Világjárók Történelme

5. Fejezet

Idegesen emeltem a fülemhez a telefont, miközben hallottam a készülékből a sípolást. Legalább negyedjére próbáltam meg elérni, de még mindig nem vette fel! Ezt nem hiszem el!

Kinyomtam a hívást, még mielőtt elkezd levonni a számlámról pénzt, és csak álltam a ház eresze alatt. 

Zuhogott ez eső, a többiek már az egyetemen ültek az óráikon, és mivel én hamarabb eljöttem, így kulcs sem volt nálam. Az idióta William pedig nem adta meg a lakása címét, így halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy merre menjek. 

Úgy gondoltam, hogy azzal már nem veszíthetek, hogyha mégegyszer megcsörgetem, maximum nem veszi fel, és akkor eltoljuk a project befejezését. Legnagyobb meglepetésemre azonban szerencsém volt. 

- Mi van? - szólt bele nem túl boldogan, és egy kissé fáradt hangon - Ki keres?

- Tamara vagyok - forgattam meg a szemem.

- Milyen Tamara? - kérdezte meglepetten, nekem pedig leesett az állam.

- Mi az, hogy milyen Tamara??? - vontam össze a szemöldököm - Az a Tamara, akivel együtt kell dolgoznod, és akinek elfelejtetted megadni a lakcímedet! 

- Mára beszéltük meg? - kérdezte fél perc szünet után, és hallatszott a hangján, hogy valami nem tiszta neki. 

- Igen, mára - sóhajtottam fel - Itt állok a főtéren már legalább fél órája! Csak mondd, hogy merre menjek, a többi nem érdekel...

- Látod a nagy fehér házat kör alakú ablakokkal? 

- Igen.

- Abban az utcában lesz egy szürke falú pár emeletes ház, amellett elfordulsz balra, és a bézs színű, modern kinézetű ház az. Első kapu, a kód pedig, jegyzed meg, mert ezzel fogsz csak tudni bejönni...

- Csak mondjad már! - szóltam rá, miközben az adott irányba igyekeztem - A memóriám biztosan jobb, mint a tiéd!

- De nem használhatod arra, hogy betörj és itt éjszakázz, hogyha hajléktalan leszel - folytatta a szentbeszédet.

- Hidd el, lesz nekem jobb dolgom is annál, mint, hogy betörjek a kóddal a házba - forgattam meg a szemem, és bekanyarodtam az utcába, ahol elméletileg az a ház van, ahol William lakik. 

- 6-os kapukód, 6238 - diktálta, én pedig igyekeztem memorizálni. - Látod már a házat?

- Aha - vágtam rá, miközben sietős léptekkel igyekeztem, hogy ne ázzak el nagyon - Hanyadikon laksz?

- Második. Följössz a lépcsőn és fogod látni. - mondta, majd egyszerűen kinyomta a hívást. 

A kapuban még ellenőriztem, hogy a táskámban minden megvan-e, majd beírtam a kódot. Hangos sípolás jelezte, hogy mehetek, és az ajtó is egy kissé kinyílt. A legtöbb belvárosi házzal ellentétben itt teljesen rendben volt tartva a lépcsőház, nem volt büdös, és még piszkos sem. Mintha pár órája adták volna át. 

A lámp automatikusan felkapcsolódott a második emeleten amikor fölértem. A folyosó végén, pont a lépcsőház ajtajával szemben, egy ajtó nyitva volt, és fény szűrődött ki a lakásból. 

- Jó sokáig tartott, hogy fölérj a lépcsőn - "köszöntött" William, és becsukta mögöttem az ajtót. 

Reakció nélkül hagytam a mondatát, és érdeklődve néztem szét, az egészen nagy lakásban. Nem nagyon ismertem, hogy itt Perlenában milyen a megszokott lakásméret, hiszen az évek alatt csak a kollégiumban és a mostai lakásunkban laktam.