Világjárók Történelme

10. Fejezet

- Kitalálom - álltam meg a sarokban lévő kis asztal mellett, és megigazítottam a kávézó logójával ellátott kötényt a derekamon - Fahéjas cappucino?

Apró mosollyal a szája sarkában nézett fel rám, majd csak bólintott és visszafordult az asztalra kitett jegyzeteihez. 

- Ha meg szabad kérdeznem, akkor miért pont itt tanulsz? - vontam fel a szemöldökömet, ahogyan megláttam az egyik vizsgatételnek a címét. - Minden egyes szombaton és vasárnap itt vagy, és nem is értem, hogy hogyan nem zavar a nagy zaj?

- Nincs nagy zaj, és a kávé finom, és ha jól tudom, akkor nektek csak jó lehet, hogy van itt vendég - nézett végig az egyébként szombat délutánhoz képest eléggé kihalt kávézón. 

- Te lassan itt fogsz lakni - forgattam meg a szemem, és visszamentem a pult mögé. 

Már október vége volt, így az egyetemen egy hétig beszűntették a tanítást. A poén az volt, hogy az utolsó napon tüntetést tartottak, így akkor sem tudtak a professzorok mit kezdeni azokkal a diákokkal akik megjelentek az órákon. 

- Kifogytunk a fahéjból - tettem le William elé a pohár kávéját, aminek a tetejéről hiányzott a fahéjszórás. 

- Hogy árulhattok fahéjas cappucinót, hogyha nincs fahéjatok? - vonta fel a szemöldökét, majd belekortyolt a löttybe, amit minden egyes alkalommal rendel amikor itt van. 

- Talán úgy, hogy az az adag, amit rendeltünk, az legtöbbször elég legalább két hétig, de mióta itt töltöd a hétvégedit, azóta jó ha arra a két napra elég... 

Körbenéztem a kávézóban, és mivel még kevesebben voltak mint az előbb, úgy döntöttem, hogyha majd valakinek kell valami, akkor szól Alexandrának, aki a pult mögött pötyögött valamit a telefonján. Leültem a Williammel szemben lévő székre, és magam elé húztam az egyik jegyzetekkel teli lapját. 

Nem szólt semmit, és csak figyelte ahogyan átolvasom a kézírásával teli lapot. Részteles volt, mégsem annyira vitte túlzásba, mint én szoktam. Neki csak apró jegyzetek voltak egy-egy bekezdés mellett, míg én néha oldalakat adtam hozzá az eredeti szöveghez, mert azt éreztem, hogy nem teljes. 

- Kaphatok egy tollat? - néztem fel a lapok közül, és a tekintetem egy pillanatra találkozott az övével, majd már nyújtotta is a kért tárgyat. 

- Valamit rosszul tudtam? - kérdezte hitetlenül, mikor látta, hogy áthúzok egy mondatot, és föléírok valamit.

- Nem, dehogy is - ráztam meg a fejem, és felé fordítottam a jegyzeteit, az ujjammal mutatva, hogy hol javítottam bele. - Csak a professzor nem szereti, hogyha így fogalmazzuk meg. Tapasztalat. 

- Köszönöm - biccentett, és mintha egy kicsit feszült lett volna. 

Már kezdett sötétedni, amikor egy nagyobb társaság lépett be a kávézóba. William és én éppen valamin vitáztunk, mint legtöbbször, hogyha tíz percnél többet töltünk egymás társaságában, de mint mindig, most is az egyik közös óránkon történt eseményekről volt szó. 

- Tami - kopogtatta meg a vállamat valaki hátulról, kiszakítva a vitából. Már vörösödött a fejem, annyira a saját igazamat hajtogattam, így lehet, hogy jobb is volt, hogy nem folytathattam. Camille és a többiek álltak mögöttem, nem éppen hétköznapi ruhában - Ugye nem ebben akarsz jönni? 

Basszus, teljesen elfelejtettem, hogy ma programunk van. Az órára kaptam a tekintetem, ami már este fél nyolcat mutatott, és nem is értettem, hogy hogyan szaladhatott el ennyire az idő. 

- Bocsi, kiment a fejemből - tettem fel a kezem védekezően, és fel is pattantam a székről. - A raktárban van a ruhám, seperc alatt átöltözök, és mehetünk!