Átlagos nyár - Peter Parker f.f. (Befejezett)

Zöld

Elindulunk a bázisról. Hosszú volt a tanácskozás, de végül elkészült a stratégia és most neki vágunk, hogy meg is valósítsuk azt. A csuklómra simuló vékony karperec tonnás súllyal húz le karomat. Tudom, hogy ez az egyetlen kapcsolatom az otthoniakkal. „Jól vagyok" – küldöm.

May meg engedte, hogy Peter szobájában aludjak. Már nem egyszer töltöttem el itt Peterrel kellemes és a kémia miatt gyötrelmes órákat. Persze akkor még minden más volt. Akkor már csak a gondolat is, hogy Peterel legyek tabu volt számomra. Nem is mertem remélni, hogy egyszer tényleg az enyém lehet és most mégis az. Ruhásszekrényéhez sétálok és a ruhái között kutatva rátalálok az egyik kedvenc szürkepólójára. „Tökéletes lesz pizsamának." 

Lefekvés előtt még felhívom a szüleimet. Elmesélem nekik, hogy milyen fantasztikus volt az elmúlt két hét. Annyira jó, hogy most én jöttem el Peterékhez – hazudom szemrebbenés nélkül. Miután leteszem a telefont bebújok a puha paplan alá. Mint minden másnak a szobában ennek is Peter illata van. Még utoljára a karperecre pillantok és a megnyugtató zöld fény ismét megjelenik a ki jelzőn.

Rést törni a burkon és bejutni az ellenséges területre nem okozott nagyobb fejtörést. Az viszont már annál inkább, hogy mind ezt észrevétlenül tegyük. Bár tudtuk rengeteg civil eset fogságban a burkon belül a várost mégis kihaltan találjuk. Az utcák horrorfilmbe illőek, teljesen elhagyatottak, sötétek. „Esküszöm össze pisilem magam, ha egy zombi ugrik elő valamelyik sarkon." – fut át a gondolat a fejemen. (K/N) biztos kinevetne, hogy még ilyen helyzetben is ez jut eszembe. Továbbra sem találkozunk egy teremtet lélekkel sem. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatoltunk az ellenséges területen. De bent vagyunk!