Kamome, a végtelen erdő

16. fejezet

Másnap ismét korán keltek, hogy mihamarabb tovább indulhassanak. Vid úgy érezte Kaolin azért sürgeti ennyire, mert attól tart, hogy Nis és csapata mégis meggondolja magát.

– Azért hiányozni fognak – jegyezte meg a lány, miután maguk mögött hagyták a még mindig integető gyerekeket.

– De legalább tudod, hogy élnek.

– Hát ez is valami. És attól a hülye lótól is sikerült megszabadulnunk. – Vid nem szólt semmit. Ő sajnálta, hogy máris búcsút inthettek teherhordójuknak. Eseménytelenül teltek a napok. Az ősz már javában tartott és ezt az egyre hidegebb éjszakák is jelezték. Vid olykor fogvacogva riadt fel álmából, hiábavaló volt minden bunda és takaró, melyet Ármániából hoztak. Kaolin nem érthette ezt, hiszen ő mindig is a szabadban élt, de éjjelente aggódva figyelte a didergő fiút. Kevesebb pihenőt engedélyezett, és igyekezett mozgásban tartani őt, hogy kevésbé érezze a hideget. Napjában többször gyakorolta vele a kard és a tőr használatát is, hiszen szükségük volt rá, ha el akartak jutni Silesiushoz. Az edzések nehéznek bizonyultak, hiszen Kaolin nem kímélte, de Vid kedvelte a kardforgatást. Ez már inkább az ő világa volt, mint a különleges ügyességet igénylő tőrök. De nem hagyhatta figyelmen kívül azt az erőt sem, ami a növényekkel kötötte össze. Már megszűnt az a zsivaj, amely azelőtt az őrületbe kergette, ezt pedig jó jelnek vélte. Észrevette, hogy ha erősen koncentrál, hallgatnak is rá az erdő növényei. Kaolin irigykedve nézte végig amikor egy ízben érintésére új hajtás bújt elő a földből. De mikor ő próbálta használni Ventúr köpenyét, nem történt semmi, és hamar fel is adta a súlyos fejfájás miatt, amelyet a hangzavar váltott ki belőle.

– El sem tudom képzelni, hogy voltál képes ezt elviselni.

– Hát nem volt könnyű – vonta meg a vállát a fiú, és nagyot tüsszentett. Egyáltalán nem érezte jól magát. Kaolin gyógyteái egy ideig hatásosnak bizonyultak, de az enyhülés amit hoztak nem tartott örökké. Egyre nehezebben viselte a gyaloglást, és ezúttal már nappal is vacogott, a levegőt pedig nehezen nyelte. A lánynak nem mert szólni, hiszen tudta, hogy rosszallná, ha újabb pihenőt kérne. Egy pillanatra fénybe borult a világ. Megtántorodott és térdre esett. Kaolin megfordult, és látván, hogy nincs jó bőrben odasietett.

– Vid! Hé! Minden rendben? – A fiú megrázta a fejét.

– Nem... – A lány hűvös kezét a homlokára tette.

– Ó, nagyon magas lázad van! Miért nem szóltál, hogy nem vagy jól?

– Nem akartam... – kapott levegő után –, hogy haragudj.

– Hülye! Feküdj le szépen! – Levetette Kazír köpenyét, és a fiú feje alá tette. Azután előszedte a bundákat, és sietve betakarta. – Várj itt, hozok tűzifát! – mondta és elrohant. De a fiú már nem hallotta őt. A láz az álmok határán keresztül nyomta...

...Arany ragyogás fonta körül. Hangokat hallott, de nem értett belőlük semmit. Aztán tűz lobogott, házak égtek, az emberek menekültek... Astrid állt egyedül a messzeségbe tekintve. De hiába kiabált neki, nem hallotta.

Kaolin fölé hajolt egy vizes ronggyal simítva végig homlokán.

– Nem lesz semmi baj... csss!

...Két férfit látott. Az egyikük vállán tegez volt, a másik egy köpenybe burkolózott.

Megint Kaolint hallotta, ahogy azt kiáltja:

- Kik vagytok?

...és minden elsötétült.

– Rendben lesz?

– Én nem tudom valami jól használni, de azt hiszem megteszi. Érzed? A láza már le is ment. Vid kinyitotta a szemét. Kaolin és egy ismeretlen férfi néztek vissza rá. A férfi arca egy kicsit kövérkés volt, fekete szemei körül nevető ráncok ültek.