Tizedik rész

51 4 0
                                    

Mikor belépett Szinti láttam az arcán, hogy nem éppen erre a látványra számított. Amikor már végre Vincének is leesett, hogy valaki bejött, aki történetesen az a lány, aki már csak akkor is a halálomat tervezgeti ha ránézek a szőke fiúra, sikerült elengednünk egymást és Szinti belekezdett mondókájába, miközben szúrós tekintete rám tapadt.

-Hallottam, hogy mentek délután terepre és arra gondoltam, hogy csatlakozhatnék-e még én illetve az egyik barátnőm, Orsi?-kérdezte tőlünk, de inkább Vincének intézte szavait.

-Hát tőlem csatlakozhattok.-vonta meg a vállát Vince majd rámnézett, és várta a megerősítést. Nem szerettem volna ebből is balhét, bőven elég volt már az is, hogy látta Szinti,a talán már túl érzelmesre sikerült ölelkezésünket, szóval csak unottan bólintottam egyet a mellettem álló fiú irányába, aki ekkor visszafordult Szintiához és időt egyeztetett vele.

Amikor már kezdtem azthinni, hogy végre lelép a lány, visszafordult az ajtóból és kihangsúlyózva azt, hogy az én segítségemre még véletlenül sincs szüksége, megkérte Vincét, hogy amíg ő kitakarítja Csillag boxát, legyen szíves felhozni egy kis szénát a lovának. Mivel Vince a segítőkészségéről (is) híres, természetesen belement. Nos hát így maradtam végül egyedül a nyergesben.

Mit ne mondjak elég lassan telt az idő, miközben Hidalgo mellett ültem és zenét hallgattam.
Alapjáraton nagyon szeretem ezt csinálni, bármi van mindig le szokott kötni és eltereli a figyelmem az adott dolgokról, de másfél órán át ezt tenni már nem annyira szórakoztató  dolog. Mivel már eléggé untam magam,gondoltam egyet és a pálya felé vettem az irányt, hátha elkapok valamilyen, BÁRMILYEN edzést és az hátha leköt a terep kezdetéig.

Szerencsémre pont lovagoltak néhányan és amikor közelebb értem akkor vettem észre, hogy az egyik lovon Anna ül. Szoktunk néha együtt kijönni a lovardába és azt is tudom, hogy néha napján egyedül is kijön lovagolgatni stressz levezetés képpen, de azt nem említette, hogy ma is kijön..
Amikor ő is észrevett hatalmas mosollyal intett felém én pedig miközben visszaintegettem, már indultam is felé, hogy amíg lépnek tudjunk kicsit beszélgetni, viszont pont ekkor utasította öket Zsani arra, hogy kezdjenek el ügetni. Micsoda időzítés.

Volt szerencsém majdnem végignézni az edzést, viszont a vége felé odahajolt hozzám Vince azzal, hogy már kb. háromnegyed órája engem keres, mert teljesen az idegeire ment Szinti.

Miközben mesélte, hogy milyen módszereket alkalmazva idegesítette a lány ,nevetve elindultunk a lovainkhoz és nyergeltünk a terepre.

————————————————————————
Hidalgo és Hanna

————————————————————————Hidalgo és Hanna

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egyre magasabbra. <szünetel>Where stories live. Discover now