A rókahercegnő

Ötödik rész Barát vagy sem

Elhaladunk a kis utcácskák mentén de egyre gyanúsabb lesz nekem ez a nyomasztó csend.
-Most!!
Hat jól fegyverzet katona ront ki a viskókból körbekerítve minket, egyetlenegy kibúvót sem hagyva.
Nem hiszem el, soha nem lesz nyugtunk?
-Hercegnő ön velem jön, elviszem az apjához, ezt a fattyat pedig intézzétek el. - megszorítja a vállam, megpróbálok kitörni de túl erős hozzám képest.
-Mit jelentsen ez!? - kérdem tőle vergdődve.
-Oh csak a jó öreg Finordis mindent megtesz hogy meg találja hőn szeretett kislányát és jól meg fog fizetni az ő fejéért is. - tekint a társamra öntelt vigyorral az arcán.
-Engedd el most!
A férfi közelebb megy hozzá majd a zsebében rejtett bicskájával megsebzi.
-Áááá, argh! - Artemis megremeg. Vörös vére elöszőr az arcán folyik végig ahol lecsöppen a fekete csizmájára.
-Már egy ideje vártam ezt a pillanatot, te nem vagy más csak egy egyszerű földön futó. - megszorítja a nyakát, ő egészen elemelkedik a földről.
-Argh, te szemét... - préseli ki magából.
Martames azzal a lendületel földhöz vágja, meg se mozdul.
-Hagyd abba! - állítom meg kétségbeesett hangon.
-Megondoltam magam hagyjátok itt... te pedig velem jössz.
Azonban mielőtt elvihetne magával valami furcsa történik. Valamilyen kék fénysugár tör ki egyenesen a kísérőm mellől. Lassan feláll mint aki új erőre kapott az után a kezében villódzó fényből egy kard emelkedik ki amit szorosan meg is markol.
-Azt mondtam erezd el!
-Kapjátok el! - rémülten kiált fel a szakállas. A harcosok kardjukat kirántva támadnak Amnelisre ő két suhintással térdre kényszeríti azokat hihetetlen gyorsasággal. Eközben az őrző
nem eresztve velem együtt menekül.
Igaza volt Amnelisnek, gyáva egy alak nem kellett volna megbíznom benne.
-Erresz el! - beleharapok a karjába amitől fel nyög és a földre lök. Hatalmas fejszéjét ütésre lendítené ám a két penge félúton találkozik annak csikorgó hangja olyan élesen üti meg a fülem alig bírom ki.
A két férfi egymásnak feszülve ugrásokkal és manőverezésekkel esik egymásnak.
A fémek újra és újra találkoznak amikor a kék fény újra felbukkan így még nagyobb erővel vértezi fel birtokosát aki egy csapással eltőri a fejszét a használóját pedig egy közeli fának csapja aki eszméletlenül terül el abban a pillanatban.
-Gyere. - nyújtja a kezét nekem.
Kicsit zavartan az eseményektől de gyorsan össze szedve magam felállok.
Végig tekintek rajta és megakadok a szeménél a még mindig vérző vágáson ami igaz nem érintette de elég csúnya sebet hagyott maga után.
-Amnelis te...-azonnal cselekszem. Aszakadt szoknyámhoz nyúlok amiből letépek egy jókora darabot.
-Viteni mit, szz...-felszisszen.
-Ha ficánkolsz nem tudom bekötözni.
Nyugton marad így végre el tudom látni, nem épp egy remekmű azonban a vérzést elálítja és a szennyeződésektől is megvédi.

Rikácsoló hangra kapjuk fel a tekintetünket a harc zajától elült és bizonyosan kihalt kis faluban.
-Egy varjú!? -utána szalad követve útját a levegőben.
-Várj meg!
Utána rohanok, a madár egyszer csak le lassít majd lejjebb ereszkedik téve egy éles kanyart jobbra.
Fekete tollai olyan titokzatosan libbenek meg ahogyan a szél néha néha beléjük kap.
Mindig is érdekelt milyen lehet repülni, abból a néző pontból csodálni a világot.
Gondolataim mélyéről csak egy újabb károgás zökkent ki.
-Mi ez a tó? - érdeklődik a társam figyelve az olykor kéken majd zölden csillogó vizet.
A varjú leszáll a közeli sziklára, onnan pásztázva körbe utána le jön hozzánk.
-Ez itt Matohalin, meg mutatja nektek amire tudni akarjátok a választ.
Kérdeznetek kell tőle de jól gondoljátok meg csak egyikőtök kérdezhet.
-Egyikünk? - toporog idegesen a mellettem lévő.
-Minden rendben Amnelis?
-Hmm, persze csak... tudod már legalább öt éve annak hogy elfogták az apám és börtönbe zárták, nem vagyok biztos abban hogy mire megtalálnám életben lenne-e még.
De így meg is lenne az egy kérdés...
-...és nem találnánk Teiahoz aki segíthetne eljutni a kövekhez amik megakadályozhatják hogy a sötét erők vissza jöjjenek, igaz? - meglepve pislog rám, azt hiszem a szájából vettem ki a szót.
Hosszas elmélkedésbe merül, körbe körbe járkál majd egyszer csak megáll.
-Matohalin, meg mutatnád nekünk a várázslónőhőz vezető utat?
-De hisz, az apád?
-Ez most sokkal fontosabb, azért vagyok itt hogy segítsek neked és végül is mondhatjuk azt, közös a célunk. - rám mosolyog kedvesen, szemeiben meglátom a egyre erősödő fények vissza tükrözését.
Elhalasztotta ezt a lehetőséget csak azért hogy segítsen.
Ekkor a víz el kezd fodrozódni, buborékok lepik el a felszínét.
Rózsaszín, kék, zöld és sárgára váltakozva egyszercsak megjelenik egy térkép.
-Az Ezüstvölgyön keresztül a Fakóvízesésen át egészen a Ködszurdok tetejéig, ott lakik már évezredek óta.

Nem tudom mi a véleményetek de egyre jobban tetszik (mondjuk ez furán hangzik hiszen kinek ne tetszene a saját története😅)
Hőseink csak most keverednek bele egy komoly és sorsfordító kalandba de a többit csak a kövi részben.