Csak egy gyerek votlam, még ha vissza is tundék menni, mit lehetett volna másként csinálni, meg tudtam volna valamit változtatni, tehettem volna akármit is? Nem hiszem. Akárhogy is, néha nem tudok aludni ettől. Csak remélmi tuom, hogy miután elmesélem ezt, enyhíti a fájdalmam.
Nem emlékszem sokra a gyerekkoromból, mielőtt anyám meghalt volna. Azt mondták nekem, hogy egy teherkocsi ütötte el, munkába menet. Csak négy éves voltam, de még is, tudom, hogy szerettem őt. Egy részem még most is, egy fura hosszadalmas érzés, ami nem múlik el. Amennyire szerettem, szerintem apám sokkal jobban szerette őt. Azért mondom ezt, mert miután meghalt, egy hatalmas darabot szakított ki belőlle. Tíz éves koromig, nagy összeomlások törtek rá, havonta egyszer. Sose mondta meg miért, de tudtam, hogy miatta.
Dolgok megváltoztak egy kicsit, a tízedik évem után. Elköltöztünk abból a házból, amelyik emlékeztetett minket rá. Apám ki vett engem az iskolából és apámmal kiköltöztünk az erdőbe, egy kabinba a semmi közepére. Lehet drasztikusnak hangzik, de tisztán látszott, hogy apámnak kellett a változás, nem volt valami jól. Ez miatt nem kérdőjeleztem meg mind azt amit csinált.
Onnantól kezdve egyszerű életet éltünk. Apám furcsa munkákat vállalt el itt-ott, és mivel fent éltünk északon, elég volt tüzifát el adni, hogy meg tudjunk élni. Ez volt az én munkám - minden reggel ki mentem apám régi fejszéjével és felvágtam pár rönköt a mohó vevőinknek. Nem volt valami nagy élet, de elég volt nekünk.
Kényelmesen élve az új szituációval, egyik éjjel teljesen elterelte a figyelmem, mikor sírást hallottam apám szobájából. Jól meg voltunk eddig, szóval most miért van ismét mélyponton? Hallottam, ahogy be csapja maga után az ajtót. Kénytelen voltam követni őt.
Kikukucskáltam a kabin ajtaján, láttam ahogy végig söpört az erdőn, kezében pedig egy akkusztikus gitár. Láttam már a gitárt korábban, és tudom, hogy apám valamikor játszott rajta, de sose láttam a kezében. Gondoltam azok az éveket maga mögött hagyta. Amilyen kiváncsi voltam, hogy mire készűl, követtem a z erdőbe.
Lábújhegyen mentem, biztosítva, hogy fák möge tudjak bújni, és ne lépjek levelekre. Végűl megált egy tisztáson ahol egy patak folyt végig. Patak mellett volt egy rönk amire apám leűlt. Lenézett a gitárjára, becsukta a szemét és elkezdett játszani. Félelemmel álltam, mikor megahllottam. Félelmetes melodikus ének és az erdő hangjai keveredtek össze. Tudtam, hogy tud játszani, de azt nem, hogy énekelni is.
Annyiszor történt ez meg, ahányszor apámnak összeomlása volt a másik házban. Minden este mikor megtörtént, követtem az erdőbe és hallgattam amit látszólag ő írt. Nem tudtam mind az mit jelentett, de még tíz évesen is, tudtam, hogy nagy fájdalomból jön. El tudtam mondani, hogy a komor, őszinte hangzás egy szeretett személy elvesztésére utal. Amikor csak el akartam anyámat képzelni a kép mindig homályos volt, mintha az a kis emlék is, ami volt rólla, el mosódna. Amikor apám azt a zenét játszotta kristály tisztán el tudtam őt képzelni. Ez volt a legfurcsább.
Ez a dal kényelmet adott és segített elfogadni a halálát, reméltem belőlle is ugyan ezeket váltsa ki. Tíz évesen nehéz volt, nehéz volt kitalálni, mi megy egy felnőtt fejébe. Sok hónap elmúlt. A rutin jó volt egy ideig, de egyik este, minden megváltozott.
Hallottam a szokásos csapódását a kabinajtónak. Nagyon hangos volt, jelezve, hogy apám jobban stresszelt, mint általában. Sietősen követtem őt, de megálltam egy pillanatra a hálószobája előtt. Az ajtó nyitva volt annyira, hogy lássam, a gitár a falnak van döltve. Milyen különös. Eltűnőttem azon, hogy miért hagyta ott. Igazából csak egy féleképpen tudhattam meg.
Apám már a pataknál volt, mire oda értem. Leűlt a rönkre, mozdulatlanul és csendben. Duzzogó pozicíóban volt, és a szemei csukva voltak. A hangja és a gitárja nélkűl, csak az erdő zajai voltak. Csak a patakot hallottam, ahogy melletünk elfolyt. Hamarosan elkezdett apám énekelni. Meg tudtam mondani, hogy ugyan az a szám az,amit mindig énekel, de furn hangzott. A gitárja nélkűl, zűrös és elhangolt volt, volt egy pár kínos magas és mély. A szemei továbbra is csukva maradtak. Láttam pár könnyet lecsordúlni az arcán. Végűl abba hagyta az éneklést és sírni kezdett.
Ami a következő pillanatokban történt, örökre velem marad.
Ahogy apám könnyezett, valami furcsa történt. Tejfehér köd táncolt el a víz felett. Elsőre azt hittem a szemeim játszanak velem, de végűl a köd megált a rönk felett és alakot vett fel a szemeim előtt. Egy lélek volt az. Nem egy akármilyen lélek.
Anyám volt az.
Apám abba hagyta a sírást és remegni kezdett. Kinyitotta a szemeit, fel nézett, hogy lássa az alakot. Majdnem hátra esett félelmében. Anyám szelleme felényúlt, és folytogatni kezdte. Az arca pirosről kékre váltott, mielőt anyám abba hagyta volna. Leesett a földre, és kapkodva szette a levegőt. Nem tudtam megmozdúlni, hogy segítsek neki. Apám próbált elkúszni, de nem használt. Anyám karmolni kezdte őt. Széttépte a ruháját, még végűl a bőréhez ért. Félelemmel tele néztem ahogy darabokra szedi és belső szerveit szedte ki. A csontjai eltörtek, mint az ágak. Vérrel lett tele a víz. A hangja ismét beterítette az erdőt, ám most az ordítása, miközben haláltusában volt. Nem tudtam tovább nézni, így hát becsuktam a szemem.
Szemeim miközben csukva voltak, eszembe jutott a dal, amit apám énekelt. Dúdolni kezdtem, és csak úgy, lenyugodtam. A világ körülöttem csendes lett. Csak a dalra tudtam gondolni, arra a csodálatos hangzásra. Könnycsepp folyt le az államon. Mivé lett a gyemrekkorom? Hova menjek ezek után?
Végűl befejeztem a dúdolást, és kinyitotta, a szemeim. Anyám jelenése letünt. Apám felnyitott teste feküdt a rönkön amin egykor énekelt. Ahogy az előttem lévő jelenet belémsűlyedt, úgy szívem is. Bemászott a gyomromba és csinált egy hálót. Sok évig még ott maradt.
Nem emlékszem, hogy vissza futottam volna a kabinba, vagy, hogy hívtam volna a helyi őrséget. Amire viszont emlékszem, azaz arcuk, mikor rám néztek, hogy mit láttam. Az apám teste látványa grizli féle volt, az biztos. A falu még sose látott ehhez hasonlót. Viszont így is szokványosan kezelték az esetet. Az elkövetkezendő hónapokban, a nyomozás véget ért. A valódi halál oka sose lett megálapítva, de ez nem azt jelenti, hogy nem találtak válaszokat. Anyám teste a patak alá volt eltemetve. Apám fejszéje lett kinyílvánítva a gyílkos fegyvernek. Az egyik teória amit a faluban beszéltek, hogy apám féltékeny fajta volt. Meg volt győződve arról, hogy anyámnak mással van viszonya, majd elvesztette az eszét. Bűnösnek érezte magát, ezért kiköltöztünk az erdőbe, hogy közelebb legyünk hozzá.
Gondolom már sose tudjuk meg a teljes történetet, de egy valami biztos.
Anyámnak meg volt a bosszúja.
Credit: Christopher Maxim
Site: Creepypasta.com
