Vonzódás /befejezett/

25

Még az nap elintézzük, hogy nem legyen baj a hiányzás a suliban és mivel kész van mindkettőnk portréja le is adjuk Miss Keller-nek, ami meglátva a rajunkat biztosít róla, hogy maximálisan teljesítettük a feladatot. Mondanom se kell, hogy nagyon örülök neki.

Alexa örül, hogy haza megyek annak pedig még jobban, hogy Madox is velem tart. Szerintem abban reménykedik, hogy sikerül lezárnom a múltam azon részét. Be kell vallanom, hogy a lelkem mélyén én is ezt remélem. Talán úgy, hogy apám már nem él úgy könnyeb lesz otthon lenni és kevesebb emlékem fog előjönni. Nyugodtabb leszek.

A repülő utat végig izgulom mert alig várom, hogy lássam végre anyut és Jason-t is. Viszont félek, hogy milyen lesz otthon lenni és látni azokat a helyszíneket, ahol rossz dolgok történtek velem. Persze otthon a házban jól elvagyok, de a faluban már kevésbé. Pont ezért költöztem olyan messzire, mert akárhányszor kiléptem és elmentem a suli elött vagy az előtt az utca előtt, ahol laktunk elfogott a rosszul lét.

Földet érve fogunk egy taxit és elindulunk hazafelé. Anyáéknak nem szóltam mert azt akartam, hogy meglepetés legyen.

A taxiban végig szó nélkül ülök és az ablakon nézek ki. Csendben figyelem az előttem elhaladó tájat, amit itt nem fed hó és hideg is éppen, hogy van mire jólesően felsóhajtok bár már kezdem megszokni azt a sok havat és a hideget is azért még is csak itt nőtem fel és ezt szoktam meg. Ettől a tájtól kezd kicsit jobban verni és elszorulni a szívem. Itt ismertem Alexa-t és lettünk olyan jó viszonyban, hogy már szinte testvérek vagyunk, de... Bloomwood-ot is szeretem mert ott meg Madox-ot ismertem meg.

- Nyugi. – fogja meg Madox az ölemben lévő kezemet, amit idegesen tördelek – Minden rendben lesz.

- Remélem. – nézek rá reményteljesen.

- Biztos. De anyukád mit fog szólni hozzám? – kérdezi aggódva.

- Örülni fog neked. – szorítom meg a kezét – Már meséltem rólad és alig várja, hogy megismerjen. De... nem meséltem neki a támadásomról. – vallom be.

- Értem. – bólint – Természetesen nem említem meg. Más, amit jobb, ha kerülök?

- Nincs. – rázom a fejem – Jason valószínűleg majd előveszi a vadász puskáját, de ne ijedj meg ez nála olyan szokás féle.

- A milyét? – kérdezi kikerekedett szemekkel mire hangosan felnevetek.

- Nyugi nincs neki.

- Hát ez megnyugtató. – könnyebül meg.

- Megérkeztünk. – szól a sofőr ahogy megáll a ház előtt.

Kifizetjük a fuvart majd kiszállunk és egy kicsit megtorpanok a járdán alaposan megnézve a házat. Az egész karácsonyi díszekben világít. A veranda korlátján végig égők és fenyőágak vannak pont, mint a lépcső korlátján és az ablakok párkányán is, ahol még egy-két mikulás virág is van. A ház előtt kerti törpék vannak, amik egy feldíszített fenyőfa köré vannak elhelyezve. Hát... érdekes kombináció, de anyu már csak ilyen és a karácsony a mindene. Álltalában még december előtt feldíszíti a házat és egészen karácsonyig csinosítgatja és folyton vesz valami számára nélkülözhetetlen díszt, amitől még jobban gyarapodik a készlete.

- Ez aztán a karácsonyi hangulat. – jegyzi meg Madox csodálkozva a törpés fa felé nézve.

- Igen. – nevetek fel – Anyu mindig is szerette a karácsonyt. Szerintem bent még több dísz van. Nincs olyan zug, ami ne lenne feldíszítve.

- Nekem tetszik. Anya is mindig izgatottan várta a karácsony reggel. Mindig frissen sütött sütivel várt és azt reggeliztük apa ellenkezése ellenére. Mondván, hogy nem egészséges csak sütit enni, de a végén mindig ő is csak azt evett. – meséli ábrándosan. – Remélem idővel könnyebb lesz. – sóhajt fel.