Grace határozottan irányítás mániás, szereti, ha a dolgok úgy működnek, ahogy eltervezi. Minden a legnagyobb biztonsággal, a saját medrében, úgy ahogy ő megtervezte.
Reece vad, fékezhetetlen és imádja a spontaneitást. Szeret mindenbe belevágni, m...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
huszadik rész Gracie szemszöge
Kora reggel az igazgatói irodában ültem, és a szívem olyan hevesen dobogott, mint még ezelőtt sohasem. Nyilvánvalóan ennek az volt az oka, hogy még sosem voltam igazgatói tárgyaláson, vagy hát nem tudom én micsodán. Hűen tükrözi az igazságot, hogy még a nevét sem tudom az eljárásnak. Chloé a jobbomon, Reece a balomon, Cindy pedig Chloé mellett ült. Az igazgató pedig velünk szemben, és nem vágott túl barátságos képet. Nem mintha egyébként egy barátságos ember lett volna. Pufók arca inkább egy örök elégedetlen kisgyerekre emlékeztetett.
— Szóval Cindy azt állítja, hogy a szalagavató bál estéjén valaki bezárta a szertárba... — kezdte az igazgató, mire a két mellettem ülő alak, akik már így sem tűntek eléggé fenyegetettnek, ezúttal elröhögték magukat.
Nagy szemeket meresztettem felváltva Reecere és Chloéra, akik majdnem kétrét görnyedve nevettek, mint két frissen szabadult szociopata. A tárgyalás előtt megegyeztünk, hogy a fő taktikánk a megbánás. Ezer egy százalékos megbánás. Erre itt röhögnek.
Cindy ellenben halálosan feszült képet vágott. Hasonlóan nézhettem ki én is. Percekkel a tárgyalás előtt tudtam csak meg miért hívtak be. Akkor mondta el Chloé, hogy tulajdonképpen úgy tette el láb alól Cindyt, hogy az ősöreg, gyere nézd meg mi van itt trükköt alkalmazta, aztán jól rácsapta az ajtót, és az este végéig ki sem engedte a takarító szertárból. Őszintén szólva bármelyik embertársammal szemben sajnálatot éreztem volna egy ilyen történés után, de Cindy mégiscsak le akarta nyúlni Reecet. Szóval végső soron megérdemelte.
Na jó, nyilván nem érdemelte meg, csak én is egy gonosz dög vagyok. De legalább tanúsítok megbánást, ami a másik két bűntársamról nem mondható el.
— Szóval ezt viccesnek tartják? — kérdezte az igazgató, miközben a pulton összefűzte ujjait. Ajaj, mindjárt robban!
— Nem, egyáltalán nem — rázta a fejét Chloé, arcán széles mosollyal. — Sőt, nagyon bánjuk! Őszintén bánjuk, amit tettünk.
— Az arca pedig nem ezt mutatja — pillantott rá a diri, de a szemében rejlő fenyegetés sem ijesztette meg a lányt. Nem hittem el, komolyan igazgatóit akart kapni?
— Bocsánat, én olyan vagyok, mint Joker! Tudja nem?
Szerintem nem tudta. Én meg fizikailag akartam bántalmazni magamat. Nem gondoltam, hogy az igazgató veszi a poént, és Chloé utalást, miszerint neki is olyan betegsége van, hogy minden helyzetben nevet és mosolyog, mégha fenyegetve is érzi magát. Abban sem voltam biztos, hogy az igazgató látta-e a Jokert.
— Reece, maga mit tud mondani? — úgy tűnik az igazgató feladta Chloét, és egy másik utat akart bejárni.
