novellák és napjaim

felnövünk

Szemeim hatalmasra kerekednek a hír hallatán, és egy pillanatra megtorpanok a járda közepén. Legszívesebben csak visszakérdeznék, vagy elfelejteném az egészet, de nem tehetem. Várok arra, hogy elnevesd magad, hogy kimagyarázd valami "nem is úgy történt" dologgal, ami jól bevált szokásod, de nem teszed. Olyan természetes a téma, istenem, talán a legtermészetesebb az egész világban, de nem vártam volna, hogy majd tőled hallok róla először. — Új szokásom még írás közben is hazudozni, dehogynem vártam volna, valahol tudtam is. — Olyan nyitottak vagyunk ma, mint még soha életünkben.

— Csalódtál bennem? — kérdezed nyíltan, miközben féloldalasan felém fordulsz.

— Nem! — vágom rá azonnal, szinte ösztönösen. Ilyenről szó sincs. — Csak most kicsit lesokkoltál.

Azt hiszem, hogy akkor még nem hiszed el. Akkor még nem, de a nyitottság továbbra is megmarad, és mosolyogva vágod mindkettőnk arcába, hogy meg vagy ránk sértődve. Megértem, abban a pillanatban a gyorsétterem eldugott kis sarkában, a kiürült ételesdobozok, blokkok felett mindhárman meg voltunk sértődve. Nem véletlenül csúfoljuk magunkat barátoknak, ha három perccel később a mosdóban vöröslött az arcunk a nevetéstől.

Úton a világ vége felé, a város szélén én is megszabadultam a lelkemet nyomó tehertől, és végül nem is tudom, hogy mit mondtatok először. Azt hiszem valahol tudtátok már, ahogy én is, méghozzá nagyon is régóta. Talán az ilyen beszélgetéseink miatt nem is tudtam otthon igazán elmagyarázni a szüleimnek, hogy mit is csináltunk pontosan. A vonatsínen nevetve bukdácsoltunk az óriás fekete kavicsokon a mező közepén átfolyó apró patak és a felette átvezető vonathíd felé, miközben sorra kiforgattuk a lelkünket egymás felé, hogy az utolsó kis titkot is kiszórjuk belőle.

A patakparton már csak önmagunk voltunk, meg az egyre szorosabbra fonódó barátságunk. Rá kellett jönnöm, hogy már nem a három tudatlan kislány vagyunk, akik egy éve voltunk. Lassan helyet kell szorítani mindennek, amit régen furcsának, vagy esetleg visszataszítónak találtunk; a gondolatok és a test vágyai egyre idegenebb vizekre terelnek majd minket, és mi nem tehetünk ellene mást, minthogy felnövünk.