Vonzódás /befejezett/

26

A következő napok olyan gyorsan telnek, hogy észre se veszem és két nap múlva karácsony. Madox-szal úgy beszéltük meg, hogy még három napot maradunk majd visszamegyünk, hogy Drake-el is tudjunk karácsonyozni, már úgy viselkedünk és tervezünk, mintha legalább tíz éve egy pár lennénk és az ünnepeket be kell osztani a családjaink közt,

Madox teljesen elbűvölte anyut és ahol csak tud segít Jason-nek, aminek bár nem mondja, de látszik rajta, hogy örül. Egyik nap a nappali ablaka elött állok mikor kinézve rajta látom, hogy mindketten a kocsi nyitott motorháza fölé hajolnak és elmélyülten beszélgetnek valamiről.

- Eléggé leköti őket a kocsi bütykölése. – lép mellém anyu majd az oldalához húz.

- Igen. – mosolygok – Komoly baja van a kocsinak? – kérdezem aggódva.

- Nincs annak semmi baj. – jelenti ki határozottan a kezével legyintve.

- Honnan tudod? – nézek rá kíváncsian – Mióta nem voltam itthon szerelő lettél? – kérdezem összehúzott szemekkel.

- Nem. – nevet fel a fejét rázva – De akkor is dolgozik a kocsin mikor semmi baja. Újabban ez a hobbija. Folyton javítja, fejlesztgeti. Most pedig örül, hogy valakit érdekel, nekem hiába mesél róla.

- Szóval ez olyan pasis elfoglaltság most. – állapítom meg őket nézve.

- Igen. – bólint anyu.

Ott az ablak előtt állva jövök rá, hogy most már Madox a családom tagja lett. Teljesen észrevétlenül és gyorsan. Talán hosszú idő után először ez a legboldogabb karácsonyom pedig régen nem is gondoltam volna, hogy egyszer még lesz ilyenben részem. Még fél éve se gondoltam volna, hogy idén haza jövök és ilyen jól fogom érezni magam. Főleg nem, hogy Madox mellettem lesz.

Utolsó nap reggel később ébredek és épp a lépcsőn megyek lefelé mikor meghallom anyu és Madox hangját a konyhából. Akaratlanul is megtorpanok és elkezdek fülelni.

- Igazán nem szükséges segítened a mosogatásban. – hallom anya hangját.

- De szívesen teszem. – válaszolja Madox – Már becsomagoltam és úgy se tudnék mit csinálni míg Lina alszik.

- Örülök, hogy végre tud sokáig aludni. – mondja anya.

- Igen. – ért egyet vele Madox.

- Tudsz a rémálmairól? – kérdezi meglepetten anya.

- Igen... - válaszolja egyszerűen Madox és izgulok, hogy mit mond még mert eszembe jut mikor a támadásom után náluk aludtam és riadtan ébredtem fel – Egyszer sokáig tanultunk nálunk és elaludt, de kis idő múlva ijedten ébredt fel. – mondja mire megnyugszom, hogy ezt felelte mert még mindig nem meséltem anyunak a támadásról.

- Jajj szegény kis lányom. Reméltem, ha messze lesz elmúlnak az álmai.

- Egy ideje már nem volt neki. – feleli Madox és most, hogy mondja eszembe jut, hogy azóta talán nem is volt rémálmom mióta akkor éjjel megvigasztalt. Vajon Madox-nak köszönhetem a nyugalmat, hogy azóta nem üldöznek az álmok? Még mielőtt idejöttünk akkor se álmodtam semmi rosszat. Pedig eléggé izgultam, hogy mi fog rám itt várni és itt is nyugodtan alszok... mert tudom, hogy Madox a szomszéd szobában van.

- Ennek nagyon örülök. – hallom anyu boldog hangját. – Nem gondoltam, hogy el fog jönni. – csendben vannak és csak a tányérok csörömpölését hallom – Köszönöm, hogy elhoztad a lányom. – hallom meg ismét anya hangját mikor lépek egyet a lépcsőn és megint megtorpanok. Bele se gondoltam eddig, hogy mennyire szomorú lehetett, hogy nem jöttem olyan gyakran és csak azért, mert féltem a múltamtól. Attól, hogy szembe nézzek a múlt árnyaival.