Átlagos nyár - Peter Parker f.f. (Befejezett)

Kémia

A Te szemszöged:

Peterék lakása egy hasonló bérházban foglal helyet, mint a miénk. Alig, hogy bekopogok az ajtó már nyitódik is. A kedves meleg barna szempár minden bizonnyal örökletes a családban. Egy a harmincas évei közepén járó kedves arcú nő nyit ajtót és meleg hanggal köszönt. – Szia! Bizonyára te vagy (K/N). Peter már sokat mesélt rólad. Én a nagynénije vagyok May. Gyere csak be. – mondja és beinvitál a lakásba. Nagyon otthonos kis kuckó.

- Peter épp vacsiért szaladt le, tudod nem vagyok valami jó szakács és nem akartam megmérgezni az első lányt, akit Peter haza hoz. – nem szokásom, de ennek hallatán fülig elpirulok.

- Ó, tetszik tudni én és Peter mi csak... izé barátok vagyunk.

- Igen, igen Peter ma vagy százszor elmondta, hogy csak tanulni jössz át. No de reménykedni mindig szabad. – kínos csend telepedik ránk nem tudok erre mit mondani. May arca egy kicsit elkomorul.

- Szerettem volna neked megköszönni, hogy megőrizted Peter titkát és, hogy vagy neki. Tudod Peter megváltozott az utóbbi időkben. New York után szinte rá sem ismertem és bár idővel visszatértünk a minden napi élethez Peter már nem volt ugyan olyan. Az életét teljesen kitöltötte az, hogy Pókember legyen és kezdte elveszíteni Peter Parkert. Mintha elfelejtett volna újra egyszerű srác lenni. De mióta veled kezdett barátkozni egyre többet nevet és visszatért hozzánk egyszerű emberek közé.

- Én nem is tudok mit mondani – teljes sokk – pedig én tényleg nem tettem semmit.

- Szerintem elég az is, hogy Petert látod nem pedig a szuperhőst. No, de nem is akarlak feltartani – vált hirtelen hangnemet May - Peter szobája arra van egyenesen előre majd jobbra, ott nyugodtan megvárhatod már bármelyik percben itt lehet.

Elsétálok a megadott irányba és egy pici szürke szobát találok, amiben teljesen eluralkodott a káosz. Mindenféle kütyü hever szanaszét a szobában. Van, ami teljesen szét van szerelve és van, ami olyan mintha a múlt századból szedtek volna. Leülök az egyetlen szabad pontra a szobában, ami az ágy. Elkezdem kipakolni a cuccomat, mikor meghallom, hogy nyitódik a bejárati ajtó. Beszélgetés foszlányok hallatszanak be az ebédlőből.

/Peter lekésed a randid a kis hölgy már megérkezett. /

/Mi már itt is van? Hol? Jaj, May mondtam már, hogy barát! /

/A szobádban vár. Nem hittem, hogy megélem, hogy egy lány vár a szobádban. / kuncogott May.

Peter beviharzik a szobába kezeiben ételes dobozokkal.

- Szia bocsi, hogy várnod kellett. Remélem May nem készített ki. – a kaját leteszi az asztalra – A rumliért is bocs azt hittem, hogy egy kicsit több időm lesz és rendet rakhatok.

- Semmi baj szerintem igazán otthonos.

- Akkor kémia igaz. – Peter leül velem szembe az ágyra és kezébe veszi a füzetemet.

- Igen sajnos. – sóhajtok és belevetjük magunkat a tanulásba.

Nem lepődtem meg azon, hogy Peter remek tanár. Az elkövetkező egy héten minden késő délutánt náluk töltöttem és rettenthetetlenül harcoltam a kémiai képletekkel. May néni nem hazudott tényleg rettenetes szakács. Csak az egyik este próbált palacsintát készíteni. Azelőtt még soha nem láttam szén fekete palacsintát. Miután az első alkaromkor úgy kifakadt és megköszönte azt, hogy ott vagyok Peternek én is felfigyeltem a változásokra. Tényleg mintha nyitottabb és fesztelenebb lett volna mellettem, mint eleinte. Egyre többet mosolygott és viccelődött. No meg nem pirult el minden alkalommal mikor hozzá értem. Velem ellentétben. Egyszeriben csak azt vettem észre, hogy ahelyett, hogy a tanulni valóra figyelnék őt nézem. Elbambulva figyeltem ahogy magyaráz és egy kis elszabadult göndörödő hajtincs a szemébe lóg, vagy épp meleg barna szemében fedeztem fel egy újabb árnyalatot. A rosszabb eset az volt mikor tekintetem lejjebb siklott a bő pólója alól kilátszó kulcscsontjára és a néha kivillanó kidolgozott hasizmára." Nem, rossz (K/N)! Nem szabad ilyenekre gondolni! Koncentrálj! Peter egy nagyon aranyos, kedves, ártatlan srác! Igen egy aranyos, kedves, ártatlan srác, aki Isteni testel van megáldva,  irtózatosan jóképű... NEM! Peter a barátom!"