Merj nagyot álmodni

11. Fejezet

Alexa

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Mark el tudta látni Julie sebét. A hab a tortán viszont az volnt mikor Josh Juliet tartotta. Szerintem arra én még fizettem is volna, hogy lássam.

- Szerinted Josh mért nem jön le? - fordult felém Mark.

- Fogalmam sincs. Nem vagyok minden tudó, de szerintem ott maradt fenn Julie-val.

- Meglehet. Mióta elláttam Julie sebét nem jött le. Lassan itt az ebéd ideje. Felmész szólni neki, hogy jöjjön le?

- Aha - és rakétaként rohantam fel az emeletre, mivel hát kíváncsi voltam mi is folyik ott.

A szoba ajtó nem volt teljesen becsukva egy kisebb rés volt amin be lehetett kukantani. Halkan kinyitottam az ajtót és szerintem megláttam a világ legaranyosabb dolgát. A világ legtökéletesebb fotóját készítettem el abban a pillanatban. Mindent megért az, hogy láttam Juliet Josh ölében, és mindketten aludtak. Nem bírtam ki, Markot egyenesen felráncigáltam. Amikor meglátta ő is csinált egy képet. Szerintem én helyben össze is estem volna, ha nem tart meg Mark.

- Ugye milyen aranyosak!!!

- Igen nagyon, de ne ébreszük fel őket. Majd késöbb esznek. Gyere menjünk le.

- Egy ilyet bűn lett volna kihagyni! - visítoztam mire Mark befogta a számat.

- Fel akarod ébreszteni őket vagy sem? Tudod mit jelent az, hogy halkan ugye? - gúnyolódott majd elengedett és egy gúnyos mosollyal távozott.

Utoljára még benéztem a szobába ahol Josh és Julie volt, azután lementem kajálni valamit.

Julie

Hirtelen meghallottam telefonomat amint csörög és felkaptam fejemet. Arcomhoz kaptam mert úgyéreztem mintha tűvel szurkálnák. Kötést éreztem arcom azon részén. Ekkor egy kéz előre nyúlt és lehalkította a telefont. Mikor megfordultam meglepetten éztem, hogy Josh volt az. Mire körbe is néztem és gondolkodni kezdtem volna megfogta a vállamat egy kéz és lehúzta. Josh mellett találtam magam amit én nem igen tudtam felfogni. Éreztem, hogy egyre jobban elvörösödök. Az ágy széléhez mentem és szépen lassan felkeltem. Az ágy melletti kis asztalban kapaszkodtam meg nehogy elessek.(Mit ne mondjak magamat ismerve tuti taknyaltam volna egyet.) Próbáltam kislépésekkel eljutni az ajtóig, hogy megkeressem barátnőmet és faggatózzak arról, hogy mi is történt. Na dehát persze mint mindig ezalkalommal is jól kiismertem magam. Megbotlottam egy papucsban majd egy másodperc alatt a földön találtam magam. Biztosra vettem, hogy mindenki meghallott, de csak Josh kelt fel és jött oda hozzám enyhén fáradt morcos arccal.

- Mond mért nem tudsz egyszer megmaradni egyhelyben? - kérdezte Josh és közben kezét nyujtotta, hogy felkelhessek.

- Tudod, ha abban a helyzetben éreznéd magad mint én te se maradnál egyhelyben és aludnál tovább! Azt se tudom hol vagyok vagy egyáltalán mit keresek itt! - akadtam ki teljesen és félre löktem a kezét.
- Nem emlékszem semmire...mi történt? És mégis miért fáj az arcom?

- Tényleg nem emlékszel semmire?

Én erre csak bólintottam mert már nem akartam többet beszélni. Megkapaszkodtam a kisszekrénybe és felkeltem, Josh abban a pillanatban viszont leültetett az ágyra.

- Semmire sem emlékszel? - és ezt a kérdést olyan hangon tette fel amilyen hangon még életemben nem hallottam beszélni; nem gúnyolódott vagy cinikuskodott.

- Csak annyira, hogy valaki beszélt hozzám és vitt. Másra nem.

- Majd Alexa elmondja mi volt. Ő úgy is ott volt veled.

- De az arcom miért fáj?

-Ha elmondom nem akadsz ki oké? - nem arra számítottam, hogy ezt így megkérdezi, de igennel bólogattam.
- Van az arcodon egy seb ami mondjuk úgy, hogy kicsit nagy. Mark ellátta és azt mondta, hogy pihenned kell. Alexát kérdez majd meg, hogy a seb, hogy keletkezett. - Na jó nem pont ilyen válaszra számítottam. Mondjuk úgy, hogy egy kicsit lesokkoltam.

- Akkor segítesz lemenni Alexához? Szeretnék visszaemlékezni arra ami történt.

Josh nem válasszolt csak elindult az ajtó felé majd kiment. Alexával tért vissza aki nyakamba ugrott.

- Ha azt akarod, hogy a nyaka is el legyen törve akkor csak így tovább. - mondta cinikusan Josh barátbőmnek aki erre felé fordult és unott pillantásokat vetett rá, majd ismét felém fordult.

- Elmondanád mi is történt pontosan? Mert hát...nem igen emlékszem.

- Arra emlékszel, hogy motorozni voltunk?

Erre a kérdésre mintha valami varázsütésre sorra végigment a fejemen minden ami történt. A motorozás, a baleset, a beszélgetés, a szúrós hideg érzés az arcomon és a biztonságos kéz. Mindenre vissza tudtam emlékezni. Akaratomon kívül arcomhoz emeltem kezem, oda ahol a sérült pont volt.

- Julie jól vagy?- Nézett rám aggodalmasan barátnőm.

- Mostmár...emlékszem... Elmentünk motorozni és egy kiálló kőbe beakadt a kerék vagy valami ilyesmi... és én...lerepültem a motorról és beütöttem a fejem. Utána csak a beszédre emlékszem.

- Hát ja kb ennyi történt. Éhes vagy? - terelte gyorsan a témát.

- Szerintem egy falat se tudna lemenni a torkomon, de igen...- azzal barátnőm felszedett földről és lekísért a konyhába.

Olyan kábultnak éreztem magam, nem tudtam felfogni, hogy mi is történt.
Amint leértünk a lépcsőn Mark már várt minket.

- Végre felkeltél - mosolyodott el Mark majd odajött segíteni eltámolyogni az aztalhoz.
- Éhes vagy? Van házi pizza, most csináltuk Alexával.

- Jól hangzik, de úgy érzem egy falatot se tudnék lenyelni. Majd talán egy kicsit késöbb.

Ahogy befejeztem mondandóm azonnal felfigyeltem valamire. Furcsán éreztem magam. Olyan érzésem volt mintha valaki figyelt volna, de Markon és Alexán kívül senki se volt lent. Egy furcsa aurát is éreztem. Az ajtó felöl éreztem erősnek. Lassan el akartam indulni, de barátnőm karjai megállítottak.

- July te meg hova mész? Valami baj van? - aggodalmaskodott ami nem nagyon vallott rá.

Egy szót se szoltam csak ránéztem. A szemében láttam az aggodalmat és még valami mást is, de azt nem tudtam, hogy mi.
Hirtelen ő is feleszmélt. Együtt mentünk az ajtóhoz, Mark pedig csak nézett minket. Nagy valószínüséggel már megszokta ezalatt a röpke pár nap alatt, hogy velünk mostanság nagyon izgalmas az élet.
Kimentünk a teraszra, de nem volt ott semmi. De valamit mégis éreztünk...