A rókahercegnő

Nyolcadik rész Ártatlanok füstbezárt lelkei

Fakóvízesés, itt vagyunk. Nem hittem hogy ilyen szép, a neve alapján nem mindenki következtet erre a látványra.
Lassan ereszkedik lefele kis forrássá álva, hiába kezdi útját lassan előre nyomul mint egy céltudatos hadsereg, magával sodorvamindent ami az útjába kerül.
-Utoljára akkor láttam mikor apád mellett harcoltam. Itt vezetett végig minket mondván ha a fáradt és sérült sereg megpihen és a vizében megfürdik vagy iszik belőle vissza nyeri erejét.
Megállok egy percre majd megtöltöm a kulacsom, a friss forrásvíz lehűtti, teljesen lefagy tőle a kezem.
-Mit csinálsz Viteni? - figyel Amnelis.
-Sosem lehet tudni, főleg ha apám is használta még jól jöhet.
-Menekülj!
Egy kiállítást hangfoszlánya szűrődik hozzánk a távolból, mindannyian a hang irányába fordulunk.
A két férfi előrántja kardját aztán elém állnak.
-Maradj mögöttünk. - pillant rám idegesen a társam miközben az egyre közeledő alakot figyeli.
-Ki vagy és mit akarsz!?-förmed rá az idegenre.
-Ü… üdvözlöm az urakat, d-e nem a leg alkalmasabb idő ez a beszélgetésre. -kapkodja a fejét jobbra balra.
De hirtelen magakad a tekintetem rajta, nagyon ismerős nekem.
-Eina, te, te vagy az?
-Viteni? VITENI!
Egymás nyakába ugrunk, utitársaim értetlenkedve néznek össze utána pedig ránk.
-Mi ez az egész? - kérdezi Aniron furcsálva a helyzetet.
-Régi barátom, még gyermekkoromban ismerkedtünk meg, ám azóta hosszú évek teltek el és elszakadtunk egymástól.-magyarázom nekik a helyzetet.
-Igen pontosan így van ahogy mondja, uram.
A szőke hajú íjászruhába öltözött lány elmosolyodik és még egyszer megölel, azonban ez nem tart sokáig.
Nagyot sóhajtva hátrébb lép, körülnéz  majd megnyugszik.
-Úgy tűnik elmentek, de nem maradhatunk itt sokáig mert ránk akadnak.
Mit akarnak egy egyszerű íjásztól ha nem csinált semmi bűntetendőt.
-A sötét királynő őrei járőröznek, minden egyes falut végigjárnak. Akik pedig nem engedelmeskednek vagy ellenszegűlnek súlyos árat fízetnek.
-Mit keresnek?
-Nem mit, kit… pontosabban téged. - szomorúságot és féltést sugallnak szavai.
-Engem?! - meglepetten hallgatom.
-Tudják hogy eltűnt, igaz…?
Komoran bólint igazat adva kijelentésének.
Amnelisen egyre tapinthatóbb a feszültség, egészen maga alá kerül a hírek hallatán.
Eina ekkor hirtelen füttyent egyet, három ló üget hozzánk a  fák relytekéből.
-Ne aggódj, Viteninek nem lesz semmi baja. - helyezi apja óvó tenyerét fia vállára.
-Ha mindenki kész, elviszlek titeket a falumba ott biztonságba lesztek.
Felszállunk a lovak hátára, de mivel csak három paripa áll a rendelkezésünkre ezért a barna hajú fiú felajálja hogy üljek mögé.
Felsegít, megsarkantyúzza lóvát az egyre gyorsabb lesz így hamar utoléri az előttünk levőket.

A falucska csak pár kilóméterre helyezkedik el, még ha csendben figyelünk a vízesés zaját is észlelni lehet.
Szúrós füst szaga tölti be a levegőt ami egyre fojtogatóbb lesz.
-Nee! - kiált fel Eina.
-Várj! Nem hagyhatjuk hogy egyedül menjen.
Nem kell többször mondanom, Amnelissel utána vágtatunk, éppen meg tudjuk állítani.
Ő hevesen leugrik lováról, dermedten figyelve a lángok mardosta házakat és annak földön heverő testeit.
-Apám, Anyám! - hangját elnyomja az egyre erősödő füst, ahogy próbálja kétségbeesetten hívni szüleit.
Mikor már nem bírja tovább térdre rogy, könnyei hevesen áztatják a már elszenesedett lécekkel és vérrel szennyezett földet.
Lassan lépdelek utána, csendben letelepszem mellé.
-Az én hibám, csak is az enyém. - suttogja.
-Te is tudod hogy ez nem igaz. - simítom meg a hátát majd felsegítem.
Ahogy megpróbálunk kijutni a lángok közül egyre sürűbb lesz, a látóhatár leszűkül, egészen elep minket a gomolygó szűrkeség.
Zavartan tekerünk keresve a kiutat de mindhiába.
A levegőnk egyre csak fogy, erősen köhögve a földre zuhanunk.
-Örülök hogy újra… láthattalak. - mosolyog rám, szemei egyre halványabb fénybe csillognak.
-Nem… hagyom hogy… meghalj.
Utosó erőmet össze szedve koncentrálok, védőburkot vonva köré amit felemelve biztonságba viszem.
-Viteni! Ne!
Érzem ahogy az utolsó erőm is elszáll, nem tudom meddig bírom még.
Valami megváltozik, hatalmas szárnysusogást hallok, egy óriási alak ami felemel a magasba, ki a lángok és füst közül.
-Itt vagyok.

Hát ebbe a részbe egy kis szomorúságot csempéztem de szerintem ez kell is egy történetbe, nem lehet minden perc vidám és mese szerű.