Kamome, a végtelen erdő

17. fejezet

Timor és Kese jó társaságnak bizonyultak. A Kaolinnal való egyhangú utazásba színt vitt a két férfi jelenléte. Kese sok kamomei mesét és történetet ismert, amik a fiúnak újdonságként szolgáltak. Szívesen hallgatta őket. Timor közelebb járt korban hozzá, ezért jobban megértették egymást. A nap végén mindig együtt indultak tűzifáért, amelyet Kaolin eleinte rosszallt, mert úgy vélte jobb az óvatosság, amíg nem ismerik új társaikat. Vid ügyet sem vetett rá. Örült, hogy új barátra tett szert a férfi személyében, és nem kellett minden idejét a lánnyal töltenie. Ez idő alatt részletesen is elmesélte kalandjaikat, és a rájuk váró feladatokat. Timor figyelmesen hallgatta, és csak nagy ritkán szakította félbe kérdéseivel. Ő ilyen volt. Szavait és tetteit mindig megfontoltság jellemezte. Mikor Vid említést tett neki különös képességéről, meglepődött, de nem firtatta ennek miértjét. Mindeközben sok utat tettek meg. Kaolin jól meghajtotta őket, és ez érthető is volt tekintve helyzetüket. Szükségük volt a köpenyekre, de azt is remélték, hogy megelőzhetik a többi Lomb pusztulását. Pontosan ebből az okból nem is gyakoroltak többet a fegyverekkel, amit Vid eleinte nehezen viselt, hiszen a monoton gyaloglás után kezdte megkedvelni ezeket a leckéket.

– Sajnálom, én sem örülök neki – mondta Kaolin, miközben megpaskolta a vállát –, de most ez a legokosabb, amit tehetünk.

Aztán egy este, amikor ismét tűzifáért indult volna Timorral, a lány odalépett hozzájuk.

– Ma én megyek Timorral.

– Mi? – fakadt ki a fiú. – Akkor ki fog vadászni?

– Te.

– Ez most komoly? – képedt el. – De én még soha...

– Hát ezt is el kell kezdeni valahogy.

– De Kaolin, ez képtelenség! Tudod, hogy milyen ügyetlen vagyok! Folyton elijesztem a vadakat! És... ha sikerülne, akkor sem lenne szívem megölni egy állatot.

A lány komoly képpel nézett rá.

– Akkor nem eszünk. – Timor és Kese eddig érdeklődve nézte a jelenetet, de erre már Kese is közbeszólt.

– Majd én segítek neki.

– Nem. Vid egyedül megy – vetette oda a lány, de továbbra is a fiút nézte. – Hozzá kell szoknod az ölés gondolatához. Ez csak egy állat. De ki tudja mikor kerülsz szembe valakivel, akinél már nem lesz választásod? Nem tenném ezt, ha nem lenne muszáj, de nem lehetek mindig ott, amikor bajba kerülsz – mondta, és felé nyújtotta tőrét.

– Karddal nem sokra mész. – Vid kelletlenül felsóhajtott, és elvette a tőrt a lánytól. Lecsatolta Kazírtól megörökölt kardját is. Tudta, hogy csak akadályozná, ha kúsznia is kell. Szó nélkül elindult a susnyásban, otthagyva őket. A Nap utolsó sugarai szűrődtek be a fák közül, míg lassan lépkedett. Idejét sem tudta már, mikor volt utoljára így egymagában. Megállt, és a kezében tartott tőrre nézett. Kaolin véletlenül a sajátját adta oda neki. Azt, amelyiktől eleinte úgy tartott. Most szórakozottan bámulta a fegyvert. Egészen megszerette. Ág reccsent. A fiú ijedten fordult a zaj irányába. Izgalmában még levegőt is alig mert venni. Egy hiúz ólálkodott a közelében. Valószínűleg ő is zsákmányra vadászott. Vid nagyot nyelt. A macska alig tűnt nagyobbnak egy spánielnél. Nem tudta mennyire lehet veszélyes vele újat húznia, de egy valamit jól megtanult az itt töltött időben: Mindig ki kell használni az alkalmat, ha vad kerül elébe. Lépni akart, de ekkor furcsa borzongás futott végig rajta. Ismerős volt. Olyan, mint amelyet Astrid közelében is érzett néha. Megrázta a fejét. Butaságokat gondolt. Astrid Ármániában volt. Folytatta aminek neki kezdett, és megindult a hiúz felé, de túl hangos volt, és a macska észrevette. Barátságosnak aligha mondható hangot adott ki, és fújtatva mutatta meg tűhegyes fogait, amitől a fiúnak kissé inába szállt a bátorsága. Utálta a macskákat. De ez egyáltalán nem olyan volt, mint a többi macska komolytalan fenyegetése. A frász kerülgette vészjósló vonyításától. Megpróbálkozhatna a tőrdobással – gondolta, de úgy érezte még nem sikerült olyan jól elsajátítania, hogy az állaton is bevesse. Épp a lehetőségeket latolgatta, amikor a hiúz zavartan elhallgatott. Imént még lesunyt pamacsos fülét feszülten mozgatta és meghátrált.