Átlagos nyár - Peter Parker f.f. (Befejezett)

Küldetés

Peter szemszöge:

Mikor reggel felébredek hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok. De mikor megláttom magam mellett a békésen alvó (K/N) alakját elárasztanak az emlékek. Az este emlékei. Szívem az emlékek hatására hevesen lüktet a mellkasomban, olyannyira, hogy félek dobogásának hangja felébresztheti az alvó szépséget. Persze hamarabb a mocorgásom ébresztheti fel ezért amilyen óvatosan csak tudok kimászok az autóból. Előre sétálok az anyósüléshez és megkeresem a ruháimat. Jó melegen felöltözök, ugyan is az erdő mélyén a reggel igencsak dermesztő. A füvet és a fák lombjait gyöngyöző harmat borítja. A szakadék pereméről a hajnali köd vízesésként zúdul le. Leülök a peremére, egyik lábamat az alattam elnyúló mélységbe lógatom. Minden csendes és nyugodt. Idilli, mintha a világon mindenütt béke honolna. Egység és harmónia. Pontosan ezt érzem most én is magamban. Mintha eddig hiányzott volna belőlem valami. Egy hiányzó darab, amit nem is vettem észre, hogy elveszett. Viszont most, hogy megvan el sem tudom képzelni, hogy hogy élhettem Nélküle. Az elmúlt hetekben küzdöttem. Minden erőmmel fáradhatatlanul küzdöttem azért, hogy (K/N) az enyém lehessen, hogy végre egymáséi lehessünk. Most úgy érzem végre sikerült. Még most is, hogy méterekre ülök tőle érzem a jelenlétét. Mintha egy láthatatlan fonál összekötne bennünket.

„Talán..... talán ez a szerelem. „

- Szerelem. – suttogom magamnak. – Istenem én szeretem őt.

A vallomás, amit saját magamnak tettem annyira hihetetlen és csodás érzéssel tölt el, hogy már csak akkor hallom meg az apró léptek zaját, mikor (K/N) már csak néhány lépésre van tőlem. Haja kócos és teljesen zabolázástalan, szemei ugyan azt a nyugodtságot sugározzák, mint az enyémek. Még nem öltözött fel. Az egyik takarót csavarta maga köré.

- Peter gyere vissza, kérlek. – nyújtja felém a kezét – Hideg van idekint.

- Persze, hogy hideg van butus. – dorgálón csóválom a fejem – Tudod fel is kellene öltözni.

Magamhoz ölelem és hosszan megcsókolom. „El kell neki mondanom!" (K/N) visszafelé húz a meleg autóba. Már majdnem elérjük.

- (K/N) várj egy picit.

„El kell neki mondanom!" Az agyam zúg a gyomrom görcsöl. „Vajon ez a megfelelő alkalom?"

– Tudod én .,, - hezitálok pont annyi időre, hogy a gyomrom egy óriásit kordul – Tudod én éhes vagyok.

„Mi? Én nem ezt akartam mondani!" De már túl késő volt.

- Rendben akkor felöltözök és otthon csinálunk valami finomat. - (K/N) egy puszit nyom az arcomra és ruhái után kezd kutatni.

♦♦♦

Béke és nyugalom. Ezekkel a szavakkal tudom a legjobban jellemezni a mai napot.

Békeség töltötte el szívemet mert végre van egy célom. A cél, hogy boldoggá tegyem őt, hogy megvédjem és soha, de soha el nem eresszem.

Nyugalom járta át az egész testünket. Bár nem mondtuk ki, mindketten tudjuk, hogy ez a természetfeletti nyugodtság abból fakad, hogy mi ketten együtt vagyunk. Együtt az egész világ ellen és senki sem állíthat meg minket és a boldogságunkat.

Legalább is ezt hittem egészen estéig.

♦♦♦

- Most jöttem ki a zuhany alól, össze fogom vizezni az ágyat. – tiltakozom miközben még mindig vizes hajamat törölgetem.

- Mondtam már, hogy egy cseppet sem érdekel! – (K/N) elkapja az egyik karomat és behúz az ágyba maga mellé.

Lezuhanok a nagy párnára, aminek huzatja rögtön átázik. (K/N) megpróbál felém kerekedni, de én nem engedek. Felülök és lebirkózom. Két csuklójánál fogva leszorítom az ágyra. Csípőjét lábammal erősen satuba zárom így mozdulni sem tud. Ennek ellenére kitartóan próbálkozik.

- Hasztalanok az erőfeszítéseid. Igaz- e tudod, hogy az emberfeletti erő is a képességeim közé tartozik?

- Nem fer!

- Talán egy csókkal kiszabadíthatod magad. – még mindig az ágyhoz szorítom őt, miközben csókért hajolok. Az ajkaink épp, hogy csak összeérnek. De a mézédes csók, amit vártam elmarad. Helyette huncutul az alsóajkamba harap.

- Aaauu – tettetem a fájdalmat, bár el kell ismernem meglepett. Büntetésül viszonzom a harapást. Az ajkát és éles kis fogait inkább elkerülöm és a nyakát veszem célba. Kis harapások sorozatával bosszulom meg tettét. (K/N) lélegzete akadozik. Körmei a csuklóját tartó kezembe vájnak. Feljebb csúsztatom tenyeremet és ujjaink összekulcsolódnak. Ajkaimat épp lejjebb szeretném tenni mikor furcsa süvítő hang vegyül (K/N) halk sóhajaihoz. Nem törődőm vele. Csókolva mellei felé haladok. A kintről jövő hangok egyre csak erősödnek.

Gépek hangja.

Valami becsapódik a földbe.

Erre már mindketten felfigyelünk.

Lépteket hallok a kert felől. Megdermedek. Izmaim megfeszülnek, mint az íjon az ideg. Felkapom az éjjeliszekrényről a hálóvetőt. Mindketten kikelünk az ágyból és a bejárat felé indulunk. Én megyek elől és jó néhány lépéssel mögöttem követ (K/N). Pókérzékeimet teljesen kiélesítve értem el a bejárati ajtót. Felkészülve a harcra. Kinyitom az ajtót és körül kémlelek a kertben. Valaki van oda kint. Levegőt venni is elfelejtek mikor felismerem a látogatónkat.

- Mr. Stark? – kiáltom meghökkenve.

- Szia kölyök! – int felém. Aki a kert végében áll nem más, mint Tony Stark. Vagyis inkább Vasember, mivel teljes páncélzatban díszeleg.

- Maga mit keres itt? – nézek először Mr. Stark-ra majd (K/N)-ra aki épp most ért utol és ugyan olyan ledöbbent mint én.

- Sajnálom, hogy meg kell zavarnom titeket fiatalok. – köszönésként biccent (K/N) felé – De halaszthatatlan hírt hoztam. – tekintetét ismét rám szegezi. – Néhány órája egy terrorista csoport szállta meg a lengyelországi Varsót. Elzárták az egész várost a külvilágtól. A fegyvereik jelenleg még ismeretlen. Rengeteg civil esett fogságba a város falain belül. A kormánynak volt annyi esze, hogy ránk bízza ez az ügyet. Indulnunk kell.

Mr. Stark felém dob egy kis szerkezetet mait már olyan jól ismerek. Ez a kis kütyü rejti a pókruhámat. De még mielőtt aktiválnám vissza fordulok.

(K/N) dermedten áll, térdei remegnek, a korlátba kapaszkodik, hogy megtartsa magát. Szemében csillogó könnyek gyűltek. Tekintete üres és élettelen. Odarohanok hozzá és amilyen szorosan csak tudom átölelem. Karjaimban összerogy. Könnyei kicsordulnak. Szótlanul állunk mind a ketten. Motor zúgás hallatszik a fejünk felett, ahogy egy repülőnek alig mondható gép ereszkedik egyre lejjebb.

- Ne sírj (K/N). Kérlek ne sírj. Minden rendben lesz ígérem. – arcát kezeim közé fogom és letörlöm könnyeit. – Hisz megígértem, hogy mindig melletted maradok még akkor is ha nem is látsz. Mindig visszatérek hozzád, nem hagylak el soha. – Az én hangom is meg-meg akad.

- Peter.. -szipogva keresi a szavakat, de még mielőtt bármit mondhat megcsókolom. A csókunk most nem sugároz sem békét sem nyugodtságot. Tele van kétségbeeséssel, ragaszkodással és félelemmel. Mikor ajkaink elválnak egymástól aktiválom a pókruhát, ami szinte azonnal beborítja a testemet. Egy hálót lövök a gép felé és még mielőtt csatlakozom a fedélzetre Mr.Starkhoz egy utolsó búcsúszót rebegek.

- Szeretlek!