MÁLNÁS-TEJES KÜLÖNLEGESSÉG ♡ moonbae ✓

3/12

Hat játékos, hat pomponlány, három cserejátékos: ez volt a felállás az iskolák közötti "barátságos" meccseken. Sokáig a speciális szurkolóknak nem volt nagy szerepük, ugyanis a focicsapat tudta, mit csinál, és igen határozottan megmutatták, hogy nyerni jöttek.

Aztán elérkezett a két legjobb harca, Juyeonék ellen vonultak a pályára, Kevinék pedig nem győzedelmeskedtek felettük.

Az egység megbomlott, a veszteség újabbat szült, játékosok hagyták el őket, a csapatkapitányuk is lelépett, és teljesen visszaestek a ranglétrán.

Jaehyun jelentkezett a megüresedett posztra, ezáltal a becses lehetőségre is, hogy ismét dicsőséget hoz az iskolának, és természetesen a játékosainak is. Ezt úgy indította, hogy félévkor bejelentette, a nagy májusi meccsre kihívást küldött Juyeonéknak, vagyis újabb küzdelemre fog sor kerülni. Ekkor kezdtek nagyobb figyelmet tulajdonítani a lelkesítésnek.

A pomponlányok talán még a cserejátékosoknál is fontosabb szerepre tettek szert, és ennek mérten is válogatták össze őket. Öltözetük megfelelőségére annyi költséget fordítottak, mint a srácok mezére, gyakorlásukat pedig a focisták valamelyike kísérte mentori figyelemmel.

Általában Chanhee vállalta a nézői beosztást, viszont aznap dolga akadt, ezért jelent meg helyette Kevin és Changmin a gyepen.

Utóbbi az iskolai egyenruhát viselte - fehér inget, fekete nadrágot és szintén fekete lakkcipőt, míg Kevin már átöltözött otthon, és egyszerű, kényelmes ruhadarabokat húzott.

A padokon gyülekezni kezdtek a lányok. Voltak, akik a meleg ellen legyezték arcukat és akik a telefonjukkal vagy egymással voltak elfoglalva. Még nem engedték be őket az öltözőbe, mert a vezetőjük nem hozta a kulcsokat vagy saját magát.

Az egyik várakozó feléjük szaladt hevesen integetve. Nyilván felismerte őket, azonban Kevin részéről ez nem volt kölcsönös.

— Changmin! — A fiú nyakába ugrott felszabadultan nevetve. Haja az arcába tódult, ahogy elhúzódott, viszont mielőtt a helyére tűrte volna, Kevinhez is odahajolt egy ölelésért. A srác ezen kicsit megilletődött, őt nem szokták szép hölgyek ölelgetni, kivéve az anyukáját. — Neked is örülök, Kevin. Ó, tényleg, még be se mutatkoztam. — Egy széles mosollyal a kezét nyújtotta, amit Kevin elfogadott.

— Kang Eunseo, az egyes mezű pomponlány szolgálatára, Kevin Moon! — Tisztelgett, majd megint kuncogott. Igazán édes és szabad jelenség volt, Kevint is megmosolyogatta, és el tudta képzelni Eunseot, mint a szurkolók lelkét. Azt is értette, hogy egyes számával miért éppen Changmint képviseli, és kíváncsivá tette, az ő párja milyen.

— A mezeitekkel minden rendben? A pomponokkal sincs semmi baj? — Changmin a tárgyra tért.

— Nem, kifejezetten jó állapotban vannak. Találtunk egy jó mosodát is, ahol a meccsre kifrissítik nekünk a főpróba után. De ez még messze van, először meg kell tanulnunk a legnehezebb mutatványokat. — Eunseo hevesen gesztikulált, beszéde végén fáradtan sóhajtott.

Nem lehetett elképzelni egy szobában gubbasztva nassolnivalókkal és DVD-k társaságában. Ő képtelen volt egyhelyben maradni, sodródott az árral, ment, amerre a lábai és a kedve vitték, igazán élt.

Changmin biccentett, és egyelőre végszónak ez elég volt: megérkezett a kapitány a kulcscsomóval, keresve az öltözőt nyitó darabot. Távolról is lehetett látni, hogy a haja kissé kócos.

— Biztos megint Dongsunggal smárolt — suttogta bizalmasan a diák, aztán elköszönt, és visszarohant a táskájáért. Mire felvette, már mehetett is be.