Vonzódás /befejezett/

5

Az ÜssFuss-ban töltött pár óra utáni napok gyorsan elteltek munkával és sok tanulással. Madoxot alig láttam és ha igen akkor is csak messziről néztük egymást, amit a lányok előszeretettel meg is jegyeztek mindig. Úgy éreztem nem nekem kell odamenni hozzá és lehet nem is tudtam volna, viszont minden vágyam az volt, hogy a közelében legyek. Kismilliószor újrajátszottam már a fejemben azt mikor táncoltunk, ahogy olyan közel voltunk egymáshoz és mindig arra jutottam, hogy szeretném újra átélni. Ugyanakkor félek is mert nem akarok tőle függeni és kötődni hozzá - pedig meg van rá az esély. Tudom, hogy előszeretettel önt fel a garatra amit én abszolút nem szeretek... mégis mikor a közelemben van elfelejtem ezt a tényezőt és teljesen elveszek a szeme világában.
A tükör előtt állva végig nézek magamon és rájövök, hogy izgulok. Rajz órám lesz. Az első azóta, hogy tudom ki a párom, ő viszont nem is sejti és lehet nem is tudja meg sose, ha egy órán se jelenik meg.
- Csinos vagy. - jegyzi meg Alexa ahogy kilépek az ajtón. Egy fekete testhez simuló farmert és egy kék, gombos blúzt vettem fel, a hajamba pedig egy csatot tettem amivel féloldalasan tűztem fel.
- Köszi. - mondom miközben a kabátomért nyúlok.
- Milyen órád lesz?
- Rajz - motyogom az orrom alatt hátha nem hallja meg.
- Aha. Értem. - vigyorog.
- Mit értesz?
- Gondolod, hogy Mr. Dögös is ott lesz? Azért csípted ki magad?
- Nem. - vágom rá gyorsan amivel kiérdemlek egy nevetést - Olyan undok vagy. - nyúlok a táskámért.
- Csak azt mondom amit te nem mersz kimondani, pedig gondolsz rá és várod, hogy láthasd. Különben is így szeretsz. - feláll és odajön hozzám, hogy megöleljen.
- Igen, de azt nem, hogy átlátsz rajtam. - sóhajtom.
- Ó de igen azt is. - nevet fel. - Szerintem ne félj attól, hogy kicsit jobban megismerd. Láttam, hogy nézett rád az ÜssFuss-ban. Nem mindenki olyan mint az apád.
Bólintok, újra megölelem majd elindulok az órámra. Végig azon jár az eszem amit Alexa mondott. Apám szeretett a pohár fenekére nézni és miután anya elvált tőle ez csak rosszabb lett. Én pedig minden nap átélhettem annak a következményeit, hogy milyen egy részeg ember. Olyankor még levegőt venni is elfelejtettem, mert attól féltem mi lesz a kifogása, az ürügye arra, hogy kezet emeljen rám. Próbáltam mindent megtenni amit kért, de olyankor semmi nem tetszett neki. Józanul se volt egy csendes ember, de ha ivott csak rosszabb volt minden. Ezért nem szeretem azokat akik isznak. Tudom, hogy nem minden ember olyan mint ő, de a múltat nehéz elengedi még akkor is ha már csak szeretet vesz körül és nyugalom. Bár már messze vagyok tőle, ő pedig börtönben van mégis néha előjönnek a rossz érzések és legszívesebben elbújnék mint gyerekkoromban. Tudom, hogy Alexának igaza van mégis félek közel engedni magamhoz Madox-ot ugyanakkor látom a fájdalmat a szemében amitől szeretném megszabadítani.
A terem ajtaja előtt veszek egy mély lélegzetet és belépek. A szememmel automatikusan őt keresem pedig elhatároztam, hogy nem fogom, de az áruló szemem mégis őt keresi. Szétnézek az egymással beszélgető, nevetgélő embereken miközben a helyemre igyekszek és kicsit megnyugodva ugyanakkor szomorúan látom, hogy Madox ma se jelent meg.
Az ajtóban megjelenik Miss Keller és mikor felnézek a háta mögött meglátok egy magas, fekete, kócos hajú alakot akitől a szívem máris hevesebben ver, a gyomrom pedig összemegy diónyira.
Madox kilép Miss Keller háta mögül végig néz a termen és látom mikor vesz észre engem. Szemei először elkerekednek, majd hatalmas csibészes mosoly jelenik meg az arcán. Elindul felém, nyugodt, kimért léptekkel tartva velem a szemkontaktus míg én közben úgy érzem mintha egy lassított felvételt néznék. Pontosan tudja milyen reakciókat vállt ki az ha megjelenik valahol. Minden női szem rá szegeződik, de ő csak engem néz. Egyik keze farmerje zsebében míg a másikkal beletúr a hajába mitől az amúgy is kóckos haja csak még bogjosabb lett. Mégis ettől a mozdulattól úgy érzem kiszáradt a szám és szeretnék helyette az én kezemmel beletúrni és végig simítani a haján.
Odaér hozzám és egy szó nélkül leül mellém. Kipakolja a felszerelését, akkurátusan elrendezi a ceruzáit oda se figyelve arra, hogy itt ülök mellette.
- Látom megtalálta a párját Madox. - szólal meg Miss Keller - Remélem ezentúl minden órán részt vesz.
- Arra mérget vehet. - jelenti ki határozottan majd végig mér engem - Örülök, hogy te is itt vagy - hajol közelebb - Bár szólhattál volna, hogy te vagy a párom.
- Gondoltam ha egy órán se jelensz meg úgyse jössz rá.
- Ó drágám azt hiszem mostantól össze leszünk nőve.
- Nos - szól az osztályhoz a tanárnő - szeretném ha ma még a múltkori anyagot gyakorolnánk, így aki nem volt jelen az is felzárkózhat.
Remek. Azt reméltem ma már nem kell ezzel bajlódnom. Hiába gyakoroltam amikor volt egy kis időm sehogy se sikerölt úgy megrajzolnom egy emberi arcot, hogy az nekem tetszene. Tudom, hogy néha maximalista vagyok és addig gyakorlok valamit amíg nem megy úgy ahogy szeretném és idegesít ha nem megy.
Nagyot sóhajtok és elkezdek rajzolni. Megrajzolom az alapokat, majd a segédvonalakat halványan. Igyekszem a szemeket egyformára és tűrhető formára megrajzolni, majd a szájat is. A végére egész jól néz ki miután árnyékolok és satírozok is. Már nem látom torz lénynek a megrajzolt emberi fejet.
- Szeretném ha a párok egymást rajzolnák le és órán kívül is gyakorolnának ha szükséges. Először profilból majd oldalról is. A kész rajzokat pedig le fogom osztályozni. - jelenti ki Miss Keller - Az órának mára vége. Legközelebb találkozunk.
Elkezdek összepakolni, de érzem, hogy Madox néz engem.
- Mi az? Miért nézel ennyire? - fordulok felé kicsit haragosan.
- Csak várom, hogy megbeszéljük mikor fogunk együtt rajzolni. - feleli magabiztosan.
Ránézek a rajzára amin egy tökéletesen megrajzolt női arc látható minden vonás, apró ránc és mimika jól látható. A szemei olyanok mintha csillognának és engem néznének áthatóan - pont mint Madox szokott. A szája halvány mosolyra húzódik amitől apró nevető ráncok jelennek meg a szeme sarkában. Olyan élethű, hogy ha nem tudnám azt hinném egy fénykép. De hogy tudta ilyen jól megrajzolni? Nekem sehogy se megy. Pedig nagyon koncentrálok. Bármilyen más dolgot letudok minden gond nélkül rajzolni mert azokat magam előtt látom, de most nem látom magam előtt és ez megnehezíti a dolgomat. Kicsit jobban megnézem Madox rajzát ami úgy néz ki mintha egy élő ember lenne. Lehet, hogy az is? Ismeri azt akit lerajzolt? Nekem is ezt kellene tennem?
A tekintetem Madox és a rajza közt cikázik majd megállapodik a rajzon és hirtelen olyan érzésem támad, hogy ismerem a rajzolt nőt. Visszanézek Madoxra aki összevont szemöldökkel és karba tett kézzel mered rám. Tekintetem találkozik az övével és hirtelen rájövök, hogy a rajzolt hölgy hasonlít Madoxra. Vajon ki lehet az? Fontos neki, hogy így tudta őt lerajzolni?
- Nem hiszem, hogy neked szükséged lenne gyakorlásra. - felelem a rajz felé biccentve - Nagyon jó lett.
- Kösz.
- Talán gondoltál valakire közben? - puhatolózok óvatosan, mert tudom, hogy én se szeretném ha valaki kérdezősködne még sem tudom megállni, hogy többet derítsek ki róla.
-Talán. - felelte ahogy a kép felé nézett és elkomorult az arca majd mintha fájdalom suhant volna át rajta.
Oké ez nem megy valami jól. Nyilván való, hogy ismeri őt, de nem fogja az orromra kötni.
Felveszem a táskámat és elindulok. Gondolom ennyit a beszélgetésről. Ő nem akar a rajzáról beszélni és meg nem akarok vele gyakorolni. De ahogy elindulok érzem, hogy követ. Hátra se kell néznem mert érzem a jelenlétét és az illatát amit mindig betölti az orromat.
- Szóval mikor?
- Mi mikor? - nézek rá értetlenül
- Mikor gyakorlunk?
- Szerintem nem szükséges. - mondom gyorsabb tempóra váltva hátha letudom rázni, de olyan nagy lábai vannak, hogy háromszor nagyobbat kellene lépnem, hogy le tudjam hagyni.
- Szerintem igen. Különben, hogy teljesítsük a házit?
- Majd megoldom.
Kilépek az ajtón és megcsap a hideg téli szél és kicsit megkönnyebbülve veszem észre, hogy a reggeli esőt már hószállingózás váltotta fel. Amit jobban szeretek, mit a hideg esőt. Feljebb húzom a kabátom cipzárját és elindulok a lépcsőn lefelé. Alig érek le a lépcsőn a lábam megcsúszik a megfagyott esőn és már várnám, hogy bele csapódok a betonba mint a múltkor csak most orral előre és szép kis zúzódásokat szerzek, esetleg még az orrom is betöröm - ami nagyon jó lesz. De ahelyett, hogy megcsókolnám a földet két erős kéz ragadja meg a derekamat és ránt erős, kemény mellkasához ezzel megakadályozva az újbóli elesésemet. Még csak gondolkoznom se kell azon, hogy vajon ki mentett meg, mert pontosan tudom, Madox az.
- Úgy látom szeretsz a földön feküdni Teknős lány. - kuncog bele a fülembe.
- Nem, csak nagy hatással van rám a gravitáció. - mondom zakatoló szívvel mert a keze még mindig a derekamat öleli át.
- Hmmm nem lehet, hogy én vagyok rád ekkor a hatással? - kérdezi mi közben szembefordít magával és egyenesen a szemembe néz bele és még mindig nem enged el sőt talán még erősebben tart és húz magához közel. Ez a helyzet egészen más mint a múltkor mikor felsegített. Akkor nagy volt köztünk a távolság most pedig olyan közel vagyok hozzá, hogy egy lap is épphogy elférne köztünk. Egyik kezével kisimítja a hajamat az arcomból majd gyengéden végig simít az arcomon amibe beleborzongok és a lábaim elgyengülnek alattam.
- Fázol? - kérdezi ártatlanul pedig pontosan tudja, hogy az érintésétől borzongok.
- Nem. - felelem halkan.
- Gondoltam csak a szerettem volna ha megerősítesz benne, hogy én vagyok rád ilyen hatással. - vigyorog ahogy visszahelyezi kezét a derekamra.
- Nem vagy te egy kicsit nagyképű?
- Lehet.
- Elengednél?
- Nem.
- Nem? Miért? - kérdezem egyre ingerültebben.
- Először is még meg se köszönted, hogy megmentettelek - megint. Másodszor szeretem ha ennyire közel vagy hozzám.
- Nos köszönöm. - mondom ahogy kicsit meglököm a mellkasát, hogy elengedjen ami be is jön. Hátrébb lépek és már is megbánom, hogy elengedtem. - Mennem kell dolgozni. - közlöm vele hogy leplezzem a közelségének hiányát.
Megfordulok és elindulok dolgozni, de végig magamon érzem a tekintetét. Legszívesebben hátrafordulnék, hogy még egyszer ránézzek és emlékezetembe véssem az arcát míg legközelebb látom, de túl nyuszi vagyok hozzá. Így inkább szaporábban veszem a lépteimet és szorítok, hogy a buszom ne késsen ma.