Átlagos nyár - Peter Parker f.f. (Befejezett)

Selyem

A Te szemszöged:

Hosszú idő óta először aludtam ilyen jól és hosszan. A nap melegen süt be szobám ablakán, lassan nyitom ki a szemem. Erős karok ölelnek körbe és nyugosszanak a derekamon. Peter mellkasa a hátamhoz simul. Az éjszakai forgolódásomnak köszönhetően most már háttal fekszem neki. Lehelete cirógatja nyakamat, mikor megmozdulok szorosabban ölel. Nem szeretném felébreszteni, de látni akarom. Amilyen óvatosan csak tudok megfordulok. Sajnos nem járok sikerrel Peter mély hangon mordul egyet és résnyire nyitja szemét. Haja borzos és az apróbb fürtök hullámokban simulnak arcához. Nyugodt arcán elégedett mosoly terül el amint meglátt engem. Meleg ölelését megkoronázza a homlokomra adott csókal.

- Jó reggelt (K/M) – mormolja a fülembe. Szívem mintha lassan mézzé olvadna.

- Neked is jó reggelt Peter. – nyomok egy puszit az orra hegyére. – Gyere menjünk reggelizni.

- Neeem még nem akarok felkelni. Olyan jó itt veled. - nyüszíti, mint egy kiskutya.

- Tudom kicsim, de én nagyon éhes vagyok. – végszóra megkordul a gyomrom – Ígérem kárpótollak érte.

Kínkeservesen, de valahogy mégis kikászálódunk az ágyból. Elvégezzük reggeli rutinunkat és lesétálunk a konyhába. A rádióból halk zene szól amíg készítem a rántottát, Peter pedig főzi a teánkat. Bár nem szólunk és nem érünk egymáshoz mégsem tudom levakarni az arcomról a mosolyomat. Épp a terítéket rakom le az asztalra mikor Peter hátulról átkarol és úgy segít megteríteni. Megfordulok, hogy elhozzam az ételt is, de ő az utamat állja. – Még nem kaptam meg a reggeli csókomat – felágaskodom lábújhegyre, hogy elérjem és ajkaimat az övéire olvasztom. Mikor végre elenged kajánul vigyorog. Vigyora egész reggeli közben megmarad és még azután sem tűnik el. Alattomos tervet eszelek ki, hogy hogyan tüntessem el.

Peter épp a tévében keres valami jó filmet, amit megnézhetnénk mert kint iszonytató a hőség. Miután eltakarítottam a reggeli maradványait, én is csatlakozom hozzá. Egyenesen a tévé elé állok. Kezeimet hátra kulcsolva harapom az alsó ajkamat. Peter nem tudja mire vélni, kérdőn húzza össze szemöldökét.

- Tudod a reggel óta gondolkodom azon, hogyan tudnálak kárpótolni azért, hogy kirángattalak az ágyból. – kezdem mondókámat. Lassú megfontolt léptekkel akár csak az áldozatára leső párduc közeledem feléje. Peter hátra dől a kanapén mintha csak sarokba szorították volna. – És arra jutottam, hogy akár el is kezdhetném a tanításodat. – nyalom meg az alsó ajkamat.

- A...a tanításomat?

-Hát már nem is emlékszel? – lábamat átvetem az övéin és az ölébe ülök, közel hajolok az ajkaim már a fülét érintik. – Azt mondtad, hogy megtanítasz a szerelemre én pedig cserébe téged megtanítalak szeretkezni. - Peter nagyot nyel. -Persze csak akkor, ha te is szeretnéd.

Peter megfogja a csípőmet és megcsókol. „Ezt egy igenek veszem"

♥♥♥

Bár az elején Peter még bátran vetette bele magát a csókolózásba rögtön pánikos idegesség kerítette hatalmába mikor levettem a pólómat ésfelülmár csak melltartó  maradt rajtam. „Ez így nem lesz jó. Ha meglát meztelenül még a végén elájul." Azt akarom, hogy jó legyen neki és ne feszengjen ennyire. Bármennyire is akarom őt lassan kell haladni. Először csak vele foglalkozzunk. Őrült gondolatom támad. Megkérem, hogy várjon egy kicsit. Felszökkenek és pár másodperc múlva egy kendővel térek vissza.

Kezeimben a sötétkék selyemkendő olyan aprócskának és lágynak érződik. Ez az aprócska ruhadarab lesz Peter pajzsa, ami megvédi attól, hogy kétségbe ne essék és önbizalmat ad majd neki.