyilván van neve. Ő is emberi lény, vagy mi a szösz. Kis Őziként szemeit forgatta, átkozva, amiért a legjobb barátja - vagyis én - , figyelmen kívül hagyom. Ez van.

- Az, hogy a barátod egy bunkó para--

- Folytasd csak nyugodtan a szapulásomat. Azt hittem ennél érettebb vagy, hogy a másik háta mögött utálod ki az adott embert. - felpillantva összehúztam a szemeim, úgy néztem vele farkasszemet. Igen? Így állunk?

- Még jó, hogy olyan nagy majom füleid vannak. Azt is meghallod, ha egy másik városban szólítanak a neveden?

- BaekHyun... - oda sem figyeltem SeHun halk felszisszenésére.

- Veled ellentétben igen. De azt hiszem tudom, mi miatt vagy ennyire süket. Le kellene állnod a munkáddal. - szavai teljességgel pofán nyaltak. Nem tudtam visszavágni, bár ötletem volt, mit is tegyek. Elengedtem LuHant, akinek emiatt a magasabb reflexszerűen átölelte a derekát, nehogy elessen. Felugrottam a kicsike dombra, majd azzal a lendülettel arcul ütöttem. Tenyerem csattanása visszhangot vert az egyébként csendes parkban. Dühösen próbáltam légzésem szabályozni, meg úgy önmagam is megnyugtatni. Elfordult, kézfejét óvatosan arcához, majd szája sarkához emelve. Az adrenalin miatt remegett a kezem, lábaim mintha gumiból lettek volna. Mégis... Büszke voltam magamra, hogy megtettem. Úgy kell neki. Most megtanulja kontrollálni azt a nagy száját.

- Fogd be, hallod? Semmit sem tudsz rólam és sértegetsz! Mi bajod van velem? Huh? Mondj már egy normális érvet! De gondolom nem fog menni. Igen cseszed, neked mentem reggel. És? Bocsánatot kértem. Nem csak neked van egyedül problémád, akkor miért teszel úgy, mint aki az egész világot ezért hibáztatja? Rohadtul idegesítő vagy, hallod? Te egy--

Nem hagyta, hogy befejezzem a mondatomat, pedig még tudtam volna mit abba az arrogáns képébe vágni. Gyorsan történt meg az egész, szinte fel sem fogtam, csak percekre rá. Láttam, ahogyan méreg fut át arcán, majd egy erőszakosabb mozdulattal állam alá nyúlt, magához rántva pedig durván megcsókolt. Az ajkai szabályosan érintették az enyéimet. Hát ez hülye, én mondom! Teljesen lefagytam, de mindez nem tartott sokáig. Kiegyenesedett, nagy tenyerét mellkasomra tette és lökött rajtam egyet. Hátrébb kellett lépnem, hogy megtartsam egyensúlyom -még ha nem is erősen tette azt, amit-, emiatt viszont a lábam megcsúszott. Visszakerültem oda, ahonnan indultam, csak most térddel. Dühösen néztem fel rá, az ő arcáról azonban semmit nem tudtam leolvasni.

- Tanuld meg kezelni az indulataidat... BaekHyun. SeHun, innentől a Te problémád. - ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést hátat fordított, a következő percekben pedig már ott sem volt. Igen? Háborút akarsz? Állok elébe... ChanYeol.