A tizenhármas

5. fejezet

Még azon az estén sokat ültem kint az erkélyen. Sokat gondolkoztam. „Vajon mit akarhatnak tőlünk?" Bementem a szobámba a hűtőmhöz. (Igen, az is van a szobámban.) Kivettem egy üveg fantát és miközben mentem vissza az erkélyre kinyitottam. Kilépve az erkélyre egy gyönyörű szempárba botlottam. -Rómeó és Júliásat játszunk?-helyeztem testsúlyomat bal lábamra és rámosolyogtam. -Gondoltam átnézek a szomszédomhoz. Remélem nem okozok ezzel gondot.-támaszkodott lazán az erkély korlátjának Peter. Felnevettem. -Miért úgy nézek ki, mint akit zavarnál?-ültem vissza nyugágyamra. Peter megrázta a fejét és lefeküdt a mellettem lévő nyugágyra. -Tán csak nem sejtetted, hogy meglátogatlak?-nyújtózott meg. Végig néztem testén, ahogy minden izma megfeszült miközben nyújtózott. -Ahj, megfogok őrölni.-suttogtam magam elé miközben elnézve a távol kortyoltam egyet a fantámból. -Tessék?-nevetett fel. -Semmi. Kérsz valamit inni?-pattantam fel hirtelen mire kicsit megszédültem és majdnem hátra estem. De ekkor egy kezet éreztem a hátamon. „Milyen meleg és érződik, hogy van erő a gyerekben." gondoltam és közben hátranéztem. Testközelből látva sötét tengerkék szemeit még inkább megigézett, mint amikor az este folyamán elsőnek találkoztunk. Hosszan néztünk egymás szemeibe majd valamilyen okból kifolyólag mindketten egyszerre kaptuk el pillantásunk. -Esetleg, ha van még egy fantád az jó lenne.-elléptem tőle kicsit ő pedig elvette kezét a hátamról. „Máris hiányzik ahogyan tartott... Te jó szagú ég! Ilyen létezik? Nem is ismerem és ilyeneket érzek. Nem vagyok normális." -Több ízű is van. Citromos-bodzás, sima narancs, zero narancs van csillaggyümölcs.-mentem be, nyitottam ki a hűtőt és le guggoltam elé miközben soroltam. -Te... Te milyet iszol?-hallatszott kintről a kicsit félve feltett kérdés. Éreztem, ahogy a szív kihagy egy ütemet. -Én... sima narancsosat...-böktem ki nagy nehezen. Lépteket hallottam és a hang irányába néztem. Ott állt az erkély ajtóban. Megint kihagyott egyet a szívem nagyot nyelve belenéztem szemeibe. Világítottak, de mintha csillagokat láttam volna. Mint amikor az égen nincs egy felhő sem ér a nap éri a bőröd felszínét és perzseli azt. Olyan érzésem volt az egész testemben. Nem tudtam elnézni azokból az ég kék szemekből, amik egyenesen mintha a lelkembe világítottak volna. Megint hosszú percek múlva eszméltem fel. -Ömm, sz... szóval. Akkor sima narancsosat kérsz?-vettem nagy levegőt. -Igen.-zendült fel az a hang, ami már az előbb, de amikor már először találkoztunk akkor is megremegtette a gyomrom. Remegő kézzel kivettem egyet. Becsuktam a hűtőt és elé sétáltam, majd felé nyújtottam az innivalót. Úgy vette el, hogy kezeink összeértek, ami miatt kicsit megremegtem. -Fázol?-nézett rám aggódva. -Talán egy... kicsit.-motyogtam. Felém nyújtotta karját egy lágy mosollyal tetézve ezt. -Gyere. Felmelegítelek... Persze csak ha te is szeretnéd.-valami lágyat hallottam a hangjában, ami annyira hívogatott. Valami, ami megnyugtatott és azt súgallta, hogy muszáj odamennem. Kitartóan tartotta kezét. Kis idő múlva belehelyeztem lágyan bal kezemet jobb kezébe. Elvette tőlem az üvegem és lerakta az ajtó mellé. Gyengéden magához húzott és mikor megéreztem teste melegét még inkább kirázott a hideg. Nagy karjai ahogy körém fonódtak, mint valami börtön, amiből nem akartam szabadulni. „Milyen meleg... Vajon ez náluk normális?" gondoltam és erre jött is a válasz mintha olvasna a gondolataimban. -Természetünkből kifolyólag ilyen a testhőnk. A vérmacskáknak ilyen, hiszen sokat a macska formánkban vadászunk, éjszakázunk.-felnéztem rá kicsit eltávolodva tőle. -Mintha csak a gondolataimat olvastad volna. Pont ezen gondolkodtam.-jelent meg halvány mosoly az arcomon.-Ez olyan tökéletes. Lehet csak álmodom és te nem vagy itt és soha nem is voltál itt.-nyomtam arcomat nyakába. Még mielőtt megszólalhatott volna meg állítottam. -Tudod, volt régen egy kapcsolatom. Sokáig tartott. Évekig. Nem ért véget jól. Akkor döntöttem úgy, hogy valami olyan munkát választok, ahol védhetek embereket, mert akkor engem nem védett meg senki.-éreztem, hogy lefolyik egy könnycsepp az arcomon. -Azóta félek szerelmes lenni.-kezeimet hatalmas mellkasára tettem. -Nem tudom... Nem tudom neked mi a célod velem. De nagyon kérlek ne bánts, nem akarok még egyszer azon átesni.-nem néztem fel szemeibe így is tudtam és éreztem ahogy felgyorsult szívverése és hogy két érzelem harcolt most benne. Düh és tehetetlenség. Letörölte azt az egy könnycseppet, ami az arcomon lefolyt. -Soha, de soha nem lennék képes bántani téged. Tudom semmit nem tudsz rólam, még. Mert nem emlékszel arra, hogy gyerekként találkoztunk.-felkaptam rá a tekintetem mire elmosolyodott. -Igen találkoztunk. És el sem hiszed, hogy mennyire egymásra találtunk. Aztán legközelebb apád nélküled és édesanyád nélkül jött vissza. Hallottam ahogy beszéltek az apámmal arról, hogy édesanyád kimentett a raboskodásodból és hogy kitörölték az összes emlékedet a családodról és mindenki másról. Azt hittük... Meghaltál.-mondta az utolsó olyan keservesen, hogy majd beleszakadt a szívem. „Kitörölték az emlékeim? Akkor az volt az a tűz? Anya ott halt meg. EMLÉKSZEM!" -Emlékszem...-meredtem arcára. -Tessék?-nézett rám értetlenül. -E...em...emlékszem mi történt, ott, hogy mi történt, amikor fogságban voltam.-dadogtam el kicsit az elejét. Felkapott és leültetett az ágyra. -Mond el. Mesélj el mindent, akkor lehet sikerül elkapnunk őket és megbosszulnunk.- ránéztem. -Nem bosszulunk meg semmit. Nem, ez nem megoldás. Csak szépen, udvariasan lemészároljuk őket. Vagyis előtte kihallgatom őket aztán.-vázoltam egy alaptervet, ami a fejemben volt. Peter csak nézett rám és mosolygott. -Már régen is harcias voltál, de most valami igazi nőstény állat lett belőled.-mondta mosolyogva én pedig erre hangosan felnevettem és hátra dőltem az ágyamon. -Ne nevess az igazat mondom.-ült fel mellém. Mire még jobban nevettem és felhúztam lábaimat hasamhoz. -Segíts még emlékezni majd. Emlékezni akarok arra amikor mi egymásra találtunk emlékezni akarok mindenre. Rám vigyorgott. -Boldogan segítek neked.-ráemeltem nyugodt tekintetem. -Na most meséld el, mire emlékszel.-bökött oldalba. Egy lendülettel felültem és felé fordultam. -Na onnantól emlékszem, hogy egy szobában ébredtem. Minden penészes volt és büdös. Egy székhez voltam kötve a kezeim hátul, lábaim a szék lábaihoz.-vettem egy levegőt, hogy folytassam-bejött egy talán 170 cm magas pali sokkolóval a kezében, mellette egy másik pali, aki egy táskát hozott. Sokáig kínoztak, sokkoltak. mindig valamilyen vezérről kérdeztek és hogy hol van a főnix gyermeke. Akkor semmit nem tudtam mondani, hiszen még anya azt mondta túl fiatal vagyok ezekhez a témákhoz. Órákkal később amikor már beszélni alig tudtam megitattak velem egy szert, gondolom azt volt az a szérum, amitől elvesztettem minden emlékemet. Aztán csak annyit láttam, vagyis inkább hallottam, hogy elkezdett minden lepotyogni a helyéről és tűz hangot hallottam. Felment az egyik pasas, de a pillanatban amikor kinyitotta az ajtót anyával találta szembe magát, aki szénné égette. fel se tudtam fogni mit láttam, hiszen akkor már éppen törlődtek ki az emlékeim, mintha valami vírusirtót raktak volna az agyamba. Emlékszem ahogy anya levágta az előttem álló férfi fejét és beterített a vére, amit miatt sírni kezdtem és folyamatosan az előttem heverő hullát néztem ahogy a feje pont felém fordulva esett le és még fojt belőle a vér. Elfogott a hányinger, de még mielőtt kidobta volna a taccsot anya megragadott és elkezdett velem keresni a kiutat. Sokáig kerestük talán fél óra vagy inkább egy óra mire éppen kimentünk volna anya lábát elkapta valami és engem kidobott azt üvöltve, hogy fussak ameddig csak tudok és rejtőzzek el. Az utolsó dolog, amit láttam, hogy anya mormol valamit majd kezén egy vörösen izzó tetoválás jelent meg ami kigyulladt majd...-megálltam. Annyira bele merültem a mondani valómba, hogy észre sem vettem, hogy úgy remegek, mint a nyárfalevél és patakokban folynak a könnyeim. Peter már előttem ült és azt se tudta mit csináljon. Végül erőt vett magán és magához ölelt én pedig keservesen sírni kezdtem. -Anya... -suttogtam zokogva Peter vállába. -Édesanyád egy felszabadító varázst mondott el. Kiengedte a főnixet, hogy végezzen azokkal, akik ezt tették a gyermekével.-hallottam apa hangját a hátam mögül, de nem akartam megfordulni. -Anyád egy... Egy igazi hős volt.-csuklott el apa hangja. Eltoltam magam Petertől és apához bújtam. -Neki köszönhetjük, hogy most itt vagy velünk.-mondta Felix.-Megmentett, hogy mi vigyázhassunk rád.-folytatta Vincent.-És te fogod követni őt a vezér székben. Te vagy az egyedüli jogos vezetője ennek az egész osztagnak.-mondta egyszerre Ricky, Mark és Dominik.- Minket választott arra, hogy óvjunk és veled harcoljunk minden ellen, ami szembe jön veled.-guggolt mellém Will, Ian és Adam. Connor, Ethan, Noah és Oliver az ágyam másik felére álltak. -Nem csak a bátyáid és a családod vagyunk. Hanem a személyes őrszemeid.-felemeltem a fejem és körbe néztem mindenkire. -Te vagy ami kincsünk.-mondta apa és egy puszit nyomott a homlokomra. Elmosolyodtam. -Peter ma este itt marad veled. Vigyáz rád, hogy ne legyen rémálmod.-Mondta apa majd kihessegette a fiúkat, akik összevissza ordibálták, hogy szeretnek és hogy próbáljak meg aludni. Nevetve válaszoltam: -Nektek is jó éjszakát és én is szeretlek titeket.-integettem majd becsukódott az ajtó. Csönd lett. Csak azt hallottam, hogy Peter szuszog mögöttem. -Jól vagy?-fordultam felé és csak ekkor vettem észre, hogy csupa könny volt az arca. Elképedve néztem rá. -Olyan átéléssel mondtad, mintha megint ott lettél volna. -remegett a hangja. Odahajoltam és kezeim közé fogtam arcát ő pedig csak engedte, hogy érzelmei előtörjenek. -Nekem kellett volna akkor is megvédjelek. És nem sikerült. Azt hittem örökre elvesztettelek. Úgy féltem... Nem akartam elhinni.-tette kezét kezeimre. Homlokomat homlokának döntöttem. -De látod... Nem haltam meg. Itt vagyok és most már megtudsz védeni úgy ahogyan csak szeretnél.-mosolyogtam rá és letöröltem könnyeit. -Segíts vissza kapni az emlékeimet rólad. Emlékezni akarod rád gyerek korunkból. Úgy érzem valami fontosat is elfeledtem, amit nem kellett volna.-simogattam hüvelykujjammal arcát ő pedig csak bólogatott miközben könnyeivel küzdött. -Minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjelek és visszahozzam az emlékeid.-fogta ő is kezei közé arcom. Elmosolyodtam és magamhoz szorítottam, ő pedig viszonozta ezt.

Sziasztok!

Itt lennék nektek az 5. fejezettel. Remélem tetszett!:) :*