novellák és napjaim

drága kertvárosom

éjjel-nappal alvó házak, folytonosan ugató kutyák, lustán tovagördülő autók, szezonfüggően kertimunkát végző apukák, fakókék ég, katonásra vágott fű, néha visongató szomszéd gyermek, anyukák babakocsival, veszekedő rigók, idősek biciklivel, idióta macskák; drága kertvárosom.
ha egy belvárosival ismertetnéd a helyzetet, azt mondaná, hogy ez elfogadhatatlan és borzalmas, vagy rosszabb esetekben egyenesen tarthatatlan. én erre azt mondanám, hogy "hé, éppen a zseniálisan kitervelt semmittevés koronázatlan királyának paradicsomba illő lakhelyét kritizálod", de nem mondom, mert illedelmes vagyok, különben ferdén néznek rám a szomszédok.
néhanapján — mikor a környező kertekből olyan lágy hangok szűrődnek át, hogy meg sem tudom mondani, hogy ez éppen gyerek, vagy macska — megkísérlem elhagyni a békesség szigetét. a pinceajtó nyitása után elém tárul a fergeteges látvány, ami mindig megmosolyogtat: a fenomenális, verhetetlen járgány, amely egy pöccintésre már indul is (igaz, hogy a pöccintéstől szigorúan csak oldalirányba, hangos csörömpöléssel). szóval felszállok a harminc éves hegyi-versenybiciklire, majd nyikorgó gumikkal startolok a ház elől, hogy célba vegyem a felülmúlhatatlan, páratlan élményt nyújtó, csodaszép belvárost. az út ugyan rejt némi kihívást magában: a járda általában tele az idegesítően zötyögős térkövekkel, a bicikliút általában kötelezően bemegy az autók által négy irányból megrohamozott körforgalomba, a járókelők sosem hallanak meg (pedig ezzel a biciklivel nem nehéz, alkalomadtán még kiabálok is), aztán felháborodnak, hogy én el akarom őket ütni — amennyiben ezt tervezném, minden szívbaj nélkül nem fékeznék le. természetesen minden rossznak egyszer vége szakad, egy idő után már nem hallom a sikító macska-gyermeket (gyermek-macskát?), ami azt jelenti, hogy közeleg az áhított belváros. ennek még további tünetei is lehetnek: itt már én vagyok felháborodva, hogy az autóvezetők és buszsofőrök közös erővel akarnak engem elütni.
türelem rózsát terem — mondom a biciklilezárónak, amit sokadik próbálkozásra sikerül háromszor a jármű és kétszer az oszlop körül körbetekernem, majd reménykedek, hogy nem csak egy vigasztaló rózsa lesz a biciklim helyén, mire visszaérek. a találkám természetesen késik — pedig tudom, hogy az ő szomszédai is folyton ordítanak, úgy két-három irányból. addig is hasznosan kell elütnöm az időt; végigsétálok a főutcán, ítélkezem a felelőtlen szülők felett, akik engedik, hogy a gyermekük a koszos, visszaforgatott vizű, színváltós szökőkútban játsszon, lefitymálóan nézem az egyre csak dráguló fagyiárakat, meglátogatom az összes drogériát és rendkívül hasznos dolgokat vásárolok (akciós zöld elmex fogkrém, érzékeny fogakra és ínyre, megelőző és javító hatással), zavaromban nem merek odamenni a könyvautomatához, mert az éttermek körberakták asztalokkal, az asztalokat pedig teleülték a vendégek.
átlagosan húsz perc keringés után megérkezik a várva várt. természetesen, mint minden találkozásunk alkalmával, felhánytorgatom neki, hogy miért nem ő jött hozzám, amire rávágja, hogy dehát ő a belvárosi. nincs mit tenni, menthetetlen. az idő csak úgy repül, távol a fűnyírók, gyerekek, kutyák, macskák, egyebek zajától. össze-vissza beszélünk, egymás mondandójába vágva, olyanok lehetünk kívülről, mint az őszi leveleket felkapkodó kicsiny forgószél. végül megtörténik a lehetetlen: valamelyikünket hívnak otthonról. szomorú a búcsú, de még szomorúbb, hogy otthagytam a pláza előtt az ötszáz forintos 'ócsó' parfümöt (pedig zseniális ajánlat volt, azt meg kell hagyni). a biciklim pontosan ott áll, ahol hagytam, és hiába nézem, sehogy sem lett belőle rózsa. a lezáró sosem fér vissza a nyereg alatti táskába, mégis minden egyes alkalommal kedvesen visszasegítem bele. energikus mozdulattal dobom át a lábamat, hogy felüljek, közben a csípőm a gyerekzáras üvegek hangjára emlékeztet, amit hosszú ideig tartó rendületlen csavarás és nyomás után sem tudok kinyitni.
lassan elindulok, reménykedve abban, hogy a bemacskásodott gyermeket már visszadugták a szobájába. otthon ugyanaz a kertváros fogad: éjjel-nappal alvó házak, folytonosan ugató kutyák, lustán tovagördülő autók, szezonfüggően kertimunkát végző apukák, fakókék ég, katonásra vágott fű, néha visongató szomszéd gyermek, anyukák babakocsival, veszekedő rigók, idősek biciklivel, idióta macskák; drága kertvárosom.