Ƴσʋ αи∂ Ɩ [Ɔнαиβαɛκ] (Szünetel)

Ƥαят Єℓɛѵɛи

*ƆнզиƳɛσℓ*

Azóta, hogy az a nagyszájú törpe belém botlott - szó szerint - , azóta... Mindenhol ott van. De komolyan mindenhol. Kezdjük azzal, hogy barista abban a kávézóban, ahová betértem reggel. Aztán. Ott volt a macskás incidens is, amikor a hülye gyerek az egyik barátjával a kutyám elől menekült. Komolyan mondom, felforgatta az életemet. Nem viccelek. És még akkor én vagyok a hibás? Hagyjuk már. Ő az oka mindennek. Nagy kérés, hogy egyedül lehessek a gondolataimmal és saját magammal? Vagy... Jó látni, ahogyan szenvedek? Mert ezek szerint nagyon is. Belém rúg még a sors írója egyet-kettőt, hátha összezuhanok. Félig térden állok... Nem elég? Tényleg egy... Egy olyan embert kell mellém tenni, aki hasonlít Rá? Okot legalább mondjon valaki könyörgöm, hogy mégis mire jó ez. Fáj. Kicseszettül. BaekHyun szemei olyanok mint az Ő szemei. 

~•~•96 órával ezelőtt~•~•

- Tehát ti... - Chaeyeon felmutatta karcsú, szépen ápolt kezét, melyen egy eljegyzési gyűrű díszelgett. Egyik szemöldököm megemelkedett, arcomra kiült a meglepettség. Hónapok óta lakom náluk és igen, tudom, hogy ők egy pár. Mégis, ahogyan TaeHyung is megemelte kezét, ami ugyan úgy egy gyűrűvel volt gazdagabb, úgy éreztem, a szívem ott helyben meghasad. Elmosolyodtam, bár nem éreztem őszintének. Tae a barátom, nem tehetem meg vele azt, hogy kimutatom, mennyire fáj ez az egész. Örülnöm kell annak, hogy boldog. Bármi legyen is az ára. 

- Igen. Hivatalosan is Chaeyeon a menyasszonyom lett. Én pedig az ő vőlegénye. - a lány egy mosollyal vállára hajtotta fejét, látszott rajta, mennyire boldog. Nem igazán, vagyis inkább egyáltalán nem tudtam vele örülni. Elvette tőlem azt, akit a legjobban szerettem - és még mindig szeretek - ezen a világon. Miért várja el tőlem, hogy jó képet vágjak az egészhez? 

- Kijárt már a boldogság neked, azért azt meg kell hagyni. Ahogyan neked is. - itt Chaeyeon felé biccentettem fejemmel, aki csak bólintott egy kisebbet. Egyetértesz velem? Ez kedves. Mert én magammal egyáltalán nem. Csak túl naiv vagy ahhoz, hogy mindezt észrevedd. Ez alól te sem vagy kivétel, Tae. Azt hittem, jobban ismersz. Mint kiderült, tévedtem. Egy buta álarc, ami elhitette veled, minden rendben és repesek annak gondolatától, hogy elvedd feleségül. Én naiv reménykedtem abban, szakítasz vele. Miért, huh? Miért jobb nálam? Miért Ő és miért nem én? Mit ad meg neked, amit én nem tudok? Vagy tudtam. Mondjuk... Már jelenleg semmit sem. Magamban sem vagyok biztos.

Illedelmesen felálltam és inkább elsétáltam. Persze valami buta indokot találtam ki minderre. A szobámba vettem az irányt. Holnap van az esküvőjük, én pedig úgy kell kezeljem az egészet, mint akinek semmi problémája az egésszel. Aha. Persze. Mutatni a nagy mosolyt, mind TaeHyung, mind pedig mások előtt. Nem mondom, már most alig várom. Becsapom saját magam, elhitetve, nem fáj a dolog. Hogy minden rendben van, ez csak hirtelen jött, csak sokkolódva vagyok, ezen kívül semmiféle más nem jöhet és nem is jön képbe... Ugye?

 ~•~•72 órával ezelőtt~•~•

Az esküvő készülődött, javában jöttek a vendégek is. Nem tegnap kérte meg a kezét és nem tegnap kezdtek el készülődni. Már hetekkel ezelőtt megkezdték. Ez alatt én mégis hol voltam? Miért nem tudok semmiről kb... Semmit sem? Baromira zavar. Tae a legjobb barátom, mégsem közölte velem, hogy amúgy bocsi, de ez meg ez van. Mondjuk... Inkább később tudjam meg, mintsem szenvedtem volna azóta. Igaz, legalább felkészülök a mai napra könnyebben... De így hogy, hmm? Miért várja el mindenki, hogy örüljek, amikor legbelül ordítok a fájdalom miatt? Oké, nem tudják, viszont akkor is...

TaeHyung fogadta a vendégeket az ajtóban. Kezet fogott velük, majd meghajolt üdvözlésképpen. Mosolya letörölhetetlennek bizonyult. Aki szembe jött velem, vagy elment mellettem, annak köszöntem, de nem akartam többet beleadni. Elegednő volt hallanom a sok gratulációt a szájukból, többre nem vagyok kíváncsi.

- Na? Hogy festek? - Chaeyeon mosolyogva jött le hozzám, fehér szín, esküvői ruhájában. Haja felcsatolva, lábán magassarkút viselt, így egy magasságba kerültem vele. Az arcába engedte a fátyolt, majd fordult egyet. Érdeklődést és csodálatot színlelve néztem végig rajta, ahogyan pedig visszafordult, felmutattam hüvejkujjam, bólogatva közben.

- Tökéletesen nézel ki.

- Hát... Az én menyasszonyom. - TaeHyung hangjára oldalra pillantottam. Chaeyeonhoz lépve füle mögé simított egy kósza hajtincset, mire inkább elfordultam. Legalább ne előttem csinálnák...

~•~•48 órával korábban~•~•

Mindössze egy kép erejéig maradtam az esküvőn. TaeHyung kijött hozzám a teraszra, hiszen oda menekültem az egész elől. Az a csók... A gyűrű... A gyomrom is összeugrott. Mintha soha nem akarna már többé jól lenni a látottak után.

Boldogságot színleltem, mire csak megfogta a karomat és hiába ellenkeztem, behúzott magával. Chaeyeon csak intett nekünk, mi szerint siessünk. Én álltam a lány egyik oldalára, Ő pedig a másikra. Mindkettőnkbe belekarolt, fejét férje vállára hajtotta. TaeHyung rám nézett, tekintetünk találkozott egy pillanatra, mígnem előre nem fordította fejét. Egy kínosabb mosolyt megejtve néztem bele a kamerába, mely kattant egyet.