𝓣𝔀𝓮𝓵𝓿𝓮 𝓓𝓪𝔂𝓼 | ᴊᴀᴄᴋ ꜱᴘᴀʀʀᴏᴡ

𝐈𝐈.

Jack Sparrow... kapitány!

━━☟━━

Furcsa lüktetést érzett fejében, s hirtelen halántékához akart kapni, de valami megállította. Megfeszítette ismét kezét, aztán morgással konstatálta, hogy még ujjait is gondosan összehurkolták, mint a rongyszőnyeg zsinegeit, ekkor szemei kipattantak. Takaros, tágas irodában ült. Lába alatt jó minőségű perzsaszőnyeg nyúlt el, aranyszegéllyel és keleti mintákkal, az ablakok a nyíltvízre néztek – útrakeltek már –, s a távoli asztalon térkép feküdt, körülötte különböző iránytűkkel, egy szextánssal, körzőkkel és grafitokkal. Míves szekrények álltak a szembeni falon, bennük könyvekkel és kristálypoharakkal, azon az oldalon pedig, ahová őt ültették egy székbe, egy kályha állt és távolra tőle egy asztal. A szék lába a kályhának volt láncolva.
– Biztosra megyünk – a kapitány belépett az ajtón –, jól látja.
– Nem volt fair a párbaj – rekedtes hangon szólt a kalóz, fájlalta fején a heget.
– Mióta keresik a magukfajták az egyenlő játékot? – Felvette finom kezébe a férfi kalapját, forgatni kezdte.
– Megvannak a magunk szabályai, kedvesem.
– Valóban?
A nő kezei megálltak a szorgos mozdulatban, aztán a viseltes kalapot a kályha tetejére akasztotta. Végignézett a megkötözött férfin, sárga szemei lesajnálóak voltak, fekete göndör tincsei szép keretbe fogták komor ábrázatát. – Tudja, Jack, mifelénk a lopásért akasztás jár.
Jack összevonta szemöldökét. – Ismer engem? Esetleg kiraboltam már korábban is? Bár, arra mindenbizonyára mindketten emlékeznénk...
– Ne szórakozzon velem – acsarogta, s meglepő erővel döntötte hátra a széket. A kalóz egy pillanatra megilletődött, de a hátradöntött székben is ugyanolyan magabiztos vigyorral nézett farkasszemet a kapitánnyal.
Fejüket kevés választotta el, de a fogvatartó ezután eleresztette a rozoga széket és az visszahuppant helyére. – Jól megkötözték a kezemet a matrózai.
– Ez volt a cél.
– Hogyha tegnap nem érkezik meg a néger, akkor mindenbizonyára most fordított helyzetben lennénk, drágám – Jack a lábára pillantott.
– Ne is próbálkozzon, nem fogja kioldani a csomókat az ujján – kontrázott a nő, amikor félszemmel elkapta, hogy miben sántikál a kalóz. Ismerte az alakot, s bár igaz, nem személyesen, de sok hír keringett róla a tengeren. Az ember akarva akaratlanul is belebotlott egy pár szóbeszédbe Jack Sparrowról, a Fekete Gyöngy kapitányáról és annak flúgos természetéről. Flúgos és zseniálisan ravasz. Éppen ezért, a kapitány óvatosan állt hozzá a férfihoz, mielőtt az bármiféle eszközt is fel tudott volna használni szabadulásához.
– És, mikor lesz az akasztás? – Jack kinézett az ablakon.
– Hogy mondja?
– Azt mondta, akasztás jár azért, ha lop valaki a hajóról. Mikor akasztanak?
Láthatóan belefagyott a nőbe a szó. Nyelt egyet, aztán az ablakon kémlelt kifelé, nem nézve Jack Sparrowra. – Tudja, Mr. Sparrow, az elsőtiszt ellenezte a felakasztását. Ezért úgy döntöttünk, hogy a kárt, amit okozott, ledolgozza nálunk.
– Az a pár hajókötél? – vigyorogni kezdett az alak. – Milyen fontos egy hajókötél.
A kapitány kirántotta tőrét a derékszíjáról, aztán gyorsan elmetszette a vastag kötelet, ami Jack csuklóját dörzsölte eddig. Felugrott a helyéről, megmasszírozta a kezét, s a kalapot levette a kályha tetejéről. Közelebb sétált a kapitányhoz és amikor a személyes terébe férkőzött, vigyorogni kezdett. Kezeit oldalra kitartotta, jobbra biccentette fejét és mélyen nézett a sárga szemeibe. – Nem is tudja, mire vállalkozott.
– Ahogy maga sem, Jack Sparrow.
– Kapitány! – Ujját a nő ajkai elé tartotta.
– Kapitány ezen a hajón csak egy van – a tőrrel finoman eltolta a vékony ujjat –, az pedig én vagyok.
Biccentett egyet. – Az majd eldől. – Azzal a kijárat felé indult meg. Léptei még kissé imbolyogtak, fegyvereinek helyét tapogatta öltözetén, de a szablyája, a két tőre és a pisztolya is eltűnt, s még a puskaporos tarsolyt is elvették tőle. A kilincsen volt keze, de visszafordult a térképszoba közepén álló kapitány felé. Annak oldalán ott lógott a kard és fekete, bokájáig érő bőrkabátja alól kivillant fegyverének markolata. Látta Jacken, hogy észrevette, s azt is tudta tekintetéből, hogy nem érti a most fennálló szituációt. Fölényesen biccentett egyet, elvigyorodott közben és mélyen a fekete szemekbe nézett. – Itt csak a vezetőségnek van fegyvere. Üdv a Kormorán legénységében, matróz.
Szóra emelte száját, de nem tudta elkezdeni a mondatot, ugyanis a térképszoba ajtaja kinyílt és az elsőtiszt csörtetett be rajta. Értetlenül nézett a félrehúzódó Jack Sparrowra, aztán a kapitányra. – Akila, beszélnünk kell.
A nő intett megengedően, Barabas pedig közelebb sétált. Gyanakvóan csukta be az ajtót, megint a kalózra pillantott. – Megtenné, hogy lelép? – morogta, egyenesen neki címezve.
– Távozzon, Jack. Keresse meg a kormánymestert és ő majd eligazítja.
Amikor a kalóz kisurrant a résnyire nyitott ajtón, betette maga mögött, Barabas pedig összefont karokkal nézett a kapitányra. Szénfekete szemében értetlenség táncolt, mélybarna bőrére rásimult a vajszínű bőing, széles vállára simult nadrágtartója. – Az elsőtiszt, mi? – Közelebb lépett az asztalhoz és rátámaszkodott. Egyenest Akila szemébe próbált nézni, de ő hátat fordított neki és az ablakon át a fodrozódó hullámokat bámulta.
– Legalább ne a nevemben add ki a parancsokat – felelte Barabas.
– Collins, azt hiszem, hogy nem tartozom ilyen szinten magyarázattal neked.
Akila, a kapitány felszívta magát, és az elsőtiszt felé fordult. Villámot szórtak annak a szemei, mint a sötét felleg a tenger felett, aztán sóhajtott. – Nincs jogod ahhoz, hogy rám aggass ilyen szamárságokat. – felelte Collins. – Különben is, én felakasztottam volna Jack Sparrow-t. Csak a bajt hozza majd mindannyiunkra.