Világjárók Történelme

11. Fejezet

- Köszönöm, hogy maradhattam az éjszakára - tűrtem a fülem mögé az egyik hullámos tincsemet, és lesütöttem a szemem. Nem hiszem el, hogy tényleg megtörtént a tegnap este... Bár, lehetett volna rosszabb is, úgyhogy inkább örülnöm kéne - És a reggelit is köszönöm, nem kellett volna. 

- Semmiség - rázta meg a fejét, és örültem, hogy végre talált magára egy felsőt, ugyanis amikor reggel felkeltem és kimentem a konyhájába egy pohár vízért, csak egy melegítőnadrág volt rajta. 

Beharaptam az alsó ajkamat, és nem tudtam mit kéne mondanom. Teljesen zavarban voltam, ami egyébként nem jellemző rám, és ilyenkor nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Emlékeztem, hogy tegnap este meghívtam a szüleimhez Angliába, ahogyan arra is tisztán emlékszem, hogy igent mondott. Csak egy bökkenő volt. 

- Ha még mindig úgy gondolod, hogy szeretnél velem elutazni holnap reggel - kezdtem, és nem tudtam volna megmondani, hogy miért vagyok annyira ideges - , akkor lehet, hogy meg kellene nézni a repjegyeket, mert ha jól tudom, akkor nem lehet átiratni...

- Megoldom - húzta mosolyra a száját. - Tudom, hogy azt mondtad, hogy már mindegyik barátodat ismerik a szüleid, és hogy nálatok ez már szokás, de tényleg csak akkor megyek, hogyha nem zavarok...

- Nem hívtalak volna meg, hogyha zavarnál. Meg amúgy is, ha neked sincs más dolgod, úgyi mostanában sok időt töltünk együtt, miért ne jöhetnél? - néztem fel a szemébe, majd elindultam az ajtó felé - Viszont ha dolgod van itt, olyan ami halaszthatatlan, akkor nem muszáj jönnöd, bármikor lemondhatod...

- A tovább folytatod, akkor tényleg el fogod hitetni velem, hogy van valami dolgom - hallottam a hátam mögül a hangját - Nem tudom eldönteni, hogy akarod-e hogy menjek, vagy nem...

Megtorpantam, és magamban is végig kellett gondolnom, hogy mit akarok. Jóban voltunk Williammel, két hónap alatt teljesen megváltozott a róla alkotott véleményem, és élveztem is a társaságát. Talán néha túlságosan is ahhoz képest, hogy alig pár hete ismerem. 

A kissé kínossá húzódó hallgatásba belehasított a telefonom csengőhangja, és kisebb sóhaj hagyta el a számat, ahogyan megláttam a képernyőn Alexandra nevét. Még visszanéztem William halványzöld szemeibe, és mosolyra húztam a számat.

- Persze, hogy szeretném, hogy elgyere - mondtam magabiztosan, és arra jutottam, hogy tényleg szeretném - Ha tudsz jegyet szerezni, akkor az átszállásos járatra, ami reggel fél hétkor indul a nyugati reptérről. Ott találkozunk fél hatkor!

- Ott leszek - bólintott, és pedig kiléptem az ajtón, miközben felvettem a telefont, és megpróbáltam megérteni, hogy Alex másnaposan pontosan mit is magyaráz. 

Ahogyan visszaértem a lakásunkba már Camille és Sophie is elment, a szembe ajtón pedig éppen Luigi cuccolt ki, hogy elérje a gépét Rómába. Nem is tudtam, hogy ő is hazamegy...

Alexandra, annak ellenére, hogy mennyit ivott tegnap este, egészen jól viselte, bár jót tett neki a fejfájáscsillapító, amit még tegnap kikészített magának. Ha jól tudtam, akkor ő csak pár napra fog elutazni a szünet végén, így neki nem kellett még most pakolni. 

Aprópó, a pakolással én is elég gyorsan végeztem, így a délutánt csajos napnak nyílvánítottuk, és csak nyálas romantikus filmeket néztünk, valamint megettük a maradék sütit amit francia barátnőnk hagyott itt nekünk. 

Másnap hajnalban már kint voltam a reptéren, és előre sajnáltam magam, tudva, hogy a londoni tömegközlekedés nem lesz olyan jó, mint az itteni. Már elmúlt fél hat, nekem pedig be kellett mennem a reptér területére, nehogy megfázzak.