»𝗠𝗲𝗴𝘇𝘀𝗮𝗿𝗼𝗹𝘃𝗮« ❴𝗔𝘁𝗲𝗲𝘇 𝗳𝗳❵

2. rész

MinGi szemszöge

Miközben YeoSang nem győzte falni az ajkaimat, elgondolkodtam. Egyszerűen nem tudom, mire gondoljak. Csak mondatai forogtak a fejemben, nah meg az hogy mit mondok majd Sannak ha haza ér? Most mit tegyek? Nem fogom megcsalni Sant az biztos! Nem tudom mennyi idő telhetett el mikor kopogásra lettem figyelmes. Próbáltam eltolni a rajtam ülő személyt, de egyszerűen nem engedte. Újabb kopogás hallatszódott és San, ahogy engem szólítgat. Jó ez így nem lesz rendben. Összeszedve minden erőmet sikeresen lelöktem YeoSangot magamról, aki így, a földön kötött ki. Gyorsan felkaptam magamra pólómat majd elkezdtem azon agyalni, hogy hova a francba rakjam YeoSangot. Nézelődtem a szobában majd meg akadt a szemem a szekrényen. Gyorsan kinyitottam majd elkezdtem YeoSangot felé tolni majd betoltam.

- Kérem a kulcsot! - mondtam erélyesen.

-Tessék... - kiveszi zsebéből majd remegő kézzel nyújtja felém.

- Köszönöm. Nah, ide figyelj, ha most csak egy nyikkanást is ki adsz, akkor megverlek. Megértetted?! - kérdeztem kicsit flegmán a végét mire csak bólintott. Becsuktam a szekrény ajtaját majd gyorsan a szoba bejáratához lépve kinyitom az ajtót és hát igen. Szegény San idegesen kissé lesokkolva áll előttem. -Ohmm... Szia, San.

-Szia MinGi! Elmondanád mégis miért volt az ajtó zárva!? Halálra aggódtam magam. - förmedt rám miközben agyaltam, hogy mit is mondjak. Egyszer csak meghallottam YeoSang halk sírását. Jaj baszki csak észre ne vegye. Nem akarom megtudni, mi lesz, ha itt találja YeoSangot. Mondjuk azt még én is meg akarom tudni. Meg hogy miért támadott le...Gondolataimból felébredve vettem észre , hogy még mindig nem válaszoltam Sannak.

-Hát - kezdenék bele, de megállít. Csak azt nem mondd, hogy meghallotta.

-Mi volt ez? – Nah, basszus nekem lőttek.

-Mi, én nem hallottam semmit - próbáltam mentegetőzni, de félre lökött az ajtóból és egyenesen a szekrényünkhöz ment és kinyitotta. Döbbentem nézett YeoSangra aki a lábait felhúzva sírt a szekrény aljában. Nem, nem, nem. Ez csak egy rossz álom. Egy nagyon rossz álom. Fel akarok ébredni. Megfordult majd tekintetét lassan rám vezette. Arckifejezéséről egyszerűen mindent le lehetett olvasni. Nagyot nyelve vettem egy kis erőt magamon, hogy megmagyarázzam mi is folyik itt.

–San, ez nem az, aminek látszik... - kezdtem bele, de nem hagyta, hogy folytassam

-NEM! Hagyd csak, értem én - szipogta - Nem kell ide semmilyen magyarázat. VÉGEZTEM!

-DE SAN VÁRJ! - kiabáltam miközben szememben már könnyek hada sorakozott.

-NEM MINGI! HAGYJ BÉKÉN! - ezzel a kijelentésével zokogva kiviharzott a szobából maga mögött becsapva az ajtót és itt hagyott. Itt hagyott...az erőtlenségtől térdre rogytam, kezemet görcsösen szorítottam ökölbe. Fájt. Iszonyatosan fájt. Most hagyott itt az életem értelme. Sírtam, őrjöngtem egyszerűen nem tudtam felfogni. Egyszer csak megéreztem egy gyengéd simítást vállamon. Felnéztem, YeoSang volt az. Még is mi a faszt akar még tőlem. Már így is tönkre tette az életemet.

-Nagyon sajnálom - mondta ő is könnyektől küszködve

- Menj utána. Még utoléred. - majd ő is elment. Igaza van. Még utolérhetem, de vajon hova ment? Kis gondolkozás után beugrott, gyorsan letöröltem könnycseppjeimet és már mentem is. Beültem kocsimba majd elhajtottam.

*YeoSang szemszöge*

-Hé, YeoSang gyere le, csörög a telefonod!-kiabált fel nekem a konyhában tevékenykedő SeongHwa. Lassan csoszogtam le a konyhába. Gondoltam édesanyám hív, mivel az utóbbi időkben kezdte csak el érzékelni a „hiányom" már ha mondhatom annak.