Átlagos nyár - Peter Parker f.f. (Befejezett)

Új barát

Peter szemszöge:

Végre valahára kicsengetnek az utolsó órámról is. A folyosón sétáló diák tömegben megtalálom Nedet. Együtt megyünk ki az iskola elé, ahol elméletileg (K/N) vár ránk.

- PETER, NED ITT VAGYOK!!!

(K/N) az iskolaudvar kapuja előtt áll néhány barátnőjével. Bár méterekre áll tisztán lehetett hallani a hangját, ugyan is olyan hangosan kiált oda nekem, hogy az egész iskola hallja. Hát igen ez jellemző rá. Mint oly sok iskolát ezt is a klikkek irányítják megvannak a szabályai, de (K/N) ezek alól mindig is kivétel volt. Nem érdekli, hogy az adott illető a sakk klub elnöke vagy a foci csapat kapitánya ugyan úgy kezel mindenkit. Kedves azokkal, akik vele is és leteremt mindenkit, aki ok nélkül bunkó vele vagy mással. Azt, hogy ő ebédnél oda ült hozzánk senki sem furcsállja, de azt, hogy mi Nedel most oda megyünk hozzá már érdeklődve nézik. (K/N) elköszön a lányoktól és bevár minket.

- Nos akkor merre legyen? – kérdezi, mint ha az egész találkozó az én ötletem lett volna.

- Hát bocsi srácok, de nekem mennem kell haza megígértem anyumnak, hogy segítek neki.

- Ó, kár – kámpicsorodott el (K/N) és látszott rajta, hogy tényleg sajnálja,  hogy Nednek mennie kell – Hát akkor Peter csak te meg én.

(K/N) belém karol és magával húz a zsúfolt utcára miközben hevesen integet Nednek. Így délután mindenki hazafelé tart úgy, hogy az utcákon rettenetesen nagy a tömeg. Hogy el ne veszítsük egymást (K/N) egész végig belém karolva vezete valamerre. Úgy látszik ő tudja hova szeretne menni.

- Mit szólnál, ha beülnénk valahova, ahol nincs túl sok ember? Úgy kényelmesen el tudnánk beszélgetni! – Felnéz rám a szeme szinte tündököl.

- Persze remek ötlet.

Tovább vezet az utcán. Egyáltalán nem érzi magát kínosan, sőt úgy látszik nagyon is tetszésére van a helyzet. Elkezd mesélni arról, hogy mennyire kiakadt mikor meglátta ahogy elkezdtem levetkőzni a sikátorban. Erre totál elpirulok, próbálok mindenfelé nézni csak rá nem. Erre elneveti magát, aztán pedig mesél az elmúlt három évről. El akarta mondani nekem, hogy tudja, de sohasem volt jól az időzítés. Elmondta, hogy igazából mennyire aggódott értem mindig mikor meghallotta milyen veszélyekbe keveredett Pókember. (K/N) csak mesélt és mesélt. Közben szabadon maradt kezével folyamatosan gesztikulál. Beleéli magát a sztorikban, szinte már olyan, mint egy egész színpadi előadás. Azon kapom magam, hogy akaratom ellenére mosolygok. Ahogy nézem ragyogó fesztelen arcát a szívem mintha kihagyna egy ütemet. Liz óta még egyetlen egyszer sem éreztem ilyet és most saját magamon is meglepődök.

(K/N) lelassít egy tea ház előtt. Úgy látszik megérkeztünk. A teaházbelülről olyan, mint ha az elmúlt évszázadok összes stílusjegyét egyhelyre zsúfoltákvolna be. A sok különböző stílusú formájú bútor, kiegészítő és berendezés egységeskáosza meglepő, de nagyon is jól mutat. 

Nagyon hangulatos egy hely, ennek ellenére csak ketten ülnek bent rajtunk kívül. Felmegyünk egy kicsi lépcsőn, ami egy fedett teraszra vezet. Egy kis kétszemélyes asztalkához ülünk. A pincérnő felveszi a rendelésünket (K/N) valami bonyolult nevű teát kér én inkább maradok az egyszerű feketénél.

- Azt hiszem, hogy én már eleget beszéltem – mondja (K/N) miközben a pincérnő kihozza a teánkat – most már te jössz. Hogy lett Peter Parkerből a barátságos és közkedvelt Pókember?

Mély levegőt veszek és elkezdtem mesélni az egész történetet tejesen a kezdetektől miközben azt néztem, hogy úszkálnak (K/N) teájában a zöld tealevelek.

♦♦♦

Az elkövetkező hetekben (K/N) szinte minden napot velem és Nedel töltött. Bár milyen furcsának is tűnt eleinte kénytelen voltam elismerni, hogy (K/N) tökéletesen beillett közénk. Ned és ő nem tudtak leállni azzal, hogy milyen király, hogy én vagyok Pókember. (K/N) viszont mindig megértette a dolog negatív oldalát is amit Ned sohasem akart felfogni. Idővel kiderült, hogy a csinos pofi mögött egy kis könyvmoly rejtőzik. A csajnak mindenről volt véleménye és minden beszédtémába bekapcsolódott, amit csak felhoztunk, még ha nem is látta egészen át a helyzetet. Ilyenkor egy halom kérdéssel bombázott minket és úgy figyelt mintha minden szót tökéletesen memorizált volna az agyában. Pont az ilyen nyitott személyisége miatt szerette mindenki. Én is egyre jobban kedveltem, lehet, hogy jobban is mint kellene. Felemelő érzés volt még valakivel megosztani a titkomat és nyíltan beszélni róla.  (K/N) szinte minden délután kint ült a tűzlépcsőn, mikor épp nem a haverjaival lógott. Vagy tanult, vagy olvasott. Amikor csak tudtam meglátogattam. Akár csak ma.

Már messziről észreveszem, hogy (K/N) kint ül. Körülötte a tűz lépcsőn mindenhol füzetek, könyvek és jegyzet papírok hevernek. Mikor leereszkedtek hozzá épp elmélyülten tanulmányozza az egyik füzet lapjait és idegesen rágja a ceruzáját. Megkocogtatom a vállát ugyan is nem vett észre. Szegénykém olyat ugrik, hogy majdnem átfordul a korláton.

- Jézusom, Peter! Ezt meg miért csináltad? – förmed rám, de én csak nevetek

- Bocsi nem akartalak megijeszteni, de annyira elvoltál bambulva!

- Nem vicces! És nem is bambultam el, csak koncentráltam. Egyszerűen nem megy bele a fejembe ez a sok hülyeség.

- Mutasd, mit tanulsz. – (K/N) oda adja a füzetét, ami tele van kémiai képletekkel.

- Mr. Lawrenc eldöntötte, hogy írat még egy utolsó nagy dolgozatot az egész féléves anyagból. De én nekem ez nagyon nem megy alig tudtam megírni a kisebb teszteket is. Esélytelen, hogy ezen átmenjek!

- Hmm pedig nem olyan nehéz, ha meglátod benne a logikát.

- Mondja az, aki végtelen IQ- val rendelkezik! – duzzog az orra alatt

- És mi lenne, ha adnák egy kicsit abból a sokból?

- Ha-ha-ha. Tudod kicsim ez nem így működik.

- Dehogy is nem! – megint nevetnem kell mert olyan értetlen arcot vág – Majd én segítek neked tanulni és akkor minden simán fog menni!

- Komolyan megtennéd?

- Egy barátnak mindent! – (K/N) a nyakamba ugorva megölel – KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM!!!

- Ha megfojtasz nem tudok neked segíteni! – erre elenged, az arca sugárzik a boldogságtól – Mit szólnál ahhoz, hogy átjönnél hozzám és ott tanulnánk?

- Igen is Mr. Parker te vagy a főnök!