Grace határozottan irányítás mániás, szereti, ha a dolgok úgy működnek, ahogy eltervezi. Minden a legnagyobb biztonsággal, a saját medrében, úgy ahogy ő megtervezte.
Reece vad, fékezhetetlen és imádja a spontaneitást. Szeret mindenbe belevágni, m...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
tizennyolcadik rész Gracie szemszöge
Mindenki Reecet és engem ölelgetett, mintha minimum a világuniverzumot mentettük volna meg egy támadástól a folyó agyú zombikkal szemben. De nem mondhatom, hogy nem esett irtó jól az, ahogy Reece testvérei és szülei a nyakamba borultak, és mosolyogva gratuláltak.
— Gyönyörű pár vagytok! — dicsért minket Reece anyukája, Jules, miközben a pillantása a ruhámat vizslatta. — Nagyon jól áll ez a ruha Gracie! Több ilyet kellene hordanod.
— Köszönöm szépen — mosolyogtam, bár szinte biztos voltam benne, hogy többet nem húzok ruhát magamra, annyira kényelmetlen volt. De amikor Reecere pillantottam, aki még mindig úgy nézett engem és az alakomat, mintha most látná először, azért egy kicsit elgondolkodtam a felvetésen.
— Hihetetlen milyen nagyok vagytok már — panaszkodott anyu, miközben ő is minket figyelt. — Együtt cseperedtetek fel, most pedig itt vagytok Reece szalagavatóján... az egész annyira megható!
Egy darabig csak hallgattunk, gondolom mindenkinek eszébe jutott néhány kedves emlék, vagy éppen úgy érezte, hogy kicsit magába száll. Tényleg nagyon gyorsan telt az idő. Emlékeztem, mikor mégcsak a gimnáziumba jelentkeztem, és Ree a jobb oldalamon ülve a konyhaasztalnál, arról mesélt mennyire jól fogom magamat érezni az új helyen.
— Akkor táncolunk vagy mi lesz? A kisöcsénk elballagott! — kiáltott ránk Clayton, aki mindeddig csak vigyorogva figyelte a történteket, mire mindannyian egy emberként indultunk meg a táncparkett közepe felé, hogy a tömegbe olvadjunk.
A zene igazi klasszikusok egyvelege volt, amikre mindenki imádott táncolni. A diák szövetség idén tényleg kiváló munkát végzett. A sok diák körülöttünk egyszerre vetkőzte le magáról a keringő okozta feszültséget, és engedte hogy a ritmus beáramoljon szabad porcikái közé. Éppen az Everybody Talks ment a Neon Trees előadásában, amit Reece és én szinte rongyosra hallgattunk kis korunkban. Valószínűleg ő is erre gondolt, mert rám pillantott ajkain csalóka mosoly játszott. Annyi közös emlékünk volt! Talán éppen ekkor ébredtem rá arra is, mennyire sorsszerű mindez. Beleszeretni a fiúba, aki mellett felnőttem.
Egész este táncoltunk és puncsot ittunk, sajtos rudakat ropogtatva. A mosolyom levakarhatatlan volt. Cori és Clayton is felkért egy-egy táncra az este, és nem tudtam nem mosolyogni azon, mennyire gyengéden bántak velem. Cori különösen figyelmes volt, ami tőle már magában egy csoda.
— Csinos vagy, Gracie — dicsért meg, miközben hátamra csúsztatta a kezét. — Reece is biztosan oda van érted.
— Remélem — mosolyodtam el, mire ő felnevetett. — Mi az, mi olyan vicces?
