Ƴσʋ αи∂ Ɩ [Ɔнαиβαɛκ] (Szünetel)

Ƥαят тнιятɛɛи

- Utoljára kérdezem meg. Mi a faszt keresel a házamban BaekHyun?!

Dühös, ezt mind tartása, mind pedig a hangja elárulta. Amúgy is mély vokálját most megemelte, nyomatékosítva ezzel azt, hogy kb semmi keresnivalóm nála. Máskor kevesebbet kell hencegnem, aztán több időm lenne cselekedni. Ez persze elvi kér--

- Állj meg ott! Ne gyere közelebb, hallod! - ugrottam egyet hátra, hiszen Yeol cseppet sem kedvesen, türelme híján megindult felém. Nyilván szeretne kidobni innen, vagy megetetni a háziállatával. Gondolom mind a kettő opció mosolygásra készteti. Szavaimra megállt ugyan, de szemöldökeit továbbra is ráncolta. A kanapéról felkaptam egy párnát, majd a dohányzó asztal mögé "rejtőztem". Kezem úgy emeltem meg, mint aki bármelyik pillanatban készen áll a támadásra. Erre a házigazda gúnyos mosolyra húzta száját. Már nem látszott annyira feszültnek, izmai lassan elernyedtek. Jót mulat rajtam, huh? Pedig nem tettem semmit. Még.

- Komolyan párnákkal szeretnél küzdeni? Minden rendben van odabent? - megbökte halántékát, mire az első, megnevezett tárgy azonnal repült. Egy könnyedebb lépéssel kikerülte a "veszély" forrását. Felvettem egy újabb darabot, hátha ezúttal célt találok.

- Igen, veled ellentétben. És állj meg ott!

- Van egy ajánlatom, ha már csak így betörtél hozzám.

Tett egy lépést felém, de a repülni megtanult párna miatt megint csak megtorpant. Dühösen meredtem Rá, tudni akartam, mit forgat abban az idegesítő fejében. Jól szórakozol, mi? Utállak.

- Na mi?

- Adok 5 másodperc előnyt. Ha elkaplak, ki leszel dobva. De ha ki tudsz menekülni a házból, nem teszek feljelentést sem. Elfelejtem, hogy itt jártál.

- Te fel akarsz jelenteni?!

- Miért ne tenném? Elvégre betörtél a házamba.

Hiába nyitottam ki a számat, egy hang nem jött ki rajta. Baszd meg magad ChanYeol! Vedd vidóra, tedd ki a nyilvánosság elé, szégyenülj meg, meg minden! Te utolsó--

- 5...

- MI?!

- 4... Ne habozz, fogy az időd. - idegesítő, tenyérbe mászó vigyor terült el a képén. Legszívesebben betörném az orrát, de amilyen toronymagas, hajlok rá, hogy úgysem érném el. Szánalmas próbálkozásom olaj lenne a tűzre. Talán még én járnék szarabbul. Dühös pillantást vetve Rá rohanni kezdtem az emeletre. Mivel a fa az ablaka alatt van, talán át tudok mászni az egyik vastagabb ágra, onnan pedig talajt érek. Picsába! Pedig olyan közel jártam, hogy tönkrevágjam Yeol legféltettebb kincsét. Amolyan... Tartozás törlesztése.

- 3...!

Azonnal szétnéztem. Balról a második ajtót résnyire nyitva hagyták, így amolyan "minden mindegy" alapon besurrantam. Bevágtam magam mögött a nehéz, festett falapot, mely hangos csattanással csapódott az ajtókeretbe. Szegény a fájdalom miatt hallottam, ahogy zokog. Ezzel azonban nem tudtam sokat foglalkozni, hiszen hallottam, ahogyan a lépcső fokai megnyikordulnak valaki súlya alatt. Egyre közelebbről hallottam a lépteket, ami miatt enyhén szólva pánikba estem.

- 1...

A sarokban magányosan díszelgő széket a kilincs alá tettem, ezzel megakadályozva, hogy bejöhessen a szobába. A gyér fény miatt, mely az ajtó alatt szűrődött be, egy árnyékot véltem felfedezni. A léptek elhaltak, egy kéz pedig az ajtó kilincsére tévedt. Végem van...

- Lejárt az időd. Bevallom, élveztem ezt a kis játékot, de vége van BaekHyun. Te vagy én hívjam a zsarukat?

- Baszd meg! - csípős nyelvem ugyan nem ment meg, azonban az a bizonyos fa igen. Az ablakhoz siettem, melyet nem esett nehezemre kinyitni. Mivel egy íróasztal volt előtte, így magamhoz képest fürgén felszöktem az amúgy rumlis bútorra. Jobban megnézve... A szobája kész káosz. Mintha egy atombomba robbant volna idebent. Ruhák, valamint papírgalacsinok partyztak a padlón szerteszét, az ágyát úgy hagyta, ahogyan kikelt onnan. Legalábbis gondolom. Asztala ceruzáktól, radírtól, meg minden egyéb rajzos dologtól hemzsegett, bár... Ráadásként egy piszkos tányért figyelhettem meg közelebbről, ezek a roppant csodálatos dolgok mellett. Gitárja az egyetlen, mely normálisan a falnál ácsorog, magányosan. Szerintem ha nagyon Sherlock akarok lenni, találok döglött patkányt is. Fúj. Ezek szerint kezdeti gondolatom, hogy rendezett, hamis volt. Valósághoz annyi köze van, mint a sajtnak és a hollónak. Igen. Semmi.

Gondolatmenetem, illetve bámészkodásom a lenyomódó kilincs hangja akasztotta meg. Ohhogy--

- BaekHyun?

Nem válaszoltam, pedig hangja eléggé meglepettnek hatott. Haah~ Úgy kell neked, Te arrogáns bunkó. Megleptelek? Nagyon remélem. Most legalább lefagy az a bamba, idegesítő mosoly a képedről. Elfordulva inkább kimásztam a párkányra, nem törődve az ajtó mögül érkező szavakkal, vagy hangokkal. Iszap van az agyad helyén? Nem fog kinyílni. Ilyen buta nem lehetsz. Vagy mégis? Megráztam a fejem, hiszen jelenleg egyetlen egy dologra kell fókuszáljak. Ez jelen esetben a fa, ami hát... Nem lesz egy könnyű eset. Mégis, muszáj megcsinálnom. Azt mondta, ha nem kap el, szabad vagyok. Tehát, erről ennyit. Vettem egy mélyebb levegőt, majd alap helyzetemnek a guggolást választottam. Könnyebben el tudok rugaszkodni, kevesebb esélye van annak, hogy lezuhanok. Minden bizonnyal.

- Jól van. Menni fog ez. 3... 2... 1... - ellöktem magam a párkánytól, magamban azért imádkozva az éghez, hogy ugrásom elegendő legyen arra, hogy...

Hogy elérjem az egyik ágát, persze kézzel. Nem jól érkeztem, kis híján a vigyorgó Luca áldozatául estem. Egyetlen szerencsém, hogy kezeimet kinyújtottam, vagyis azzal meg tudtam kapaszkodni. Shit...

- Milyen a helyi levegő?

- Te meg--

- Itt lakom, nem rémlik? - előre tudta, mit akarok kérdezni, tehát azt sem hagyta, hogy végig mondjam. Pff.

- Chh... Kussolj! - nem érdekel, mikor adta fel a küzdelmet, vagy hogyan jött rá arra, mire készülök. A lényeg, hogy Ő most itt van alattam, azzal a hülye döggel együtt. Gyilkos egy kombináció.

Igyekeztem inkább a célomat magam elé helyezni. Meglendítettem párszor lábaimat, hátha ezzel megoldhatom a kialakult problémát. Ezzel persze nem értem el sokat, maximum annyit, hogy megcsúszott az egyik kezem. Immáron egy karral himbálóztam azon az ócska, cseppet sem vastag ágon, esetlenül próbálva felhúzni magamat. Yeol persze azonnal alám sietett, még ha erre nem is kérte senki. Nem kell a segítsége és nincs Rá szükségem. Ezt persze vele is közöltem. Dumbó csak értetlenül vizslatott, egyik szemöldöke magasba szaladt. Karjait azonban készenlétben tartotta, ha netán már nem bírnám tovább.

- Nem vállalok felelősséget, ha meghalsz.

- Nincs rá szükségem! Megoldom csak--

Éreztem, hogy valami az ujjainra mászik, lassan, komótosan. Tányérnyi szemekkel figyeltem, ahogy a kicsit - nagyon - nagyra nőtt, fekete pók az alkarom felé tart. Azonnal elkezdtem kapálózni, célom ennek az ocsmány állatnak az eltüntetése volt. Azaz, lett volna. Az ág reccsent egyet, mire egy elfojtott kiáltással együtt elkezdtem zuhanni. Szemeim összeszorítva vártam, hogy a kemény földön csattanok, ehelyett azonban két erős kar megtartott. Hirtelen úgy éreztem, védve vagyok, hogy semmitől sem kell félnem. Az adrenalin miatt, mely oly' hirtelen költözött belém, szívemet vad zakatolásra késztette. Fogtatok már sebesült madarat? Éreztétek már, milyen hevesen ver mellkasában éltetője? Jelenleg én is egy madárnak éreztem magam, akit törött szárnyakkal találtak meg. Végtagjaim, mintha csak gumiból lettek volna, éreztem, ahogyan vérem bennük dobol. Remegtem, pedig semmi okom nem volt már félni. Azt hiszem.

- Elkaptalak... - ha nem lettem volna sokkban a zuhanás miatt, talán visszavágtam volna neki. Hangjából eltűnt a gúny, az undor. Ezek helyét a bensőségesség, a lágyság vette át. Minta csak lenne egy titkunk, melyet mi ketten tudunk az egész világon, senki más. Lenne egy olyan oldala, amelyet eddig még nem látott senki? Kimerültnek éreztem magam, fejem vállának döntöttem. Kezemből kiesett az eddig nagy erővel szorongatott, letört ág. Minden újra normális, nekem mégis mindössze a sötétség maradt.