Világjárók Történelme

12. Fejezet

- Ugye tudod, hogy ezzel nem oldottál meg semmit - néztem fel rá, miközben kiléptem a kávézó ajtaján és be is csuktam magam mögött. A kulcsot a kabátzsebem mélyére süllyesztettem, és hálát adtam az istennek, hogy másnap nem kellett bemennem. Azután, hogy ma én zártam, nem hiányzott egy pörgős vasárnap, főleg, hogy hétfőn már kezdődnek az óráim. 

Halkan beszélgetve sétáltunk William-mel az utcán, miközben már csak csepergett az eső. Nem láttam tisztán, és fogalmam sem volt, hogy hogyan kellene kezelnem a helyzetet, és az volt az érzésem, hogy ezzel ő is így van, úgyhogy erről nem ejtettünk szót. Sokkal inkább az egyetemről volt szó, illetve, hogy mihez kezdünk az egyetem után. 

- Mesélj még erről az utazgatási terveidről - terelte vissza a témát, amikor észlelte, hogy nem igazán mondtam sokat - Hogy is van az, hogy történelem szakos vagy, de mégis inkább utaznál, mint valami olyat csinálj, amit eddig tanultál? 

- Szerintem a világon a legjobb érzés az, amikor tudom, hogy nem haza megyek, mégis otthon érzem magam, miközben úton vagyok. - vontam meg a vállam, és meglepett, hogy nem éreztem, hogy szégyellnem kéne magam miatta. - Azért akarok utazási irodához kerülni, hogy idegenvezető lehessek, és tényleg utazhassak...

- Szép tervek - mosolyodott el halványan, miközben befordultunk az utcasarkon, és félre kellett húzódnunk egy biciklis elől. 

- És te? - vontam fel a szemöldököm - Te mihez kezdessz, ha vége az évnek?

Pár pillanatig csak nézett maga elé, mintha nem is tudná mit mondjon. Azt viszont nem gondoltam, hogy nem tudja, sokkal inkább az lehetett, hogy nem tudja, hogyan mondja el, vagy pontosan mit mondjon. 

- Családi vállalkozást veszek át - szólalt meg végül - Nyár végén apám átadja a helyét, de előtte még azt akarta, hogy egy évet a helyi egyetemen is kijárjak. Szakot én választhattam, és úgy gondolom, hogy jól választottam... - nézett a szemembe, én pedig éreztem, hogy ha csak egy kicsit is, de elpirultam. 

Nagyon fájdalmas pofáraesés lesz ennek az egésznek a vége, hogyha úgy viselkedek a közelében, mint egy fülig szerelmes tinilány, aki egy-egy ilyen megszólalására elvörösödik. 

A kapu aljában búcsúztunk el, és az utolsó öt percben annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy azt sem tudtam, hogy hogyan jutottunk el odaáig. 

- Van kedved holnap meginni egy kávét? - tette fel még a kérdést, mielőtt végleg beléptem volna. Halkan felnevettem, és igyekeztem nem feltűnően lejáratni. 

- Tudod egész nap egy kávézóban dolgoztam, így általában nap végére elegem van a kávéból. - haraptam be az ajkamat - Úgyhogy ez nem a legjobb randiajánlat. A holnap amúgy sem lenne jó, nem érek rá. 

- Akkor hétfőn az órán találkozunk? 

- Igen, hétfőn, az órán - válaszoltam mosolyogva, majd becsuktam magam mögött a kapuajtót. 

Mivel aznap este eléggé későn értem haza, így vasárnapra maradt a csajok faggatása, amely egy egészen kellemes filmnézős délutánba torkollott. A srácok is átjöttek, így a nappalinkra ki lehetett volna írni, hogy "megtelt".  Szó szerint egymás hátán ültünk, miközben valami akciófilm szólt a háttérből. 

- Tami - kopogtatta meg a vállam Alexandra, amikor visszatért a konyhából két pohár teával, amiből az egyiket nekem szánta - Nem is mondtad, hogy keresel-e állást valamelyik utazási irodánál...

- Még nem találtam semmi jót, pedig folyamatosan nézem - vontam meg a vállam csalódottan - Te készülsz már a castingra? 

- Egyenlőre csak a drámaórákon - mosolyodott el halványan, de látszott rajta, hogy azért nagyon izgul - Ez lehet a kulcs a színházakhoz. Ha ez sikerülne, és megkapnám a szerepet, akkor utána megnyílna egy csomó út, és választhatnék, hogy melyiket válasszam...