13.

76 5 3
                                    

Most figyelmeztetek mindenkit drágák, hogy lesz 18+, de majd ki fogom tenni, aki akarja átugorhatja, azt is hozzáteszem először írtam ilyen jellegű dolgot kettőnél több személlyel remélem nem szúrtam el😬...kritikát elfogadok🥰jó olvasást💜



Két hete, hogy könnyes búcsút vettünk a hat idiótától és annak is, hogy területeket szereztünk Gwangjuban. Hoseokkal és Jiminnel tökéletesen megvagyunk és teljes komolysággal állítom, hogy alig veszekszünk és hatalmas az összhang is. Nem sokára megint tüzelni fogok, és az összes fiú már gőzerővel készül. A házat felszerelték kajákkal és minden egyéb lételemmel, ugyanis már a hétvégén bezárkózunk és ki sem nyitjuk az ajtót addig, ameddig el nem múlik. Már hangulatingadozásaim és hőhullámaim vannak, pedig még csak kedd van... Namjoon szerint már szombaton vagy vasárnap elkezdődik, ezért pénteken már kicuccolunk suli után.



Bepakoltam a Hoseokkal és Jiminnel közös szobába, aztán lenyargaltam a lépcsőn, hogy vacsit csináljak, a kanapén terpeszkedő fiúknak.
Épp vágtam a húst a bulgogihoz, mikor egy erősebb hőhullám futott végig rajtam, de olyan erős, hogy meg kellett kapaszkodnom a pultban.
-Srácok!-szóltam ki, mire egy Tae és egy Jimin jelent meg az ajtóban.
-Mi a baj jagi?-lépett mellém Chim, de én hátráltam egy lépést.
-Most ne gyere túl közel Jiminie!-tartottam fel a kezem-Van itthon nullás vér ugye?-kérdeztem, mire bólintottak és Tae odarohant a hűtőhöz, majd kikapva a tasakot nyújtotta felém a nedűt. Hálásan biccentettem, majd kiengedve vámpír fogaimat, diszkréten elfordulva kezdtem el kortyolgatni, miközben fél kézzel a piruló  zöldségeket kevergettem.
-Ezt soha nem fogom megszokni...-ingatta a fejét Jimin, az étkezőasztalra támaszkodva.
-Megmondtam Chim, hogy nem fogom senki miatt elnyomni, semelyik énemet sem!-szóltam oda neki rideg hangon, a kukához lépve, az üres zacskóval kezemben-Ha nem tetszik el lehet hagyni!-mosolyogtam rá negédesen-Ha most nem haragszotok, akkor főznék! Egyedül! Sipirc!-hessegettem ki őket a konyhámból. Csak puffogva kioldalaztak én pedig folytattam, amit elkezdtem.


-Vacsora!-kiáltottam ki a csürhének miután készen lettem és meg is terítettem. Egy viszonylag kisebb adagot szedtem ki magamnak és a pultra téve mosolyogva figyeltem, ahogy lassan felcsillanó szemekkel beszállingóztak a helyiségbe-Jó étvágyat a falkának!-biccentettem és hozzáláttam az adagomhoz, amit mormogás és hangos csámcsogás követett.
Már az utolsó falatot bekapva fordultam a mosogatóhoz, de félúton leejtettem a porcelántányért és földre estem jómagam is. Mindkét kezem a jobb méhem környékére tapasztottam, hátha múlik azaz elviselhetetlen fájdalom, de semmi haszna nem volt. A fiúk még mindig sokkos állapotban bámultak rám, sorban, a pultra támaszkodva. Ez más esetben irtó aranyos lett volna, de körülbelül szüléssel egyenlő fájdalmaim voltak. A következő nyilallásnál felnyüszítettem és az átváltozás határára kerültem, ami végre felébresztette a fiúkat is.
-Menjetek ki! Yoongi marad!-adta ki parancsba Namjoon, majd mellém telepedett-Ittál ma vért?-lökött arrébb pár szilánkot Namjoon, hogy a hátamra tudjon görgetni. Aprókat bólogattam, miközben még mindig alhasamat szorongattam-Nem tudom mi lehet a baj...-ráncolta szemöldökét, majd  Yoongsra  nézett-Ötlet hyung?
-Valami a boszorkány énjével kapcsolatban?-támaszkodott látszólag halál nyugodtan a pultnak. Namjoon szeme megcsillant, én pedig felsikoltottam fájdalmamban. Éreztem, ahogy szemem fényleni kezd és sorozatosan törtek rám a kéjhullámok.
-Koncentrálj Seo!-paskolta meg arcomat gyengéden, majd a legdiszkrétebb módon feltett egy bizonyos kérdést, amire valószínűleg mindenki tudta a választ-Hoseokkal és Jiminnel még nem feküdtél le, ugye?
Belepirulva a kérdésbe próbáltam kinyögni egy "nem" szerűséget, de képtelen voltam a fájdalomtól.
-Hát, akkor igen gyorsan nyélbe kéne ütni, ha nem akarsz tovább szenvedni!-lépett mellém Yoongi, majd Namjoon segítségével  kicipeltek a nappaliba.
-Mi van veled Jagi?-telepedett le mellém Hoseok aggódó tekintettel.
-Fel a szobába...-nyökögtem halkan, az újabb kéjhullám miatt.
-Mi?
-Fel kell mennetek szobára hármótoknak, hogy a boszorkány énje is megnyugvást találjon végre! Most azért szenved szerencsétlen, mert még nem szedtétek darabokra a párnák között!-világosított fel mindenkit Suga, mire Jin JK és V fülét befogva gyilkos tekintettel meredt a sarokban támaszkodó fiúra. Erőtlenül felkuncogtam, majd Hobi nyakába kapaszkodva néztem rá és Jiminre könnyes, de vágyban úszó íriszekkel.
-Chim menj előre! Hozom Jagit!-nézett hátra a reményem, miközben óvatosan felvett karjaiba.
Amint felértünk a szobába Hoseok az ágyra fektetett, miközben Chim becsukta az ajtót.
-Nagyon szenvedsz Jagi?-hajolt közelebb az alacsonyabbik, mire csak combjaimat összeszorítva bólogattam-Akkor ezen muszáj segítenünk, ugye hyung?-nézett az idősebbre, furcsa csillogással szemiben.
-Orvosolni kell bizony!-hajolt egészen közel arcomhoz, majd Chimre pillantott fél szemmel-Szedjük szét a kis hölgyet!-vigyorodott el ördögien, majd ajkaim után kapott és vadul falni kezdte azokat, miközben Chim dús ajkaival a nyakamat kezdte ostromolni.

18+
Azt se tudtam hova kapjam a fejem. Az egyik pillanatban még Hoseok volt felettem és Jimin kényeztetett, a másikban pedig fordítva. Éreztem, hogy benedvesedtem és egyre gyakrabban húzódtak össze jólesően falaim, pedig még nem is történt semmi.
-Ezt vegyük le szépen Babygirl!-szólalt meg Hoseok, miközben a pólóm alá simított és elkezdte feltolni azt, de mindezt olyan mély hangon mondta, hogy azt hittem helyben elmegyek már akkor. Megszabadítottak melltartómtól is és ketten egyszerre, más technikával kényeztették melleimet. Hangosan sóhajtoztam és szégyentelenül fel is nyögtem mikor Jimin keze betalált nadrágomba és anyagon keresztül kezdte izgatni csiklómat. Hobi fölém támaszkodott, tovább játszott melleimmel, miközben Chim nadrágomtól és bugyimtól szabadított meg. Hoseok fent, míg Jimin lent dolgozott rajtam, így nem kellett sok, kis időn belül, hátam ívbe feszült és egy hatalmas nyögés kíséretében elmentem. Hoseok leszállt rólam és egyik oldalamra térdelt, míg Jimin a másikra és egyszerre kapták le magukról a pólót, aztán az ágyról lemászva a farmerjukat is. Pihegve, de újfent vággyal a tekintetemben mértem végig a két fiút, mintha ezelőtt még soha nem láttam volna őket így. Feltérdeltek mellém, mire óvatosan rájuk simítottam alsón keresztül. Felsóhajtottak és ott simítottak ők is, ahol értek.
Felváltva dolgoztam rajtuk, mikor Hoseok felrántott magukhoz.
-Gyere Jagi! Essünk túl rajta!-csókolgatta nyakam, miközben az ágy szélére telepedett, engem maga fölé térdeltetve.
-Lazulj el...-lépett mögém Chim csípőmre simítva. Hoseok lassan bepozicionálta magát és belém hatolt, mire felnyögtem méretétől.
-Na most tényleg lazulj el, különben nagyon fájni fog...-csókolgatta nyakam Hobi, majd biccentett Chimnek aki, fenekemhez igazította magát. Először égett és feszített, de mikor teljes hossza bent volt éreztem, hogy teljes vagyok és az összes fájdalmam megszűnt.
-M-Mozoghattok...-dadogtam halkan, kipirult arccal, mire cinkos mosolyt váltottak vállam felett és egyszerre kezdtek el mozogni egy egyenletes tempóban. Felsikítottam az élvezettől és teljesen átadtam magam az érzésnek, ami hatalmába kerített. A következő pillanatban gyorsabb tempóra váltottak, mire éreztem, hogy szemem fényleni kezd. Hangosan ziláltam és hangtalanul sikítottam egyet, majd fejemet hátravetettem Jimin vállára. Éreztem, már ők is közel vannak. Még pár erőteljesebb, mélyebb lökés belefért, aztán egyszerre mentünk el. Hangosan felsikoltottam, miközben Chim vállába és Hobi hátába karmoltam, ők pedig vállam két oldalába mélyesztették fogaikat.
18+ VÉGE

Amint lenyugodtak a kedélyek, felkaptam Jimin pólóját és Hoseok bokszerét, majd közéjük dőltem az ágyba. Már nem éreztem fájdalmat, de helyette annál több fáradtságot, így a fiúk karjai között elaludtam.

*Író szemszög*
Amint SeoMin elaludt, a két fiú teljesen kisimulva sétált le a többiekhez, akik csak meredtek maguk elé röhögésüket visszafojtva és megcsapkodva a sápadt legidősebb vállát.
-Minden rendben?-huppant le a szabad fotelba Hoseok, míg Jimin a kanapé szélén kapott helyet.
-Hogyha ilyen lesz legközelebb, légyszi zárjátok a fejetekbe gondolataitokat, vagy legalább csak egymással kommunikáljatok...Nem vagyok rá kíváncsi milyen "Istenkirály a húgomban lenni"!-rajzolt macskakarmokat a levegőbe Jin, mire a többiek végérvényesen felröhögtek megjegyzésére.
-Egy biztos, ha meglátjátok a szobát sokkot kaptok...-ingatta a fejét Jimin.
-Mini szó szerint levegőbe repítette az  egészet, mikor khm beteljesültünk...-magyarázta zavartan Hoseok, mire a többiek Nam kivételével újfent röhögőgörcsben törtek ki.
-De hyung...-nézett rá Hoseokra a legmagasabbik- Védekeztetek...Ugye?-cikázott kétségbeesetten a két fiú közt tekintete.
Jimin holt sápadt arccal meredt Hoseokra, aki csak haját tépve pattant fel helyéről.
-Nem védekeztünk...











Bocsánat, hogy ennyi ideig nem volt rész csak, suli kezdés miatt semmilyen időm nem volt még az edzéseim mellett, de már nagyon hiányzott az írás...Mivel szünet van, szeretném itt és a többi könyvben is bepótolni a lemaradást, igyekszem minél hamarabb új részt hozni🥰 remélem elnyerte tetszésetek ez a rész és kritikát tényleg szívesen várok *-*
BK_mnstr💜

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Oct 27, 2020 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Girl in PiecesWhere stories live. Discover now