Grace határozottan irányítás mániás, szereti, ha a dolgok úgy működnek, ahogy eltervezi. Minden a legnagyobb biztonsággal, a saját medrében, úgy ahogy ő megtervezte.
Reece vad, fékezhetetlen és imádja a spontaneitást. Szeret mindenbe belevágni, m...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
negyedik rész Gracie szemszöge
Reece nyilvánvalóan dühös volt rám. Mármint tényleg, totál pipa. Csak azt nem mondta meg miért. Viszont majdnem felrobbant a Land Rover vezető ülésén, miközben Chloé és én hátul beszélgettünk suli után, hazafele menet. Bár inkább csak a barátnőm beszélt, mert én folyamatosan azt lestem, vajon milyen arcot vág Ree.
— Annyira menő — susogta izgatottan. — Nagyon jó! Mostmár muszáj eljönnöd. Tuti, hogy fel akar szedni. Ráadásul ilyen gyorsan! Eddig is tudtam, hogy jó csaj vagy, de most duplán bebizonyítottad.
Reece mióta gimnazista voltam hazadobott engem suli után, mert ő maga is kocsival járt. Mikor jóba lettem Chloéval önként vállalta, hogy őt is hazaviszi, ha már úgyis egy felé lakunk. Úgyhogy mikor egyszerre végeztünk az iskolában, az ingyen fuvar várt ránk. Amiért nagyon hálás voltam, ugyanis gyűlöltem tömegközlekedni, és a metrón is féltem.
— Aha — feleltem oda sem figyelve, mert a tekintetemet még mindig Reecen tartottam. Mi a frász ütött belé?
— Rád adok valami feszülős rucit, aztán elkaphatod este — folytatta a lány. Reece konkrétan fintorgott, mint egy hétéves, akinek nem ízlik az elé rakott brokkoli. — Valami kis miniruhát.
— Na azt biztos nem — szólt közbe végre a fiú is, karcos hangjában túltengett a harag. — Nem csinálsz kurvát Gracieből.
— Nyugi már — torkolta le Chloé.
— Még azt sem mondtam, hogy eljövök — mentegetőztem idiótán, annak is éreztem magamat.
— De fontolgatod — vágta rá Reece, és piszok dühös pillantást vetett rám.
— És? — kérdeztem kihívóan, mire Chloé szinte az üléshez lapult.
Reece és én ritkán veszekedtünk, de ha igen, akkor ott bizony kő kövön nem maradt. Az utolsó nagy veszekedésünk hálaadáskor volt, szinte semmi nem maradt meg a lábán, konkrétan semmi, és itt a pulykára gondolok, amiből kimarkoltuk a tölteléket, hogy méregből egymáshoz kenhessük. Hihetetlenül gyűlöltem ellent mondani Reecenek, de néha egyszerűen csak már tényleg muszáj volt leállítani, annyi hülyeség tudott kifolyni a száján.
— És? — kérdezett vissza, éjfekete pillantása szinte végigperzselt.
— Oké, már csak két háztömb, és itt sem vagyok. Légyszi addig bírjátok ki, nem akarok itt lenni, mikor robban a bomba — motyogta Chloé, és táskáját az ölébe vette, hogy aztán mikor leparkolunk golyóként löveljen ki a hátsó ülésről. Szőke haja csak úgy libbent utána.
— Szia! — köszöntem neki, mikor becsapta maga mögött az ajtót. Szinte hallottam, ahogy kifújja a magában tartott levegőt. — Szóval mi bajod?
