A tizenhármas

12. fejezet

A következő hetek és hónapok nyugalomban teltek el. Mindenki dolgozott, John beilleszkedett közénk egészen jól edzi a fiúkat. Én a lányokat edzem, de mivel egyre jobban nő a pocakom ezért csak mondom nekik, hogy mit hogyan csináljanak. Elég nehézkesen, de túl vagyunk az ünnepségen is. A főnök nehezen fogadta el a tudatát annak, hogy végül én fogom a 13-as osztagot vezetni, ami a szervezetnél a legnagyobb osztag. Azzal, hogy a kezeimbe került az irányítás egyben rengeteg teendő is felmerült. Az irodánkat, ahol majd Peterrel fogunk dolgozni már majdnem megcsinálták. Peter éppen a falkájával elutazott egy rokon falkához, mivel valami fontos dolog történt. Ez volt 1 hónapja. Itt állok 6 és fél hónapos terhesen a vőlegényem 1 hónapja el van veszve. A semminél is kevesebb információnk van róla. „Lehet vissza sem jön." cikázott végig a gondolat az agyamon amire kinéztem az irodám ablakán. Már a 3. napi papír munkát is megcsináltam annyira ideges vagyok. Valahogy le kell kötnöm a figyelmem, hogy ne arra gondoljak, hogy talán soha többet nem látom. -Miért kell pont most eszembe jutnia ennek?-mosolyodtam el keserűn. -Ha egyszer visszajössz te balfasz, kérdőre vonlak, hogy miért nem adtál élet jelet magad felől. Csak gyere vissza. Agyon foglak verni.-komorodtam el lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Gondolataim tengeréből kopogás riasztott fel. Megtöröltem az arcom és bele bújtam a papírokba, hogy úgy tűnjön dolgozok. -Tessék-mondta, majd megköszörültem torkom, hogy ne lehessen hallani, hogy igazából most vagyok a leggyengébb. James lépett be. Rámeredtem. -Tudnál rám szánni egy kis időt?-állt az ajtóban. Letettem a papírokat, felsóhajtottam és bólintottam egyet. -Köszönöm-csukta be maga után az ajtót és leült velem szembe. -Nézd, tudom, hogy nehéz időszakon mész most keresztül.-kezdett bele. Rá néztem. -Igen. A „vőlegényem"-mutattam idéző jelet a kezeimmel-már majdnem másfél hónapja nem jelentkezik. Hívom, írok neki. Semmi. Szerinted ez nem gyanús? Csak úgy hirtelen családi látogatásra mennek. Aztán hetekig semmit az ég világon nem tudok róla.-felsóhajtottam és eltakartam szemeim. -Összetör-suttogtam. -Összetör a tudat, hogy a gyerekem lehet apa nélkül fog felnőni.-néztem fel rá keserűen mosolyogva és elkezdtek folyni a könnyeim. -Nem hinném, hogy ez így lenne. Biztos meg van az oka, hogy nem jelentkezik.-állt fel, mire én is felálltam és kezemet hasamra tettem. Már kezdtem volna bele a mondani valómba amikor amit kikerekedett szemmel Jamesre meredtem. Lesokkolt. -Mi van?? Rosszul vagy??? Hívjak orvost?!-ugrott oda mellém. Lenéztem a hasamra. -Rúgott egyet- James is hasara nézett. -Megfoghatom?-suttogta. Bólintottam és miután rárakta kezét pocakomra azonnal ott rúgott a baba. Elmosolyodtam. -Istenem-sírtam el magam. James fél kézzel átölelte és fejét fejemre tette. -És nincs itt, hogy érezze. Nincs itt, nem tudom, hogy él-e vagy meghalt, hogy lecserélt-e vagy sem.-temettem kezeimbe arcom. -Sssss, gyere. Sírd ki magad-ölelt magához James én pedig csak kiengedtem, aminek ki kellett jönnie. Zokogtam, keservesen. És csak az járt a fejemben, hogy miért.

~4 hónappal később~

-AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA-ordítottam el magam vajúdás közben. Nagyi behozott a magánkórházba, ahol még akkor voltam amikor az első utamon rosszul lettem és behoztak. -Nyugi kicsi lány, mindjárt adjuk neked a fájdalom csillapítót-mondta Doki és rögtön jött a nővér és beadta. Vártunk én pedig tovább szenvedtem. A vizsgálatok azt mutatták minden rendben van nem sérült a magzatburok, vércukorszint. Minden rendben volt. Vártunk. 10 perc. 20 perc. 30 perc. -MI A FRANCÉRT NEM HASZNÁL EZ A BASZOTT FÁJDALOM CSILLAPÍTÓ?!!-kaptam el Doki karját, aki kicsit aggódva rám nézett majd vissza a nővérre. -Elvisszük a szülőszobára. Bármikor megindulhat a szülés.-elkezdtek szedelőzködni és kitoltak. Nagyihoz közben megjöttek apáék is és... -Peter?-kerekedett ki a szemem. Odarohant hozzám. -Annyira sajnálom, annyira sajnálom. Kérlek bocsáss meg, hogy nem mondtam semmit ennyi ideig és hogy ennyi ideig egyedül hagytalak. Kérlek...-nézett rám könnyezve. -EL AZ ÚTBÓL FIAM, HA LÁTNI SZERETNÉ A GYEREKÉT-üvöltött rá Doki és azzal a lendülettel betoltak a folyosó végén lévő szülőszobára. Berontott utánunk Peter és három másik nővér. Kettő kivitte, vagyis megpróbálta. -Figyeljen Maryre nővér én ezt a faszt elintézem.-mondta majd odament Peterhez és kilökte. -ITT TILTVA VAN AZ, HOGY BENT LEGYEN BÁRKI IS A NŐVÉREKEN ÉS RAJTAM KÍVÜL A SZÜLÉSEN-ordította le a fejét. -DOKIIIIIIIIIII-sikítottam. Becsukta az ajtót és visszajött hozzám és megkezdődött a komoly része a dolgoknak.