Világjárók Történelme

2. Fejezet

- Már mész ma be a kávézóba? - kérdezte Sophie, miközben egy pohár kávét kortyolgatott. 

- Aha, legalább elfoglalom magam és gyorsabban eltelik a nap, mintha itthon ülnék - néztem szét a nappaliban, ahonnan mindenkinek saját szobája nyílt. 

Fogalmam sem volt, hogy egy éve ilyenkor hogyan találtak rá a többiek erre a lakásra, vagyis inkább erre az épületre, tekintve, hogy a srácok a szemben lévő lakásban laktak. Tágas tér volt, úgy, hogy mindannyian elfértünk egy-egy kisebb szobában, leszámítva a tényt, hogy Paulának a fiúknál kellett lakni, mert nálunk már nem volt elég hely. Mondjuk ő nem annyira bánta...

Sophie felállt a konyhapult előtti székről, és elém tolta a telefonját, amin meg volt nyitva egy kép. 

- Ő ki? - vontam fel a szemöldömet. 

- Új diák!

- Nem látszik gólyának - jegyeztem meg kétkedve.

- Nem is az. Átvették, ha jól tudom. - kezdett el magyarázni - Te kaptad. Neked kell majd körbevezetni, mivel veled egy órákra fog járni...

- Akkor miért nem nekem szóltak? - értetlenkedtem, megjegyzem szerintem jogosan.

- Neked jött az email, de még aludtál - mentegetőzött, és kortyolt mégegyet a kávéjából. 

- És az feljogosít arra, hogy megnézd? - léptem a nappali asztalán lévő laptopom felé - Megint feltörted? 

- Mindenkinek kell egy hobbi - vonta meg a vállát - És a jelszavaid bénák! Hányszor mondtam már, hogy állíts be valami bonyolultat...

- Amit nem tudok megjegyezni? - fejeztem be a mondatát, mire durcásan elfordult. 

Megnyitottam az emailt, amit egyébként már olvasottnak jelölt meg, és átfutottam a sorokat. Helyi diák, de eddig külföldön tanult. Történelem szakos, így pontosan ugyan azok lesznek az órái mint nekem. Ráadásul, ha jól gondoltam, akkor dőlni fognak utána a lányok. 

- Majd bemutatsz neki? - állt meg mellettem Camille, aki nem tudom hogyan került oda, mert pár perccel ezelőtt még annyira hangosan horkolt, hogy szerintem az utcán is hallották. 

- Persze, bár szerintem nem te leszel az egyetlen, aki ezt fogja kérni - mosolyodtam el halványan. - Most viszont készülődnöm kell, megyek a kávézóba. 

- Mész már ma dolgozni? - lepődött meg.

- Igen, és pár óra múlva Alex is csatlakozik. Kell neki a pénz.

- Sokba kerül a divat - jelent meg a szobája ajtajában az említett. - És anyámék nem hajlandóak tovább fizetni a költekezéseimet, úgyhogy meg kell keresnem rá a pénzt!

- Sok sikert - veregette meg a vállát Sophie gúnyosan. Mindenki tudta, hogy a két hónapnál tovább nem fogja bírni a kávézóban. 

Visszabattyogtam a szobámba, és elővettem egy egyszerű farmert és a kávézó logójával ellátott ujjatlan fölsőmet, amit kötelező volt hordani. 

A szüleimnek nem tetszett, hogy külföldön akarok egyetemre járni, de végül elfogadták, tekintve, hogy máshova be sem adtam a jelentkezésem. Illetve a keresztapám támogatott, és ha már egy családtag mellettem állt, akkor nyert ügyem volt. 

Újra kiléptem a nappaliba, de ott már nem volt senki. Feltételeztem, hogy visszamentek a szobáikba és elfoglalták magukat, vagy hamarabb elkészültek mint én, és elmentek valahova a városba. 

Már nyitottam volna az ajtót, amikor meghallottam magam mögül Alexandra hangját. 

- Várj meg, én is megyek - kiáltott rám, és láttam, ahogyan felemás zokniban próbálja felhúzni a cipőjét, miközben jön felém.