A rókahercegnő

Hetedik rész A visszatérő mágus

-Uram, a fia küldött hogy adjam át önnek ezt.
Nem vagyok benne egészen biztos hogy ő az de már nincs itt más akit meg kérdezhet ék.
Lassan oda nyújtom neki a követ, ő amint észreveszi azonnal kikapja a kezemből és teljesen elképed.
-Hogy hívják azt aki ezt adta neked?
-Amnelis.
Megragadja a rácsokat aztán közelebb hajol.
-Szóval él, azt hittem hogy…
Akaratlanul is elnevetem magam amivel látszólag megbántom az érzéseit.
-Mi olyan vicces ebben hölgyem, egy ártatlanul börtönbe vetett apa tán nem reménykedhet miképp viszont láthatja rég nem látott fiát?
-Ne haragudjon, csak a fija is úgyan így beszélt magáról.
Zavartsága kedves mosolyra vált mikor elmagyarázom udvariatlanságom okát.
-De most kiszabadítom magát innen valahogy. - öszpontosítom minden energiám a rácsszerkezetre, pontosan célzok és… nem történik semmi, nem értem.
-Bátor próbálkozás de ezeket a rácsokat nem töri fel a varázslat, már próbáltam. A kulcsot pedig maga a grófné őrzi, lehetetlen megszerezni. - támaszkodik csalódottan a falnak.
-Nem hiszem!
-Amnelis, de hogyan?- kapom vidáman a hang irányába a fejem.
-Az most nem lényeg, sürgősen ell kell tünnünk. - sietve megragadja a lakatot aztán villámgyorsan lepatintja majd kiengedi.
-Fiam, mekkorát nőttél! - öleli magához öröm mámorban úszva, apja és fia újra együtt.
-Én is örülök neked de mennünk kell!

Lépteink futásba váltanak amikor az mögöttünk rohanó őröket meghalljuk, mint a vadászkopók kik sebzett vad után kajtatnak eszeveszetten.
Végig üldöznek a várból kivezető folyosókon miközben egyre többen csatlakoznak hozzájuk.
Már majdnem a kapuhoz érünk mikor az egyik katonai íjász meglövi Amnelis apját aki ettől megtántorodik így az utánuk loholó kisebb sereg bekeríti. A többi célvesztett nyilat sikerül eltérítenem ami még elérhette volna.
Társam miként észleli hogy kevesebben lettünk ledermed, kétségbeesetten néz vissza foglyul ejtett apjára.
-Fussatok elintéztem ezeket!
-De…
-Menjetek!
Bízva szavaiban megfogja a karom aztán neki iramodunk a kijárat felé be a sűrűn fedett erdő mélyére ahol a katonák elvesztik a nyomunkat.
A barna hajú fiú idegesen jár föl és alá, vissza vissza tekinget készen bármire miképp megmentse szülőjét.
-Ne félj, biztos vagyok abban hogy nincs semmi baja, hisz ha te legyőztél öt jól felfegyverzett lázadót akkor apádnak sem lesz nehéz legyőznie őket. - gondterhelten és belefáradva a várakozásba rám néz aztán elmosolyodik.
Azonban a békés csendet eloszlatja a bokrok és gallyak vad recsegése, útitársam nem gondolkodva sokáig előrántja kardját majd felkészülve figyeli a közeledőt.
-Apa…?
Ledobja fegyverét a puha nyírkos avarra ami lágyan landol, oda sétál lassan mint aki bűnösnek érezné magát az ügyben de szülője arcán szigor helyzett meleg, kedves mosoly ül.
-Gyere ide! - olyan erősen szorítja magához, soha nem akarja elengedni többé. Barna haját össze borzolja eközben szemet szúr neki a szemkötő ami bátran szerzett sebét takarja.
Majd tekintete elkalandozik felém aztán ismét fiára esik.
-Kit tisztelhetek kegyedben? Nem mutatnád be nekem?
-Persze, ő itt Viteni Álintonos hercegnője Finordisz lánya. - honnan ismer ennyire, nem emlékszem hogy mondtam vólna neki honnan származom.
Közelebb megyek a kis családhoz. A sötét hajú ám kicsit világos szakállú férfi először elgondolkodva pillant rám pár perccel később viszont illedelmesen meghajol amit én is viszonzok.
Most hogy így megnézem lehet hogy én is ismerem az urat méghozzá…
-És ön Aniron ha nem tévedek az eszkebáni mágus és egyben uralkodója?
-Igen, de csak voltam. A húgom bőrtönbe záratott aztán átvette a helyem. - szomorúsága átjár mindannyiunkat.
Ezek szerint Amnelis nem egy egyszerű vándor meg egy mágus fia hanem herceg is, kezdek össze zavarodni.
Megesküszöm segítek nekik vissza szerezni bármi áron.

A hetedik rész is meg van. Apa és fia újra együtt de végül elérik azt amit akartak? Eljutnak a várázslónőhőz? A következő részből talán kiderül. 🌺❤️