Vonzódás /befejezett/

11

Az ÜssFuss-ba belépve látom, hogy nyüzsögnek az emberek. Úgy tele van, hogy csoda lesz, ha találunk egy szabad asztalt, ahol mind az öten el fogunk férni. A helyet betölti az alkohol szaga és a táncoló emberek izzadsága, amitől a gyomrom felfordul és a legszívesebben menekülőre fognám, - mert rossz emlékeket idéznek fel - de nem tehetem mert mindenki itt van. A helyzeten pedig az se segít, hogy most nem kellemes zene szól, hanem hangos dobhártyaszaggató zene. Nagyon nem szeretem az ilyen zenéket.

- Nyugi, minden rendben lesz. – ölel át Alexa – Ne idegeskedj. – nyugtatgat.

- Igyekszek, de – nézek végig a termen aggódva – a múltkor jobban tetszett.

- Tudom, – néz rá együttérzően - de van egy olyan érzésem, hogy Mr. Dögös végig melletted lesz. – int a fejével Madox felé. Ránézve látom, hogy le se veszi rólam a szemét. Olyan mintha a személyi testőröm lenne. Kicsit nyugodtabb leszek.

- Nem tudom miért, de olyan mintha szavak nélkül is tudná mi a bajom. – vallom be neki.

- Szerintem ez nem véletlen. – kacsint rá, de a válaszomat már nem várja meg. Elindul Ava után, aki már a bárpultnál ül és elszántan flörtöl azzal a pultos pasival, aki a múltkor is itt volt.

Szétnézve próbálok egy asztalt keresni hátha akkor jobban fogom érezni magam, ha nem a tömeg közepén kell állnom.

- Gyere – fogja meg a kezem Madox – ott van egy asztal.

Határozott léptekkel elindul egy sarokban lévő asztal felé, ami elég messze van a hangszóróktól így nem dübörög a zene a fülünkben és lehet kiabálás nélkül beszélgetni.

Leveszem a kabátomat majd belülre leülök Madox pedig szorosan mellém. Próbálok lenyugodni és túl lenni az érzésen, hogy inkább maradtam volna otthon bár itt van Alexa és Madox is, akik biztos, hogy vigyáznak rám és Ava meg Liam is aranyosak, mégis jobban tetszett a múltkor mikor nem volt ekkora nyüzsi itt.

- Ne legyél ilyen feszült. – érinti meg gyengéden a hátam Madox, amitől furcsa mód enyhül az idegességem.

- Nem vagyok. – próbálok hárítani mire hitetlenkedve húzza fel a bal szemöldökét, mitől a heg rajta szépen kisimul és kedvem támad az ujjam rajta végig húzni.

- Miért akarsz mindig hárítani? – a hangja enyhe bosszúságot rejt, mitől az előbbi érzésem azonnal elillan és feszült leszek.

- Mert... - próbálom keresni a megfelelő szavakat az ajkamba harapva mitől a tekintete odaszegeződik – mert, ha azt mondanám, hogy inkább elmennék innen akkor elrontanám mindenki kedvét. – sütöm le a szemem.

- Nem kell minidig mások kedvében járnod – emeli fel a fejem gyengéden, hogy a szemébe nézzek, ami tele van jóindulattal és gyengédséggel.

- Tudom, de ... a múltkor jobban éreztem magam – sóhajtok mélyet – Túl sokan vannak és nem szeretem a részeg embereket.

- Megértem, de mind itt vagyunk veled és vigyázunk rád – nyugtatgat tovább – Én pedig végig szemmel foglak tartani – kacsint rám sokat sejtetően miközben lengedi a kezét.

- Hmmm nem is tudom, hogy ez jó vagy rossz? – kötekedek vele.

- Majd kiderül, – nevet fel – de ha ilyen kekeckedő vagy akkor már nem is érzed magad olyan rosszul itt.

Nem akarom neki megmondani, hogy ez csak azért van mert itt ül mellettem már – már olyan közel hozzám, hogy az illata elnyomja az alkohol és izzadság szagot. Inkább nem mondok semmit.