Élő földek I - Ʀemény rabjai

Kilencedik fejezet. Isten háta mögött

Hangosan zubogva rohant a patak lefele a lejtőn, a fehér habok között halak úszkáltak. Erdély egy nagy bottal a kezében leült a kristálytiszta vízparton egy kőre, és munkához látott. A kabátzsebéből kivett egy zsebkést. Nem ugyanazt, amit réges-régen hordott magával, az már sok éve beletört a Tordai-hasadékba. Ez a zsebkés új volt és szép, a királykék nyelet öröm volt kézben tartani, a rozsdamentes penge pedig éles, mint a veszedelem. Hasznos kis eszköz az ilyen. Romániától kapta ajándékba, és igen nagy becsben tartotta.

Vette a botot és a végére rögzítette a kést, majd lehajolt a lábához. Levetette a cipőjét és feltűrte a nadrágszárát. A szigonnyal a két kezében a sekély patakba gázolt. Napok óta gombákon, szamócán és szedren tengődött. Érezte, hogy most már ideje valami kiadósabbat enni, de a vadonban meg is kell ám érte dolgozni. Egy ideig lesben állt, a legjobb pillanatra várva.

Pár perc múlva már alig érezte a lábát a hidegtől, amikor elúszott előtte egy nagyobb hal. Azonnal meglendítette a szigonyt, és leszúrta. Elégedetten emelte ki a vízből. A hal még vergődött kicsit a bot végén, majd lassan elernyedt. Erdély kiment a patak partjára, ahol a korábban csiholt tűz már ropogva várta.

A régió hirtelen a füléhez kapott. Borzasztóan megfájdult, és egy pillanatra teljesen elvesztette az egyensúlyát. De amilyen hamar jött, olyan hamar el is illant. Megkönnyebbülten sóhajtott. Biztos csak pillanatnyi rosszullét, megesik, ha az ember megerőlteti magát. Ez alól ő se kivétel. Leült a földre. Miután megpucolta a halat, a tűz fölött megsütötte, és nagy étvággyal esett neki a vacsorának.

A nap egyre gyorsabban süllyedt lefelé az égen. Két örökzöld ruhába öltözött bércoldal V alakban borult egymás ölére a magasban. Az eső elvonultával fehér párafellegeket eregettek. Kísértetiesen szálltak, mint a halottak szellemei, de vidáman, mint a télben játszó gyerekek felemelkedő lehelete. A fenyvesek utat nyitottak egy tisztás felé. Feljebb már kopár, sziklás volt a táj.

Erdély mélyen beszívta a víz, a fenyő és az avar kevert illatát, de hiába volt a levegő kellemes és patyolat tiszta, hiába volt jóllakva, nem tudta igazán élvezni. Olyan aprónak és jelentéktelennek érezte magát a világban, a lábát viszont mázsás nehéznek. Nehezére esett minden lépés, neki, aki napokig tudott futni egyik hegytől a másikig. Csíktól a Szilágyságig régen meg se kottyant. Ennyire elkényelmesedett volna? A lába alatt pacsogott a nedves tűavar. Egy erdész úton haladt mélyebbre a rengetegbe. Az út mellett nagy halomban álltak a kivágott fenyőrönkök. Erdély szomorúan nézett végig a szánalmasan egymásra hányt farakásokon. A zsebe legmélyére csúsztatta a két öklét, és megszaporázott léptekkel maga mögött hagyta a látványt. Nemsokára lenyugodott a nap a hegyek mögött. Erdély is megtalálta a szállását éjszakára.

Megállt egy kis kalyiba előtt. Ott árválkodott egymagában az erdőben, már mióta. Elszíneződött a tető, kicsit megkorhadt a fal, de minden más úgy maradt, ahogyan hagyta. Elárasztotta számos édes-keserű emlék, amiket hamar ki akart verni a fejéből. Megközelítette a faházikót, de az ajtó helyett a hátsó tornác felé vette az irányt. A lépcső alá behajolt, és végigtapogatta az alvázát.

– Gyerünk, itt kell lennie – morogta idegesen, ahogy az arcára ragadt egy pókháló. A keze megakadt valami hideg felett. Megragadta és előhúzta a koszból. A ház kulcsa volt. A rövidéltű mosolyát megint a sípoló füle zavarta el az arcáról. Émelyegve felállt a földről, majd megkerülte a házat.

Valami idegenbe botlott. Egy kereszt alakú fejfát fedezett fel a kunyhó falánál. Közelebb ment hozzá. Ez új, legutóbb nem volt még itt. Elolvasta, mi van ráírva, már amit ki lehetett olvasni. A kereszt egy civilé lehetett, valamilyen Drágosnak hívták, míg élt. A másik nevet és a dátum nagy részét elmosta az idő és az elemek. Erdély egy ideig megszeppenve nézte. Aztán fejet hajtott, keresztet vetett, majd egy kis kört is a mellkasa előtt. Tétován indult vissza az ajtóhoz. A kulcsot a zárba dugta, elfordította és benyitott.