»𝗠𝗲𝗴𝘇𝘀𝗮𝗿𝗼𝗹𝘃𝗮« ❴𝗔𝘁𝗲𝗲𝘇 𝗳𝗳❵

6. rész

*Heechul szemszöge*

Hát ezt nem hiszem el. Egyszerűen már nem bírom, basszus mire vállalkoztam én? Nem az volt, hogy csak egy hívás erejéig van rám szükség? Az van, hogy a felettesem még mindig nem adta fel, és csak azért is meg akarja magának szerezni azt a gyereket. Azt hiszem Sannak hívják, de ez most lényegtelen.
- A főnök hívatja magát! - szólt be az ajtón az egyik gorilla.
- Értettem. - jelentettem ki érthetően a rövid választ.
Ahj, most mégis, mit csináljak? Annyi biztos, hogy most azonnal a főnök előtt kell, teremjek, mert ha nem lefejeztet. Míg a gondolatomnak a végére értem, már csak azt vettem észre, hogy ott állok a góré előtt.
- Heechul! - parancsolt rám erélyesen.
- Igen? - Nah baszdmeg.
- Azt akarom, hogy, hívja fel és küldje el melegebb éghajlatra azt a semmirekellő YeoSangot.
- Most? - kérdeztem enyhén remegő hanggal.
- MOST! - felemelt hangon adta ki a parancsot.
- De főnök, nem lesz ez már kicsit túlzás? Ugyan minek kell önnek annyira- - nem hagyta, hogy befejezzem mondatomat. Igazából, tudtam, hogy félbe fog szakítani, de azért megpróbáltam gyorsan végig hadarni, mondani valóm, ezáltal a főnököt jobb belátásra bírni.
- Nincs semmiféle ellenkezés! Vagy csinálod azt, amit mondok, vagy golyót eresztek a fejedbe, te korcs! - ordított le torkaszakadtából.
Nah jó ennek már fele se tréfa. Engedelmesen fogtam, elővettem eldobható telefonom, melyen tárcsázni kezdtem azt a számot. A készülék kicsöng. Nem, is csodálom, hiszen szegény srác is, mibe keveredett, bele? Amikor először hívtam fel, akkor is tisztán kivehető volt, a félelme és fájdalma egyaránt. Sajnálom, YeoSangot, bár lehet inkább magamat kéne, mert már kezdek jobban rettegni, mint ő. Nah jó, ideje összeszednem magamat, mert már az említett a vonal túl oldalán van. Kissé meg kellett köszörüljem hangom, hogy ne a hangszálaim remegése torzítsa el.
- Kang YeoSang?! - kérdeztem érzéketlen arckifejezéssel.
-I-igen - szólt bele a telefonba fojtott hangnemben. A levegőt kifújva kezdtem bele.
- Mégis mit képzel?! Tisztában vagyunk vele, hogy nem járt sikerrel. De, ajánlom, hogy tartsa magát a tervhez, vagy különben rossz vége lesz!
- M- mit akarnak..mit te- tegyek? -
- Mint az elején is mondtam már, nem érdekel hogyan, de válassza szét őket.
- De én nem-
- Basszameg, nincs kifogás, vagy te intézed el vagy ránk marad. Viszont akkor azzal tisztában kell lenned, hogy ha mi végezzük a piszkos munkát, nem lesz kegyelem.
A túloldalon hallottam eddig visszafojtott sírást. Ezek szerint hatott a színjátékom. Ennél a mondatnál nekem is összeszorult a szívem.

*YeoSang szemszöge*

~Egy újabb gyomorideggel eltöltött nap. Egy újabb álmatlan éjszaka. És egy újabb telefonhívás. Miért én?~ Forogtak ezen gondolatok fejemben. Már megint nem tudok aludni. Vagyis...még mindig. Az elmúlt három napban összesem aludhattam körülbelül hat órát. Ha ez így megy tovább, én nem fogom már tovább bírni. De várjunk...jut eszembe. Te jó ég hát én tényleg hülye vagyok. A megoldás szinte kiszúrja a szemem. Tartunk itthon nyugtatót...nem értem miért, de hát WooYoung erősködik, hogy a biztonság kedvéért legyen. Ritka alkalmak egyike...de most hálás vagyok neki. Nehezen kimásztam a kényelmes ágyikómból majd a fürdő felé indultam a csodabogyókért. Miután szó szerint beestem a helyiségbe egyből a szerényhez bandukoltam, és keresni kezdtem a pirulákat.

-Ohh istenem, végre már. - Eresztettem ki egy nagy sóhajt, mikor megtaláltam a keresett dolgot. Kinyitottam a kis dobozkát, de hirtelen elgondolkodtam. ~Mi lenne, ha többet vennék be? Ha véget vetnék a szenvedésemnek? Ha csak eldobnám a végeláthatatlan kínokat? Már nem szenvednék annyit...nem sírnék minden egyes éjszaka. Nem kéne MinGiéknek gondot okozzak.~ Áh, nem tudnám megtenni. Nem azért, mert gyenge vagyok. Csak nem akarom. A fiúknak is biztos hiányoznék. Meg hát...még HongJoongiet is szeretném látni. (Író megj.: Na, igen, most jött el az a pont, hogy senki sem olvassa tovább ezt a könyvet :'D) És van az életnek jó oldala is. Attól függetlenül, amin most keresztülmegyek, nemde? Tök mindegy, hagyom a fenébe, csak aludni szeretnék. Bevettem az elegendő mennyiségű nyugtatót majd visszaindultam a szobámba. De út közben sikeresen kiborítottam a gyógyszerek felét. Ez is csak én lehetek...meh, biztos már mindenki alszik, majd holnap hamarabb megpróbálok felkelni és összeszedni. Vállat vonva visszamentem a szomámba.

-Na, végre, kialszom magam. – Motyogtam párnámba. Nem kellett sok idő, már el is nyomott az álom.

*WooYoung szemszöge*

Atya ég hát ezt nem hiszem el. Yeon kívül mindenki eltűnt. Csak úgy pikk-pakk szó nélkül. Nagyon jó...És még a telefonjuk is ki van kapcsolva. Ilyen nincs, ha hazajönnek, én úgy elverem őket, mint szódás a lovát. Mikor is mentek el? Öt felé talán...de már nyolc óra! Vajon hol lehetnek...hol az istenben? Oooh hát tudom én, a kávézóban, hol máshol, mindig ott tanácskoztunk, most sincs máshogy, biztos vagyok benne. De még mielőtt elindulok, elmegyek a mosdóba...azért na. Idegesen eltrappoltam a mosdóig majd mikor benyitottam kicsit...nagyon meglepődtem. A szekrény tára nyitva és körülötte egy csomó nyugtató.

-Hát ez meg? – Guggoltam le és összeszedtem a pirulákat. – Ki volt ez a bolond? – Szitkozódtam. – Várjunk...csak én vagyok itthon, és YeoSang...a nyugtatók ki vannak borulva...ugye nem?! – kerekedtek el szemeim. Istenem mondd, hogy nem YeoYeo csinált hülyeséget. Amilyen gyorsan csak tudtam átviharzottam az említett személy szobájába. – YeoSang! Jól vagy?! – Szaladtam az ágyához és picikét megráztam, amire egyből nyitogatni kezdte pilláit. Huuuh...ez megnyugtató..

-Mi van már WooYoung? Aludnék... - morogta. Mondjuk, nem csodálom, hogy morci lett.

-Öhm... semmi Yeo, aludj csak. – Simiztem meg buksiját és kimentem a szobából. Szerencse, hogy semmi sem történt. Ettől függetlenül nem hagy nyugodni a gondolat, hogy lehetséges, Yeo elgondolkodott a gyógyszerezésen. Majd holnap kérdőre vonom. De azt a hatot meg kiherélem, mit gondolnak, hogy csak úgy szó nélkül elmehetnek? Visszamentem a mosdóba, majd miután végeztem zsebre vágtam a nyugtatót a biztonság kedvéért.

-Na most ezt megjártátok... - Magamra kapva egy vékonyabb kabátot indultam meg a kávézó felé. Nem is kellett sokat nézelődnöm, hisz mikor odaértem egyből észrevettem őket.

-Fiúk! – Kiabáltam nekik. Egyből rám figyeltek, de csak úgy néztek rám, mint akik szellemet láttak. – Mégis miért vagytok itt?! – Mentem oda hozzájuk. Lehet hatalmas balhét csapok, de pont nem érdekel.

-Oo~ hát, szia Woo. Örülünk, hogy itt vagy te is. – Mosolyogott rám kínjában SeongHwa.

-Kérdeztem valamit!

-Hááát... ömm... - Kezdte tarkóját vakargatni YunHo. – Aaaa... szülinapi bulidat szervezzük!

-YunHo! A szülinapom... novemberben van! És még csak kibaszottul június van! – Kiabáltam rá. – Netán YeoSangról van szó?!

-M-miii? Dehooogy. – Legyintett egyet MinGi. Ezt még higgyem is el.

-Tudom, hogy róla! De azért, maradhatott volna vele olyan, akit beavattatok!

-WooYoung miről beszélsz..? – Kérdezte idegesen San.

-Hogy miről?! Basszátok meg, egyedül hagytátok YeoSangot, aki lehetséges, hogy majdnem begyógyszerezte magát! – Kiabáltam rájuk, közben pedig össze-vissza hadonásztam.

-Mi?! Srácok, most azonnal megyünk haza! – Hadarta el HongJoong, és meg sem várva válaszunk indult el a dormunk felé.

-Pápá Joong! Ti meg azonnal mondjátok meg, hogy mi a fene van! – léptem hozzájuk közelebb. Egymásra nézve bólintottak.

Elmondtak mindent... teljesen lesokkoltam. Filmbe illő, ami történik. Miért nem lehetett ezt már az elején elmondani? Na, mindegy, a lényeg, hogy meg fogjuk oldani. Véget vetünk ennek az egésznek. Egyelőre csak higgadtnak kell maradnunk.