Világjárók Történelme

1. Fejezet

- Mesélj - nyitotta ki előttem a kávézó ajtaját Markov, ravaszan megvillantva legújabb tetoválását - Milyen volt az utolsó pár heted a nyárból?

- Semmi különös - vontam meg a vállam, és beléptem az otthonos helyiségbe, ahol rögtön megcsapott a frissen őrölt kávé illata. - Tanultam. Idén sok lesz a vizsga, ráadásul jövőre már rendes munkát is kell találnom. 

- Történelem szakos vagy, illetve földrajzot tanultál sokat, nem? - vonta fel a szemöldökét kérdőn - Azt hittem már eldöntötted, hogy idegenvezető leszel...

- Igen, ezt eldöntöttem, de tudod ahhoz kellene egy utazási iroda, ahol alkalmaznának - forgattam meg a szemem, és az egyik sarok felé vettem az irányt, amelyet általában a mi társaságunk foglal el. 

Egyetértően bólintott, és szerintem megértette a helyzetemet. Ő mechanikai fejlesztőnek tanult, most mégis egy olcsó garázsban dolgozik, amíg nincs meg a papírja a szakmáról, hogy ne mindent az apjának kelljen fizetnie. 

Leültem az egyik virágos párnával díszített székre, és figyeltem, ahogyan a többiek is mind beszélgetve körém ültek. Olyan furcsa volt belegondolni, hogy ez lesz az utolsó közös évünk együtt, ezután szétszéledünk a világban, és csak reméljük, hogy össze tudunk majd futni, annak ellenére, hogy nem leszünk már tanuló többé, hanem teljes értékű, dolgozó felnőttek. 

- Minden rendben? - kérdezte mellőlem Sophie, miközben a telefonján lökdöste ki az értesítéseket.

- Persze, miért? - ráztam meg a fejem, és visszatértem a valóságba. Miszerint még itt vagyunk, és a legnehezebb része még hátra van. 

- Csak nagyon elveszettnek tűntél - húzta el a száját - Még mindig amiatt a srác miatt keseregsz? Hogy is hívták, Jason? - fúrta tekintetét az enyémbe.

- Jeremy volt, és már régen túltettem magam rajta - vágtam rá - Szakítottunk. Kész. Nem volt valami hűséges típus, biztos most is valami lány ágyában fekszik...

- Vagy srácéban - vágott közbe Alexandra, mire mindannyian felé fordultunk - Most mi van? Én mindig mondtam, hogy szerintem meleg. Nem láttátok azon a bulin, szinte nyomult az egyik srácra...

- Oké, nekem mindegy, hogy meleg-e vagy nem, mert megcsalt, és szakítottunk, de már túltettem magam azon a büdös gyökéren - jelentettem ki és kissé talán idegesen csaptam le a kezemet az asztalra. 

- Mit szólnátok, hogyha rendelnénk? - nézett körbe frusztráltan Paula pár perc néma csend után. Mindannyian bólintottunk, és hunyorítva kezdtük el tanulmányozni a pult felé kiakasztott táblát, ahova mindig kiírják az éppen aktuális kínálatot. 

Margaret, az egyik ott dolgozó középkorú nő jött el felvenni a rendelésünket, és közben óvatosan megérdeklődte, hogy én és Alexandra visszamegyünk-e szeptembertől dolgozni a kávézóba, ugyanis munkaerő hiány van. Én amúgy is terveztem, mert nem volt rossz hely, se a bérelt apartmantól nem volt messze, se pedig az egyetemtől, ráadásul a vendégek szerették, így sokszor kaptunk borravalót. Alexandra hezitált egy kicsit, majd átgondolta, hogy mennyibe fog kerülni a téli ruhakollekció, és végül igent mondott. 

- És, ti mihez fogtok kezdeni jövőre? - tette fel a kérdést Joshua, amit egyébként szerintem mindannyian meg akartunk kérdezni. Viszont senki nem akart kezdeni, mindannyian csak csendben meredtünk a másikra. - Akkor kezdem én - sóhajtott fel - Itthon maradok, és apám cégénél leszek ügyvéd, összeköltözök a barátnőmmel, és remélhetőleg minden úgy alakul, ahogyan elterveztem. 

- Én dalokat fogok írni, illetve producerként foglalkoztatnának egy itteni kiadónál, persze csak miután megvan a kellő gyakorlatom - vallotta be kissé szégyenlősen Paula, miközben még mindig Joshua kezét szorította. 

A csend megint rátelepedett a társaságra, amelyet végül Camille tört meg. 

- Én visszamegyek Franciaországba, majd egy cukrászdában szeretnék munkát vállalni, és esetleg egy-két új muffin ízt kipróbálni - vonta meg a vállát örök retro stílusú barátnőnk. 

- Jöjjek én? Jövök én - kezdte Luigi már magabiztosan, hallva hogy a többieket sem ijesztette meg annyira a jövőkép - Apám rám hagyja a céget és a kaszinót is, így nagyjából életem végéig semmit nem kell majd csinálnom, csak élveznem az életet amíg lehet - vallotta be, és mintha félt volna a reakciónktól, de már megszoktuk a dolgot. Neki ez volt a normális, és minket ez nem zavart. 

Luigi gazdag családból származott, mégis hatalmas szíve volt, és mindig segített másokon, hogyha szükség volt rá. A lányok pedig egészen egyszerűen futottak utána, alig bírta lerázni őket magáról. Mióta ismerem, azóta talán két barátnője volt, de elméletileg Olaszországban most is várja őt egy lány, és ezért nem kezd ki senkivel. 

- Én festek tovább, illetve ismerkedem a modern művészettel - vonta meg a vállát Sophie - Talán meglátogatom a nagyszüleimet Japánban, és lehet ott is maradok...

- Szerintem én is hazamegyek, majd próbálok rendes állást keresni Oroszországban - húzta el a száját Markov - Meg segítek majd a húgomnak, hogy jobb döntéseket hozzon, mint én. 

- Alex? - fordult sötét bőrű barátnőnk felé Joshua, jelezve, hogy ő következik. 

- Én biztos, hogy nem megyek haza - jelentette ki - Irány a Broadway! Belőlem színésznő lesz, az tuti! 

Mindenki felém fordult, mire csak megvontam a vállam. Nekem túl nagyok voltak az álmaim ahhoz, hogy valóra váltam őket, de nem akartam feladni. 

- Körbeutazom a világot, ellátogatok egy csomó helyre, megismerkedem kultúrákkal - mosolyodtam el - Majd felébredek az álmomból, és idegenvezető leszek, nagyeséllyel itt, vagy Angliában. 

- Akkor szétszéledünk - bólintott szomorúan Paula, amiben teljesen egyetértettünk. 

A beszélgetés egy pillanatra kihalt, majd éppen kihozták a rendeléseket, így egy-egy jegeskávéval a kezünkben próbáltuk terelni a témát. Vagy inkább elűzni a csendet. 

- Olvastátok a híreket? - szólalt meg Luigi, aki az előző pár percben a telefonját nyomkodta. 

- Minden évben megjelenik Perlena alapításának története - forgattam meg a szemem.

- Nem az - intett le, és mégjobban koncentrált a képernyőre - Jövő nyáron lesz a királyság 500 éves, és pont egy év múlva fogják megkoronázni az új királyt. Azt írják, hogy a herceg első nyilvános eseménye tavasszal lesz, és nyáron ősszel már ő lesz az uralkodó. 

- Őfelsége nagyon remélem, hogy meg van elégedve mindennel, mert Perlena pont így tökéletes, ahogyan van - kortyolt bele az italába Alexandra.

- Hogy értik, hogy az első nyilvános eseménye? - kérdezett bele Sophia.

- A királyi család titokban tartja a magánéletüket. Nagyon komolyan veszik, hogy a trónörökös csak a koronázása évében vehet részt nyilvános eseményeken, nehogy valahol felismerjék és esetleg baja legyen... - válaszolta Joshua. 

-Szóval egész tavasszal róla lesz szó? Remélem az egyetemet nem tervezi meglátogatni, mert akkor lőttek a vizsgáknak, hiszen az ő védelme fontosabb - forgatta meg a szemét Camille. 

- Akárhogy is lesz, úgy érzem emlékezetes évünk lesz - álltam föl, és megigazítottam a fölsőmet - Herceggel vagy anélkül, de emlékezetessé tesszük!