Kamome, a végtelen erdő

15. fejezet

Astrid tanácsára még szürkületben felkeltek, hogy könnyebb legyen a búcsú. Korai indulásukról egyedül Mommilu és családja, és Lutécia tudott, akik mindent előkészítettek számukra. Ármánia határán álltak. Mióta talpon voltak senki sem beszélt közelgő távozásukról, de most Mommilu Kaolin vállára tette a kezét és így szólt:

– Ígérd meg, hogy meglátogatsz még minket! – Kaolin egy pillanat erejéig tehetetlenül állt az asszony előtt, majd bólintott.

– Ígérem – mondta bizonytalanul, de mikor Viddel találkozott a tekintetük mindketten tudták, hogy erre talán már nem kerül sor. Mindannyian megölelték még egymást, majd a Látó is közéjük lépett. Válláról levette köpenyét, és a család ámulatára Kaolinnak adta.

– Vigyázz rá! – mondta a nő.

– Én? De hát... miért? – kerekedett el a lány szeme. – Hiszen Vid...

– Vidnek nem lesz rá szüksége – Kaolin összevonta a szemöldökét, de elfogadta a Silvanus leplet. Vid viszont tudta, hogy a nőnek igaza van. A tegnap látottak után érezte, hogy azaz éj, amikor a Látó szemével látott, mélyebb nyomot hagyott benne, mint gondolta.

– És ne haragudj a ló miatt! – Kaolin felnyögött.

– Ah, rendben van – morogta. Reggel ugyanis váratlan dolog fogadta őket. Astrid felmálháztatott egy lovat számukra élelmiszerrel, vízzel, és meleg ruhákkal, bundákkal.

Vid igazán örült neki, hiszen ez sokban megkönnyítette a dolgukat. Kaolin viszont egyáltalán nem tartotta jó ötletnek.

– Az még hagyján, hogy hátráltat minket, de ezzel itt igazi céltáblává válunk – háborgott, s egyre csak tiltakozott. De a Látó rendíthetetlen volt.

– Egyszer még hálás leszel érte – mondta, s ezzel lezártnak tekintette az ügyet. Most is csak mosolygott, és Vidhez lépett.

– Kinti Vid, számodra is van valamim aminek szeretném, ha gondját viselnéd. – Derekáról egy fegyverövet csatolt le, rajta egy kardhüvellyel és egy ismerős karddal, s a fiúnak nyújtotta. Vid azonban egyre csak állt ott, nem tudván hogyan is mondhatná meg neki, hogy...

– Úgy érzed nem vagy méltó rá? – Vid összerezzent. – Mikor fogsz végre hinni magadban? Fontos vagy. Ha Kazír itt lenne, ő is azt akarná, hogy viseld a kardját.

– De én...

– Ne aggódj! Nem kell ölnöd vele – szólalt meg a Látó kimondva aggodalmát, és finoman a kezébe tette az övet. – De bolond lennék, ha hagynám, hogy védtelenül kelj útra, míg nem vagy biztos az erődben. Talán még jól jön. – Vid beleegyezően magára csatolta az övet. Úgy érezte a kard súlya a szívét is nyomja.

– Kaolin majd megmutatja hogyan bánj vele, igaz?

– Hát persze! – helyeselt a lány.

– Hamarosan fel kel a Nap, jobb ha indultok.

– Köszönök mindent! – fordult a fiú Mommiluhoz és családjához.

– Ugyan, szívesen láttunk vendégül! – Vid elmosolyodott és még megszorította Lutécia kezét.

– Neked is köszönöm a gondoskodást! – A néma lány bólintott, és elengedte a kezét jelezve, hogy ideje mennie. A fiú megfordult. Kaolin már várta a lovuk mellett.

– Menjünk – vette át a kantárt a lánytól, és útnak indultak.

– Sajnálom, hogy itt kell hagynod őket.

– Miket beszélsz? – vörösödött el a lány.

– Tudom, hogy jól érezted magad velük. Egész jól illettél közéjük.