Ahogy reggel felkeltünk szinte madarat lehetett volna velem fogatni. A nagy boldogság elöntött. Egy jó reggeli után melyet most én keszítettem elindultunk az első közös útunkra. Volt pár ember kik a buszon vagy épp itt-ott megnézetek minket, hiszen az elfogadás még mindig hatalmas probléma.
Mivel már elég rég beszéltem Klárival gondoltam felhívom. A telefon csörgött de ő nem vette fel. Ez nem rá vall. Bármi történjen ő mindig felveszi a telefont. Kezdtem nyugtalanná válni és ezt észre is vette rajtam Emese.. Ő kérdezgetett, hogy mi baj van de igazán én magam sem tudtam. Fél óra múlva csörgött a telefonom. Ismeretlen szám, melyet alap esetben nem szoktam felvenni de így gondolkodás nélkül megtettem.
-Remélem hiányoztam. - szólt bele egy hang de én egyből megismertem.
-Mit szeretnél?-kérdeztem feldúltan.
-A legjobb barátnőd itt pihen nálam. Ha szeretnéd még viszont látni csak gyere arra a címre amit küldök.
Egyből lerakta a telefont. Az SMS megérkezett én pedig csak gyors elköszönéssel szakadtam el életem legféltettebb kincsétől. Tudtam ha ő újra belekezd sosem lesz vége. Hiszen ilyenek a dilis exek nem de?
Az út nem volt sok hamar odaértem. Egy elhagyatott ház ahol már kitudja mióta nem járt senki. Beléptem és megláttam Klárit. Egy székhez volt kötözve szája pedig kendővel szorítva. Odafutottam legugoltam hogy kioldozzam viszont ekkor egy hideg dolgot ereztem meg a fejemnél. Ez nem volt más mint egy pisztoly. Kezemet feltéve lassan megfordultam. Az akivel szemben találtam magam már rég nem az akit én megismertem.
-Túl sietős a dolog. - mondta gúnyos mosollyal karöltve.
-Elárulod végre, hogy mit szeretnél? - vágtam hozzá
-Válaszokat. Amiken annyit pörögtem tudod?
-Akkor essünk túl rajta és hadd menjünk innen. - mondtam
-Állj oda a falhoz! - szorította jobban a fegyvert a fejemhez és mikor látta hogy nem engedelmeskedem fejbe vágott vele.
Azonnal a földrekerültem nem bírtam felállni a fejem vérzett és tompa volt. Kellett jó pár perc mire magamhoz tértem.
-Ezt utáltam mindig is. Sosem voltál képes befogni a szád mikor kértelek! - majd gyomron rúgott. Hajamnál fogva felemelte a fejem hogy a szemébe nézzek.
-Azt mondtad mindig együtt leszünk bármi történjen. Majd jóformán te küldtél el elvonóra és mire visszajöttem lett valakid.-ekkor legördült egy könnycsepp az arcán.
-Ez az én hibám de Klárit engedd el. Semmi köze hozzá.-halványan jöttek ki a szavak a számon.
-Annyiban nem hagyhatjuk. Te neked is átkell élni amit nekem. - itt már csak mosolygott. Újra gúnyosabbnál gúnyosabban.
Az ájulás határán voltam mikor láttam, hogy épp készül valamire. Ehhez a kocsijához kellett mennie. Ebben a pillanatban minden erőmet összegyűjtve odaléptem Klárihoz akit elkezdtem kioldozni. Már órák óta így volt a könnyei patakokban folytak. Próbáltam gyorsabban és gyorsabban mikor egyszercsak sikerült eloldozni. Egy halk bocsánat hagyta el számat majd kértem hogy fusson ahogy csak bír. Ő azt mondta nem hagy itt. Mondtam hogy utána futok én is. De persze miért ment volna könnyen. Klári már majdnem kiért egy úthoz amig én legalább 100 méter távolságban követtem. Ekkor hirtelen fájdalom nyilalt a lábamba és a földre zuhantam. A pisztoly végül elsütésre került. A földön feküdtem mikor odalépett hozzám.
-Senki se mondta hogy innen olyan könnyű lesz megszöknöd. - mosolygott.
Kicsit átmegy másik stílusba a dolog de remélem nem bánjátok. Sajnálom a sok kihagyást. Akik itt vannak és olvassák azoknak hálásan köszönöm!
