Hellbreaker - Hazbin Hotel

Chapter Five - Unsuccessful

– Tehát, ha jól értem, Alastor megcsinált helyetted mindent? – kérdezte Niffty néhány borítékkal a kezében, miután a királynő részletesen beszámolt neki a reggel történtekről.

Charlie úgy döntött, hogy elkíséri őt a postára, mivel a fiatal lány eleve jobban és régebb óta ismeri Alastort. Tőle több mindent megtudhat, amit szeretne, és talán a továbbiak eldöntésében is szerepet játszhat a vele való társalgás.

– Pontosan – helyeselt.

– Hmm... Ez furcsa! Nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de Alastornak karmai vannak, és ha az e-mailjeidre is válaszolt, azzal biztos megszenvedett.

– Nos, ez... igaz! – kuncogott Charlie. – De nem én kértem tőle, szóval feleslegesen tette.

– Nem kell minden szívességet feleslegesnek tartanod csak azért, mert nem te kéred meg rá az illetőt. Lehet, hogy nincsenek csúnya céljai – vont vállat az egyszemű.

– De mégsem tudok benne bízni – sóhajtotta, benyitva a postára, ahol a közvetlen küldönc már várta őket.

– Nem tudsz, vagy nem akarsz? Nagy a különbség.

Charlienak fogalma sem volt, hogy kihez fordulhatott volna igazán. A legtöbb birodalmi döntést úgy hozta, hogy mindent az apja szemszögéből nézett. Úgy cselekedett, ahogy Lucifer tette volna, és nem csak azért, mert valahol mélyen mindig is az elismerésére vágyott. Azért tette, mert a pokolnak így volt a legjobb.

Mivel aznap nem akadt semmilyen másik teendője, csak lógatta le a lábát az erkélyről. A palotából mindent be lehetett látni. Akár még a legkisebb zsebtolvajlásoknak is szemtanúja lehetett volna. Imádta felülről szemlélni a terepet. Úgy érezte, tényleg az ő irányítása alatt zajlik minden. Ritkaság, hogy egy női uralkodója legyen bármilyen területnek, de végre ez a hagyomány is megtörhetett.

Vaggie a száját harapdálta kedvese ajtaja előtt. Nem tudta, hogy vezethetné fel azt, amit olyan régóta mondani kíván. Tudja, hogy ha bármilyen formában azt érezteti Charlieval, hogy nem bízik a vezetői képességeiben, egy örökkévalóságra elveszíti szerelmét. Mégis, ha nem kockáztat, az egyenlő a teljes megfutamodással és a vereséggel.
Őszinte akart lenni vele. A kegyes hazugság olyan, mint egy egyszerű mészváz, mely a hazug emberek mankója. Tartást ad és gerincet pótol.

Végül benyitott, maga mögött nyitva hagyva az ajtót, de olyan alázattal és szenvedéssel, mint aki a halálos ítélete színhelyére tart. Körültekintett a szobában. A hálórész és a dolgozószoba üresen állt, a fürdőszobában sem talált semmit a rózsaillaton kívül. Kinézett az erkélyre, majd nekidőlt a félig becsukódó nyírfaajtónak.

– Bánt valami, igaz? – kérdezte Charlie, hátra sem pillantva.

– Honnan tudtad, hogy én vagyok az?

– Te vagy az egyetlen ezen a helyen, akinek semmilyen formában nem kopog a cipője. Nem volt azért egy agysebészet kitalálni – fordult hátra, hátrasimítva szőke tincseit. – Miben lehetek a segítségedre?

– Nagyon sokat gondolkodtam ezen az Alastor dolgon, tudod...

– Hallgatlak.

– Arra jutottam, hogy le kellene mondanod a trónról – jelentette ki gyorsan és nyíltan. – Persze csak írásban! Így a rangod ugyan hercegnő lenne, de ha belegondolsz, így nem lenne semmi, ami alapján Alastor támadni tudna. Nem lennél királynő, ő nem lenne király. Így logikus!

Charlie ajkai elnyíltak a meglepettségtől. Fogalma sem volt, hogy tudott Vagatha ekkora ostobaságra gondolni. De talán az fájt neki a legjobban, hogy az eddigi mérhetetlen támogatás, amit tőle kapott, hirtelen mintha megszűnt volna.