Merj nagyot álmodni

12. Fejezet

Csak álltunk barátnőmmel a teraszon mintha valami csodára várnánk. Pár perc múlva már Mark is kijött megnézni mi van velünk.

- Lányok minden rendben van? Tudom, hogy most minden fura, de mire vártok? - kérdezte totál érthetetlenül. Végül is megértem. Nem künnyű valami olyasmit megérteni amiben nem vehetsz részt.

Csakhamar mozgást hallottunk az erdőfelöl. Nem tudom, hogy ott abban a percben mi ütött belém, de fogtam magam és odarohantam. A legfurcsább az volt, hogy nem éreztem fájdalmat már. Odarohantam ahol a mozgást hallottuk. A bozótból kibukkant egy fehér fej, majd egy test, és végül az egész állat. Elöttem állt Starshine, az a gyönyörű fehér ló ami mindíg jókor van jó helyen. Lehajtotta fejét karjaimhoz és várt. Minden fájdalmam elmúlt és megsimogattam a lovat. Ezidő alatt Alexa odajött hozzám és ő is elkezdett várni. Csakhamar felbukkant Moon is az Alexát kiválasztott ló és ő is ugyan azt tette amit Starshine.
Mark persze vissza ment a házba mikor meglátta a lovakat mert már ő is úgyérezte, hogy ezek a lovak biztonságot adnak nekünk.

- Julie...?

- Baj van?

- Nem, csak...azon gondolkoztam, hogy miért kötődnek hozzánk ezek a lovak. Mármint állati meg minden, mindig akkor vannak velünk amikor kell, de nem furcsa?

- Értem mire célzol. Számomra is szokatlan, de másfelöl elképesztő. Szerintem ők választottak ki minket lovasukként.

- Meglehet, de vajon mivel érdemeltük ezt ki? - tanakodott barátnőm egyre csak jobban ami már egy ici-picit idegesített.

- Én örülök ami azt illeti. Szeretem az állatokat és Starshine meg Moon szerintem elképesztőek. Nem láttam még ilyen gyönyörű lovakat a szabadban, az erdőben élni. Ők különlegesek. Akár csak mi.

-...pontosan...- szólalt meg egy hang a fák közül.

- Alexa ugye te is hallottad ezt...?- fordultam barátnőm felé egy kicsit aggodalmasan.

- Igen...Mi volt ez...?

- Ne aggódjatok - szólt ismételten az ismeretlen hang.
- Barát vagyok, egy jó barát aki segíteni fog nektek megérteni mindazt amin keresztül mentek.

Földbe gyökerezett lábakkal álltunk a lovak mellett. Féltünk megmozdulni vagy beszélni. Csak néztünk egymásra Alexával és reménykedtünk, hogy semmi baj nem lesz.
Csakhamar Josht láttam meg a teraszon egy kávés bögrével. Minket nézett. Bizonyára már idegesítette, hogy mindig felbukkannak a lovak körülöttünk. Belenéztem Josh szemébe és valamilyen módon jelezni akartam neki, hogy valaki van itt rajtunk kívül, de sajnos nem értette, hogy mit akarok.

- Mitől ijedtetek meg ennyire lányok? - hallottuk meg ismételten a titokzatos hangot.

Erre mintha Josh is felfigyelt volna, és letette poharát az asztalra. Gyanúsan nézett ránk majd elindult felénk. Egy kicsit megkönnyebbültem, de motoszkálásokat hallottam a fák közül. Josh futóléptekben i dult meg felénk, de amint kartávolságra volt tőlünk mintha valami ellökte volna.

- MI A FRANC VOLT EZ?!? - ordított fel és feltápászkodott a földről.

- Jól vagy Josh? - fordultam felé és már indultam volna el, hogy felsegítsem, valami elkapott.

- JULIE!!! - ordította egyszerre Alexa és Josh.

Behunytam szemeim azt remélve, hogy ez csak valami rossz álom, de amimt kinyitottam egy fa tetején találtam magam a titokzatos idegennel. Arcán fekete maszk volt, fején pedig csukja volt. Egyedül csak a szemét tudtam megvizsgálni. Egyik szeme barna, másik pedig vöröses volt. Annyit tudtam, hogy nő az illető, de azt is csak a hangja alapján. Miután szemügyre vettem "támadómat" lenéztem barátaimra.
Alexa kétségbe esve nézett fel rám és majdhogynem könnyes szemekkel nézte lefagyott arcom. Josh haragosan nézett a mellettem álló nőre és elkezdett a fához rohanni. Tágra nyílt szemekkel néztem ahogy mászik fel a fára aminéppen vagyunk. Mikor már elég közel ért a titokzatos idegen megfogta a pulcsimat, felemelt és az ágtól távol tartott. Amint felfogtam mi is történik szemeimbe könnyek gyültek és már semmit se láttam. Kapaszkodtam az idegen karjába amennyire csak bírtam, de erőm hirtelen szertefoszlott és az idegen elengedett.
Tágranyílt szemekkel néztem vissza a fára ahol az idegen és Josh volt, én pedig egyre csak lejebb és lejebb zuhantam.

Feladtam...

Abban a pillanatban sötétség vett körül. Zuhantam tovább de nem értem földet. Mintha valami más világba lettem volna. Csak zuhnatam, de senkit se láttam. Se az idegent a fán Joshsal, se Alexát se a lovakat. Teljesen egyedül voltam. Akkor mintha vízbe estem volna már nem kaptam levegőt, és süllyedtem. Már teljesen fel akartam adi mindent amikor egy feher csillagot láttam meg. A csillag egyre fényesebb lett én pedig új erőre kaptam. Maradék energiámat összeszedve elkezdtem felfelé úszni a csillagfelé, hogy elérjem. Hamarosan kijutottam a fulladás csabdájából és néztem a csillagot. Erőm, energiám már nem volt, mozdulni is alíg bírtam, de nem tudtam nem megállni. Valami azt mindta méllyen legbelül, hogy menyj tovább, menyj tovább. Ökölbe szorítottam kezem és feltápászkodtam. Felnéztem a csillagra és behunytam a szemem. Elképzeltem ahogy elérem a csillagot és végetér ez a sötétség. Újra kinyitottam szemeim és teljes erőmből felugrottam és a csillagfelé nyúltam. Hírtelen hatalmas fényesség lett a sötétségből én pedig visszatértem a "valóságba". Gyengének éreztem magam. Alexa ölelésében tértem magamhoz. Nem tudtam mi történik ezért inkább nem szóltam semmit. Átöleltem és a fülébe súgtam: - Minden rendben...♡