Peter Parker 15 éves kora óta éli a szuperhősök veszélyekkel teli életét. Szinte már nem is tudja milyen volt átlagos srácnak lenni. Észre sem vette, de a lénye egyik részét lassan elveszti. Ám egy véletlenek hála belép az életébe egy új barát. Lehe...
A nap melegen sütött le aznap Queens-re, kellemesen felmelegítette a tűzlépcsőt amire a szobám ablaka nyílik. Egy hosszú és fárasztó iskolai nap után ide szoktam menekülni. Igaz a kilátás nem valami szép. A szomszédos óriási bérház falától nem látni mást, mint a két épület közötti kis sikátort. Szemeteskukák minden felé, de még így is szétdobálva álla szemét. Bár tényleg nem hangzik valami fényesen ez az én kis kuckóm. Itt kint nem hallani mást csak a város állandó moraját, itt nem zavar senki. Kipárnázva befúrom magam a kuckómba és egy vaskos könyvet kezdek olvasgatni. Kizárok szinte mindent és bele élem magam a könyvbe. Vagyis nem egészen. Néhány perc múlva ugyan is szokatlan robajra leszek figyelmes. A rozsdavörös kis kapu a sikátor elején kivágódik és valaki ügyetlenül bukdácsol be a sikátorba. Szegény majdnem orra bukik saját lábában annyira siet. Ledobja a hátáról hátizsákját ekkor veszem észre. „Várjunk csak, az ott nem az a srác a suliból, hogy is hívják Peter? Igen Peter Park... Uram Atyám ez vetkőzik!!!" Peter leráncigálja magáról kék pulcsiját és már rúgja is le magáról a nadrágot. Egy szál alsógatyában áll a lakásunk alatti sikátorban miközben a táskájában kutar és egy furcsa kezeslábast húz elő. Nem értem az egészet, teljesen lefagyok, de a sokk csak akkor ér mikor a kezeslábas a testére feszül és már nem Peter Parker áll odalent hanem Pókember. Valami fehér hálószerűséget lövell ki és már el is suhan. Én meg csak ülök ott magamnak leesett állal. „Ó, Istenem mi a fenét láttam?!"
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Három évvel később
Három teljes év telt el azóta, hogy egy véletlenek hála megtudtam, hogy ki rejtőzik Pókember maszkja mögött. Én pedig azóta is megőriztem ezt a titkot magamnak. Igaz, eleinte el akartam mondani Peternek, hogy tudom róla az igazat, de annyi minden történt egyszere. Peter összetűzésbe került egy szupergonosszal akiről kiderült, hogy Liz édesapja. Aztán pedig New York felett megjelent az az óriási lebegő izé és onnantól már inkább nem is folytatom miféle szörnyűségek jöttek. De ennek már vége a világ megmenekült, Peter pedig újra a barátságos és közkedvelt Pókember. Hát igen nem is csoda, hogy Tony Stark egy ilyen katasztrófa után inkább azt akarja, hogy egy 18 éves fiú maradjon a kispadon.
Peter titka így titokban maradt a nyilvánoság számára. Mondjuk így, hogy tudom az igazat, minden olyan egyértelmű. Az a sok egybeesés a hiányzások stb. csodálkozom, hogy még senki nem is sejti. Persze ezen az is segít, hogy Peter egy igazi kis visszafogott okostojás, Pókember meg látszatra a teljes ellentétje, látszatra.
A csengő végre megszólalt és kiszabadulok az osztályteremből. Így két hónappal az iskola vége előtt nem érezni mást csak a stresszt. Itt vannak az évvégi záródolgozatok és vizsgák. „Miért nem lehet ezt szépen beosztani? Miért kell az utolsó pillanatra mindent besűríteni?" Duzzogok magamban miközben kifelé tartok a suliból, fülessel a fülemben már nem is kell figyelnem az utat, megszokásból haza találok. Bambán megyek a megszokott útvonalon majdnem fejel neki egy táblának. – Útlezárás javítási munkálatok miatt – No már csak ez hiányzott most mehetek a hosszabb úton. Fuhh ma nagyon nem volt ehhez kedvem. Levágom az utat, ahol csak lehetet. Születésemtől fogva itt élek kiismerem magam.
Pechemre azok a nagy darab pasik is elég jól ismerik az eldugott kisutcát ahova befordulok. Szinte a semmiből tűntek fel. Bekerítenek, elzárják elölem az utat. „Basszus ez rossz!!!"
- Szia kislány! Hát te meg, hogy tévedtél erre? Milyen szép kis táska add csak ide hadd nézzem meg. - Nyújtja a kezét az előttem álló.
- Nem csak a táska szép a kis csaj sem rossz, gyere ide picim. – Mondja a hátamnál lévő.
„Nem, nem, nem! Hisz fényes nappal van, olyan hirtelen történt, ez csak valami állom!"
A két pasi egyre csak közeledik és én totál lefagyva állok. Hátulról lefog az egyik míg a másik a táskámat rángatja le rólam. Sikoltozok és kiáltozok, de az utcán mintha meg sem hallanák. Teljesen kétségbe esek, könnyek gördültek le az arcomon, de ekkor egy kék-piros árny suhan el mellettünk.
- Hát itt meg mi folyik! – kiáltja az ismerős hang. A hálók már repültek is és a két gazfickó a falhoz ragad. Peter, az az Pókember odarohan hozzám és felsegít. Mikor meglátja, hogy én vagyok az elmélyíti a hangját. – Jól van hölgyem minden rendben?
- Igen minden köszönöm!
Ekkor látom meg, hogy az egyik fickó szabadon maradt kezében egy pisztoly van. Mielőtt még bármit mondhatnák Peter pókérzéke bekapcsol és egy újabb hálót lő ki. De nem elég gyors a pisztoly már elsült és a golyó egyenesen a mellkasának csapódik. Peter hátra esik a földre.
- ISTENEM PETER! Peter nézz rám! – mellé térdelek készen arra, hogy elszorítsam a vérzést és hívjam a mentőket, de vért sehol sem látok. – Peter jól vagy?
- Persze semmi baj golyó álló. – Mutat a ruhájára, mintha a maszkján keresztül is látnám a döbbenetet az arcán. – Peter?
„ Franc, Peternek szólítottam!"
- Én nem, vagyis...
Szirénák hangja hallatszik az útról, a fegyver hangjára megindultak a zsaruk. Peter gyorsan felpattan, még egyszer rám néz meggyőződik róla, hogy nincs bajom és felszívódik.
♦♦♦
Egy igen hosszú és fárasztó kihallgatás után végre haza kerültem. Csak fekszem az ágyon és azon gondolkodom, hogy mi a szent szart csináltam.
