Világjárók Történelme

13. Fejezet

- Úgy érzem nekünk csak ilyen esős élményeink vannak - mondtam mosolyogva miközben levettem az átázott pulcsimat és kitertettem az egyik székre Will lakásában. 

- Arra számítassz, hogy megint elmegy az áram? - vonta fel a szemöldökét, majd egy pillantást vetett az ablakon át látszódó városra. Nem úgy tűnt, mintha egyhamar elmenne a vihar. 

- Miért, még maradtak illatos gyertyáid? - tűrtem hátra egy vízes tincset a fülem mögé, és körbenéztem a nappaliban. Mintha egy kicsit átrendezte volna a legutóbbi ittlétem óta, és láthatóan ki is takarította. 

A táskámat az ölembe véve lehuppantam a kanapéra, és elővettem az egyik füzetemet.

- Akkor? Melyik tananyaggal vagy elakadva? - haraptam be az alsó ajkamat, amikor értetlenül nézett rám. 

- Azt ne mondd, hogy tényleg tanulni akarsz, amikor holnap sem kell bemennünk - ült le mellém, mire csak felnevettem. 

- Eszembe sem lenne - legyintettem - De honnan tudod, hogy holnap sem kell bemennünk? 

- Kint van a honlapon - vonta meg a vállát mosolyogva. 

A telefonom kijelzője ebben a pillanatban villant fel, jelezve azt a sok üzenetet, amit eddig a nethiány miatt nem sikerült betölteni. Többek között Alexandra írt, hogy ma későn ér haza, mert igaz az egyetemen nem tartanak órákat, neki próbálnia kell a meghallgatásra. 

- Teát? - állt meg mellettem William, két pohárral a kezében amelyek közül az egyiket nekem nyújtotta. Azt sem vettem észre amikor felállt, de megköszöntem és elfogadtam az egyik bögrét. 

- Pontosan hogyan is tudtál elaludni rögtön a szünet utáni első tanítási napon? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. 

- Rejtély - forgatta meg a szemét, és újra beszédre nyitotta a száját, de meggondolta magát és mégsem mondott semmit. 

Pár perc csend telt el, miközben kint egyre inkább kezdett tombolni a vihar, a szél is csak erősödött, és lassan egy nagyobb faágat is le tudott volna törni. Mi ketten pedig a nappaliban a kanapén ülve néztünk ki a fejünkből, és akkor sem tudtam volna behazudni magamnak, hogy ez normális, ha nem lehetett volna érezni egy kis feszültséget a levegőben. 

- Oké, ez kezd kínos lenni - álltam fel, készülve hogy az esőben gyorsan hazasietek, ahelyett, hogy még egy ilyen kínos percet ülök itt. - Akkor majd szerdán találkozunk az órákon...

Nem válaszolt, mintha észre sem vette volna, annyira bele volt merülve a gondolataiba. Úgytűnik ő nem érezte kínosnak a helyzetet.

Felvettem a pulcsimat, ami még mindig kissé nedves volt, de ennyi idő alatt nem fogok megfázni benne, és a vállamra akasztottam az oldaltáskámat. William még mindig csak maga elé meredt, néha összehúzta a szemöldökét, majd motyogott valamit. 

- Csak azt mond meg, hogy ha nem is volt semmi terved, hogy mondjuk beszélgetünk, vagy nézünk valami filmet, akkor miért hívtál át? - érdeklődtem egy kicsit idegesebben, de úgy tűnt meg is süketült, mert egyáltalán nem vette észre, hogy ott vagyok.   

Simán kisétálhattam volna akkor az ajtón, talán észre sem veszi, hogy eltűntem, de a méltóságom nem engedte. A csizmámmal a lábamon trappoltam be a nappaliba egészen a kanapé elé, hogy a látóterébe essek. 

- Nem szeretnél mondani valamit? - álltam meg előtte, mire végre felnézett. 

- Lehet jobb lenne, ha most elmennél - mondta, de nem nézett a szemembe, csak mintha a mögöttem lévő falat bámulta volna.