Ƴσʋ αи∂ Ɩ [Ɔнαиβαɛκ] (Szünetel)

Ƥαят Иιиɛ

Nehezen ugyan, de kiverekedtük magunkat a parkból. Vagyis inkább lassan, úgy mondanám. Még mindig dühös vagyok, nem is kicsit. Hogy képzelte, huh? Mégis mi a fene baja van? Nagyon úgy fest, hogy nem az egész világgal van problémája, hanem kifejezetten velem. Azt viszont elfelejti, hogy nekem nem tett említést arról, miért velem szórakozik. Van egy csomó másik balfék, akkor miért én? Fogadok ő sem tudja. Hogyan is tudná, hagyjuk már. Túl hülye hozzá.

- Ha holnap rosszabb lesz majd beviszlek. Addig meg ellátom én. És ha lehet, kivételesen ülj meg a seggeden. Légyszíves.

- Te ne kérj tőlem jelen esetben semmit sem. Nem vagy abban a helyzetben. Elzavartad az egyetlen segítségünket, mert neked nem lehet egyszer sem befogni a szádat, ugye? Komolyan mondom ilyenkor annyira utállak! Mmm... Legszívesebben seggbe rugdalnálak.

- Most... Most engem hibáztatsz? Nem miattam nem segít! És tudod mit? Jó ez így. Megoldottuk nélküle is, jobban, mint vele. Mit képzel ez? Aztán te is nekem jössz. Néha úgy érzem, nem az én barátom vagy.

- Nyugodjatok le. Legalább ez egyszer ne az utcán kiabáljatok. Majd a négy fal között azt csináltok amit akartok. De most ne, jó? Jesszus... Már fáj a fejem. - SeHun szabad kezével megmasszírozta orrnyergét. Oké, talán kicsit hangosak vagyunk. Erről az a sok járókelő értetlen tekintete is árulkodott, de úgy őszintén, ki a francot érdekel? Nem hat meg egy cseppet sem. Mérges vagyok mind a hármukra, bár ChanYeolra a leginkább. Ha mind a kettő annyira pártolja, velem nem kell, hogy szóba álljanak. Krisztus teste... Nem is emlékszem, mikor fájt utoljára ennyire a fejem. Ha később indultam volna munkába, nem futok vele össze. De neem, nekem pontosnak kell lenni. Elegem van esküszöm. SeHun felszólalását követőleg nem beszéltünk semmiről. Élveztem a csendet, de ezzel egy ütemben idegesített is. Mondjuk... Most mi az, ami nem verte nálam ki a biztosítékot?

- Menjetek haza. Felhívom Tao - t, mert na... Beszélnem kell vele. Baek, én meg veled ebben az idegbeteg állapotodban amúgy sem vagyok hajlandó egy fedél alatt lélegezni. Úgyhogy arrafelé van a haza vezető utad. - tessék. És még én vagyok a rohadék. A háza elé sem érünk rendesen, erre elküld a fenébe. Nem rémlik, ki kísért haza? Nem? Segítek akkor. A legjobb barátod, BaekHyun. Vagyis ÉN.

- Remélem csak szórakozol velem Bambi. - vállat vont, közben kulcsa után kezdett kutakodni. SeHun persze végig tartotta, nehogy elessen. Ott van a fal, könyörgöm. Meg nehogy megcáfold, amit mondott az Őzike. Belehalnál. Miért vagytok ma mind ellenem?

- Hagyd, majd én. Ha már elkísértelek. Baekie, menj akkor haza. Lucy megvan, hazavittem, kapott enni meg inni is. Amolyan, kiengesztelésül.

- Megoldom, nem ke--

- Jól van, bánom is én, mit csináltok. - LuHan szavaiba vágva felemeltem kezem védekezésképpen, majd inkább elindultam haza. Vagyis... Nem teljesen így képzeltem el. Egy darabig lassan ballagtam a járdán, várva, hogy bemenjenek végre a házba. Amint ez megesett, irányt váltottam. Mivel tudom, hol lakik az a szerencsétlen, aki miatt a vérnyomásom az egekben van, így teszek egy "kedves" kis látogatást. Hangsúlyozom, Ő kezdte. Én csak egyenlítek. Meg persze kamatostul visszaadom azt, amit tőle kaptam.

Ki kell találnom, hogy mit tegyek. Ami, talán annyira nem is lesz egy nehéz kérdés. Megálltam, hogy előkotorjam a telefonomat, majd bepötyögtem egy üzenetet. SeHun miatt ismerem csak az illetőt. Egy idősek azzal a bolond lakótársammal, de elmondhatom, hogy eléggé jó a kapcsolatuk. Velem olyan... Átlagos. Azt hiszem. Elvagyunk, ám egyikünk sem áll közel a másikhoz. Keveset beszélünk, lehet azért. Az utolsó reményeim szála viszont akkor is benne van. Láttam nem egy képen, hogy velük pózol. Meg még pár emberrel, akiket nem ismerek. Ilyenkor adok hálát, hogy aznap ki lettem rángatva, máskülönben meg lennék lőve most így, egymagamban.

A válaszra csak pár percet kellett várnom, mégis, tűkön ültem, amíg meg nem kaptam. Hol megnéztem a telefonom, hol lezártam. Idegesen toporogtam, számat rágcsálva. Mondjuk erről egyedül az a hülye jutott eszembe, szóval azonnal abba is hagytam. Mikor pedig végre rezzent egyet a kezemben tartott készülék, kifújtam egy kisebb adag levegőt, melyet magam sem tudom, mióta tarthattam benn. Megkönnyebbültem, hogy azt írta, amit. Na, haladás. Nem utasít el azonnal, ez jó. Igaz, figyelmeztetni akar - ha ez az akart lenni - , de hiába. Már elszántam magam.

"ChanYeol - al akarsz háborúzni? Biztos vagy benne?"

"Teljesen. Nem adom fel. Én. Nem. Hagyom. Nyerni."

"Nem tudom, mi volt köztetek, de amint megmagyarázod, segítek. Ja és ha nem keversz bele."

"Tisztázva marad a neved. Szóval ne aggódj. Találkozzunk olyan 10 perc múlva a kávézó előtt. Mindent elmondok."

"Rendben, sietek."

Hatalmas vigyorral a képemen siettem a találkozó helyszínére. Mivel útba esett, ezért választottam azt. Mégse a háza előtt álljunk már meg, mert az valahol gáz lenne. Figyelsz odafentről, sorskönyv írója? Most én irányítok. Egyedül ÉN.